Miért ne lehetne arra használni az utakon rohangáló rengeteg autót, hogy menet közben kivonják a levegőből a szén-dioxidot? És mihez kellene kezdeni ezze a szén-dioxiddal?
A fejlett országokban a 2000-es évek vége óta csökkenő szén-dioxid-kibocsátás mellett nő a gazdaság, és a legtöbb feltörekvő és fejlődő országban is meglazult az összefüggés.
Egyre erősödő igény van a klímasemlegesség elérésére, amihez szükség lesz egyes ipari kibocsátók esetén a szén-dioxid leválasztására és föld alatti tárolására.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának problémája annyira összetett, hogy valószínűleg nincs minden területen egységes megoldása, de a jól beállított ösztönzőknek nagy szerepe lehetne benne.
Ha szigorúan számolunk, akkor a kisebb autók vásárlói fizetik meg a nagy, főleg német cégeknek adott kedvezményeket.
Az autógyártók még a trükkös tesztekkel sem tudják teljesíteni az uniós követelményeket, kész szerencse, hogy egy sor számítási kedvezménnyel is élni lehet.
Új alkalmazásokban biztosíthat szén-dioxid-mentes energiát vagy alapanyagot a zöld hidrogén, de elterjedésének sikere nagyban függ a jövőbeli technológiáktól.
Több mint tíz éve nem látott szintre, 30 euró fölé drágult az egy tonna szén-dioxid kibocsátását lehetővé tevő kvóta ára az uniós kereskedelmi rendszerben.
Minden eladott autó után ültettek egy fát, de már az akciót reklámozó óriásplakátra is minden bizonnyal többet költöttek, mint a fákra. A kampány környezetvédelmi hatása az eladott autók kibocsátáshoz képest szinte nulla.
Hirtelen borulni látszik egy 40 éves szakmai konszenzus, de ennél is aggasztóbb, hogy nem tudják, mi az oka.