Ha kedvezőtlen időjárási körülményekkel is meg tudnak majd birkózni az algoritmusok, az autópályás utakon alig lesz már szükség sofőrökre, legalábbis egy amerikai tanulmány szerint.
Egy német cég az új szabályozásnak köszönhetően lendítheti fel a bizniszét.
Angol nyomásra emelkednek a bérek a nyugat-európai országokban, a magyar szint tarthatatlanul versenyképtelen.
A sofőrhiány miatt kialakult áruhiány mögött sokkal mélyebb okok húzódnak meg, ezért a megoldás sem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.
Hosszú évek óta nincs érdemi megoldása a sofőrhiánynak sehol Európában, így Magyarországon sem.
A fuvarozásban sokszor hivatkozik egyenlő bánásmódra Németország, az egyik fontos hivatala azonban mégis elismeri, hogy ez nem mindig humánus.
A pár évvel ezelőtti jóslatok szerint már tele kellene lennie az utaknak sofőr nélküli járművekkel, a valóságban viszont az autóvezetés alig változott meg az elmúlt öt évben.
A járvány után újra fogják osztani a lapokat az európai fuvarpiacon, és a helyezkedés máris elkezdődött. Mivel Magyarország egyelőre nem nyújt hathatós segítséget a cégeinek, pillanatok alatt óriási hátrányba került.
Eltűntek az utasok, különösen az Európát járó kínai turisták, de nincsenek már síutak és iskolai kirándulások sem. A kamionsofőrök közül pedig sokan nem hajlandók Olaszországba menni.
A kamionos is ember, de még a munkaadója is. A közúti teherszállítás Európában a merev szabályok és az annak feszülő üzleti érdekek között vergődik.