Hírlevél feliratkozás
2023. október 2. 15:03 Fabók Bálint Adat

Karikó Katalin az első nő, aki kelet-európai állampolgárként tudományos Nobel-díjat kapott

Eddig mindössze három kelet-európai származású nő nyert tudományos Nobelt, közülük Karikó az első, aki megtartotta eredeti állampolgárságát.

2023. október 2. 13:39 Kolozsi Ádám Élet

„Anyukám mindig meghallgatta a rádióban, hogy ki kapta a Nobel-díjat. Hát most összejött” – mondta Karikó Katalin díja után a G7-nek

A nemzetközi tudományosságban is egészen ritka, hogy az átütő alkalmazási eredmények után alig három évvel valakit a világ legnagyobb tudományos elismerésében részesítsenek.

2021. október 1. 17:01 Torontáli Zoltán Élet

Hétfő déltől kezdve szoríthatunk Karikó Katalin Nobel-díjáért

Ki más nyerhetné az orvosi Nobelt, mint a járvány elleni küzdelem csodafegyverének megalapozója?

2021. október 1. 10:27 Stubnya Bence Világ

Elfordult a kínai vakcináktól a világ jelentős része

Tavaly december óta először csökkent a kínai vakcinaexport augusztusban. Több kínai oltásokra alapozó ország is nyugati oltásra áll át a delta variáns miatt.

2021. szeptember 10. 17:42 Hajdu Miklós Közélet

Ahogy közeledünk a Nobel-díj átadásához, Karikó Katalin neve egyre többször jelenik meg

A Karikó-Weissman párosnak jók az esélyei, ráadásul már két kategóriában is emlegetik őket.

2021. augusztus 10. 17:19 Stubnya Bence Vállalat, Világ

Csak a BioNTech önmagában 0,5 százalékponttal járulhat hozzá idén a német növekedéshez

Nagyon ritka az ilyesmi, de a vakcinák eladásaiból várt 15,9 milliárd eurós bevétel a német GDP-ben önmagában is meg fog látszani.

2021. május 29. 16:48 Torontáli Zoltán Világ

Nincs Karikó Katalinjuk, mégis a Pfizer-típusú vakcinára építenek saját gyárat, nem a kínaira

A thaiföldi tervek bizonyos szempontból rendkívüli módon hasonlítanak a magyarhoz, a végeredmény azonban egészen más lehet.

2021. április 5. 07:37 Torontáli Zoltán Tech

Hiába szeretnénk gyorsan rengeteg oltást gyártani, ez a termék nem olyan, mint a többi

Egyedi gyártástechnológia, újfajta alapanyagok, kiépítetlen ellátási láncok, de sokszor maga a biológia is keresztbe tesz.

2020. október 14. 15:38 Torontáli Zoltán Vállalat

Itt az első koronavírus-vakcina, amelynek megkérik az európai forgalmazási engedélyét

Az amerikai Moderna érte el először ezt a lépcsőt. Normál esetben 210 nap alatt mondja ki az uniós hivatal az eredményt, most valószínűleg sietni fog.

2020. március 31. 12:04 Torontáli Zoltán Élet

Ha Magyarországon maradok, panaszkodó, középszerű kutató lettem volna

Lesz oltás a koronavírus ellen, és talán nem is kell évente megismételni - mondja lapunknak adott interjújában Karikó Katalin, az újfajta vakcina alapelvének egyik kifejlesztője. Elmondja, hogyan élte meg, amikor 1985-ben Szegeden ajtót mutattak neki, és miért nem kap jutalékot egyetlen eladott oltás után sem.