Tőlünk nyugatra fontos szempont, hogy ha nagyon hirtelen nő meg a várható élettartam, akkor a biztosítók nem tudják kigazdálkodni ennek költségeit.
Az Eli Lilly és a Novo Nordisk pozíciója aligha van veszélyben, az utánuk következő helyezések sorsa az évtized második felében dőlhet el.
A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.
És a 2010-es évek második felében még nőtt is az elhízott magyarok aránya.
A világ egyik legelhízottabb nemzete a magyar, az előjegyzési listákon is meglátszik ennek a nyoma.
Amióta létezik az emberiség, a gyermekek alultápláltsága összességében mindig nagyobb probléma volt, mint a túlsúlyuk, jövőre azonban ez szinte biztosan megváltozik.
A felnőtt lakosság csaknem 60 százaléka számít túlsúlyosnak. Máltán a legrosszabb a helyzet, Olaszországban a legjobb.
A magyar népegészségügyi termékadóhoz hasonló közteher bevezetése miatt a kólák átlagosan 40 százalékkal kerülnek többe Lengyelországban, és sok más hasonló ital is drágult.
Itthon kifejezetten magas az elhízottak, illetve a túlsúlyosak aránya, a kettő együtt a legutóbbi felmérések szerint már meghaladta a 65 százalékot.
Egy észt adatbázis vizsgálata alapján a kutatóknak van egy erős ötletük arra, hogy melyik gén játszik szerepet a jelenségben.