Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. január 31. 06:47 Tech

Elfelejtették mondani, de a Telekom 5G tesztjének szállítója a fejlett világból éppen kiutálni készült Huawei

Hétfőn jelentette be a Telekom, hogy Zalaegerszeg belvárosában elindult az első magyarországi 5G mobilállomás tesztelése. A közleményből furcsa módon nem derült ki, hogy melyik cég a technológia szállítója, ami azért is szúrt szemet, mert egy fél mondatban még azt is megemlítették, hogy laborkörülmények között 2017-ben még az Ericsson volt a partner. Ebből a mondatból azonban egyáltalán nem következett, hogy most is ugyanez a helyzet, ezért rákérdeztünk.

A zalaegerszegi állomás most indított tesztüzeme során a Huawei Technologies és a Cisco kereskedelmi bevezetésre kész 5G hálózati eszközeit használjuk. Ez a megállapodás csak erre a tesztüzemre vonatkozik. Természetesen megkezdtük az 5G tender előkészületeit is.

írta nekünk Kutas István, a Telekom PR vezetője.

Úgy tűnik, hogy a Huawei nevét manapság nem feltétlenül érdemes erőltetni az együttműködő partnerek listáján, aminek az lehet az oka, hogy a cégtől sorra vágják el az 5G fejlesztésének lehetőségét Észak-Amerikában, Ausztráliában és Európában, vagyis a világ legfejlettebb országainak jelentős részében.

Amint arról korábban mi is írtunk, számos országban döntöttek úgy, hogy a Huawei eleve el sem indulhat majd az 5G tendereken, mert felmerült a gyanú, hogy a cég nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Konkrétan az a gond, hogy a kínai állampárthoz szorosan kötődő társaságnak gondolják a céget, és attól tartanak, hogy a mobiltávközlési technológián keresztül a jövőben adott esetben a kínai kormány törekvéseit is kiszolgálhatja. Asszisztálhat a kémkedéshez vagy egy hekkertámadáshoz. A kínaiak egészen kifinomult eszközökkel kémkednek, arra is volt már példa, hogy hardvereket hekkeltek meg:

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCeruzahegynél kisebb mikrocsippel szállták meg kínai kémek a legnagyobb amerikai cégeketAnnyira áttekinthetetlenek lettek az ellátási láncok, hogy Kína a legmerészebb kibertámadással is megpróbálkozott.

A bojkott másik oka az, hogy az elmúlt években globális óriássá fejlődő cég most már a nagy nyugati versenytársak babérjaira is tör, amit azért nem néznek jó szemmel, mert a fejlett világ vezetőinek megítélése szerint nem illik bele az üzleti etikettbe, hogy a kis Huawei egykor (sok kínai társához hasonlóan) másolással kezdte a karrierjét.  A nyugati narratívának tehát az is része, hogy a technológiai szabadalmi védettségeket kikerülve, a kínai állam támogatásával nőtt nagyra a cég, amely most már saját pályájukon is veszélyezteti a nagy nyugati gyártókat. Mindez jól illeszkedik Donald Trump amerikai elnök erősen vitatható kínai kereskedelmi háborús politikájába is.

A Huawei pénzügyi igazgatóját december elején amerikai kérésre letartóztatták a kanadai Vancouverben, egy Lengyelországban dolgozó kínai Huawei alkalmazottat pedig nemrég kémkedéssel vádoltak meg. Az USA egyenesen vádat emelt a vállalattal szemben, és ennek része a feltételezett technológiai átvétel is, amelyet egyébként eddig még nem bizonyítottak. Az Európai Bizottság aggodalmát fejezte ki az ügyben. A Huawei minden vádat tagad.

Úgy tűnik, hogy a magyar kormánynak egyáltalán nincsenek hasonló aggályai, annál is inkább, mert az első 5G teszt éppen azért kezdődött Zalaegerszegen, mert a város határában épül az önvezető autók tesztelésére is alkalmas tesztpálya. Ezt egy állami társaság építi, amellyel a Telekom szerződött a tesztre.

Természetesen 2017 júniusában, amikor a tesztre vonatkozó szerződést a felek aláírták, még egyáltalán nem zúdult globális tűz a Huawei-re, és az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy a céget sehol sem technológiájának minősége miatt támadják. Másrészt a teszt értelemszerűen nem jelenti azt, hogy a Telekom már kiválasztotta a hálózati szállítóit.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAmerika még jobban megszorította a világ egyik legnagyobb mobilcégétMiközben a felek elvileg az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárásán dolgoznak, a Huawei ellen két ügyben is vádat emeltek az Egyesült Államokban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkDurvul a Huawei és a fejlett világ közötti sakkjátszmaSokszálú történet bontakozik ki a szemünk előtt, a kémkedéstől kezdve a lopáson keresztül a technológiai fölény megszerzéséig.

Tech 5G huawei Telekom teszt Zalaegerszeg Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Avatar
2019. április 21. 17:48 Tech

Ha mindenki hazudik, mi értelme a korellenőrzésnek?

Ha csak be kell írni a neten, akkor az emberek többsége január 1-jén született, de a brit kormány megpróbálkozik a korhatárok szigorú ellenőrzésével a felnőtt tartalmaknál. Kiskapuk azért így is maradnak.

Váczi István
2019. április 17. 11:56 Tech

Lakni is lehet majd az újgenerációs holdjáróban

A világ autóiparának jelentős része a nagy piacok visszaesése miatt nincs a legjobb formában, de ez nem tántorít el néhány gyártót attól, hogy a Hold meghódítását tűzze ki célul.

Váczi István
2019. április 15. 17:23 Tech

Olcsóbbá vált a klímakatasztrófa elkerülése

Egy nemzetközi szervezet szerint a korábban számítottnál kevesebbet, 115 ezer milliárd dollárt kell elkölteni 2050-ig, ha nem akar megsülni az emberiség.

Fontos

Jandó Zoltán
2019. április 20. 07:58 Adat, Közélet

Kértek 170 milliárdot a magyar focira, a kormány négyszer annyit adott

Az volt a terv, hogy 2019-re a labdarúgás a költségvetés nettó befizetője lesz, azaz nem viszi, hanem hozza majd a közpénzt. Ehelyett az idén több mint 100 milliárd megy el focira.

Kasnyik Márton
2019. április 19. 17:09 Világ

Trump szeretett volna bűncselekményeket elkövetni, de nem sikerült neki

Nagyon súlyos, amit Trumppal és az oroszokkal szemben megállapít a két éve várt Mueller-jelentés. Az elnök mégsem bukik bele.

Avatar
2019. április 17. 17:03 Közélet, Vállalat

A multik és a járadékszedők árnyékában élnek a magyar vállalkozások, de van remény

Egy kisebb válság közeledik, ami az államtól függő cégek és a multik meggyengítésével még jót is tehet a saját teljesítményükre alapozó magyar vállalkozásoknak.