Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2023. május 27. 17:32 Pénz, Világ

Orbánék új barátja élőben mutatja meg, hogy kell nagyban Monopoly-t játszani

Katar segítségével venné vissza a magánkézben lévő Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret Orbán Viktor – a magyar kormányfő erről Katarban beszélt ezen a héten.

Katar az utóbbi időben kiemelt figyelmet kapott a kormánytól, cserébe kiemelt figyelmet is adott a magyaroknak  – a nemrég megválasztott miniszterelnök öt perccel a kinevezése után már Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert fogadta.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszaszerzése már évek óta téma, 2021-ben 4,4 milliárd eurós vételárról volt már szó, ugyanakkor a Bloomberg emlékezetett arra, hogy a 2022-es választások előtti rekord költekezés, a gazdasági válság együtt alaposan megtépázták az államkasszát, ráadásul még így is belevágtak olyan projekt támogatásába, mint a Vodafone felvásárlása, így muszáj külső befektetőhöz fordulnia a kormánynak, ha a repteret is akarja.

Katarnak nem lenne ismeretlen a terep: részesedésük van a londoni Heathrow reptérben, a British Airways-ben, és egy hárommilliárd dolláros befektetés részeként megszerezték maguknak Pakisztánban az Iszlámábád Nemzetközi Repülőtér üzemeltetési jogait is. Légitársaságuk, a Qatar Airways évek óta folyamatosan elviszi a legjobb légitársaságnak járó elismeréseket.

Katar az Öböl-menti országok egyik legbefolyásosabb tagja, és egyre több európai érdekeltsége van. Bár már a 2022-es focivébé miatti beruházások is megtolták a gazdaságot, az orosz-ukrán háború miatt elszálló nyersanyagárak az egekbe röpítették az ország bevételeit: a gázexport 132 milliárd dollárt hozott, ezzel Katar a világ leggazdagabb országai közé került, az egy főre jutó GDP 84 ezer dollár.

A húsz éve még szinte ismeretlen Katar másfél évtizede odafigyel arra, hogy az ország kőolaj-és földgáz-értékesítésből származó bevételeit okosan fektesse be, külpolitikai érdekeinek megfelelően – 2005-ben létrehoztak egy befektetési alapot (Quatar Investment Authority), melynek több leányvállalata*Qatar Holding,  Qatar Sports Investment, Katara hospitality, Kasada Capital  Qatari Diar van, és mindegyik szerv az Al Thani családhoz, az ország uralkodó házához köthető.

Az ország most éppen a pénzügyi válságban lévő Egyiptom megsegítésére készül, ám a korábbiakkal ellentétben ez már nem önzetlen támogatást jelentene, hanem befektetéseket, vállalatok felvásárlását a turisztikai és telekommunikációs szektorban, valamint a feldolgozóiparban.

Monopoly IRL 

A katari befektetések között sportklubok, repterek, kikötők, bankok és autógyártók is megtalálhatóak. Az ország külföldi tőkebefektetéseinek első célpontja az Egyesült Királyság volt, 40 milliárd dollár vándorolt át a csatornán túlra luxusingatlanokba, ötcsillagos hotelekbe, a híres Harrods áruházláncba, a Canary Wharf pénzügyi központjába vagy a szó szerint is kimagasló Shardba, amely London jelenleg legmagasabb épülete – a monstrum 95 százalékban a katari állam tulajdona. A szédítő tempójú felvásárlási hadjáratnak köszönhetően az ország a tizedik legtöbb ingatlannal rendelkező entitás Nagy-Britanniában, összesen a Hyde Park területének másfélszeresét kitevő négyzetméterről írt a Guardian. 

A The Shard tornyának csúcsa. / Kép: TheViewFromTheShard.com

Franciaország és Németország is gazdagon részesült a katari tőkéből. Párizsban luxusingatlanok (melyek értékesítése esetén adómentességet is kaptak a francia államtól, komoly elégedetlenséget kiváltva ezzel a franciák között), médiacégek mellett olajvállalat, légi ipari szereplő, atomenergiával foglalkozó cég, továbbá a Paris Saint-Germain (PSG) futballklub is a katariakhoz került.

A német ipar egyik zászlóshajója, a Volkswagen-csoport szintén jelentős befektetést kapott Katartól, de beszálltak a Siemensbe, a Hapag-Lloyd szállítóvállalatba, a Hochtief nevű építőipari cégbe is, és a pénzügyi szektor sem maradt érintetlen, mert a Deutsche Bankban is részesedést vásároltak. Nemrég aláírtak egy stratégiai szerződést is, melynek értelmében 2026-tól kezdődően Katar 15 éven keresztül fog cseppfolyósított földgázt (LNG) szállítani a németeknek.

LNG és korrupció

Míg az oroszoktól vezetéken érkező gáz Európa átlagát tekintve a tagországok energiaigényének már csak alig 10 százalékát elégítette ki a 2022-23-as fűtési szezonban, a cseppfolyós földgáz szerepe látványosan kilőtt, a régió energiaigényének egyharmadát ezzel fedezték a tél során. Az Egyesült Államokból 30 százalékkal több LNG érkezett, bebetonozva ezzel az első helyet az Európába exportáló országok közül, a második helyre pedig Katar csúszott be, 15 százalékos növekedéssel. 

Ennek ellenére az utóbbi hónapokban Katar európai megítélését erősen beárnyékolta az utóbbi évtizedek egyik leghangosabb uniós botránya: vezető európai döntéshozók éveken át kenőpénzeket és ajándékokat fogadhattak el, hogy Katart jobb színben tüntessék fel. A magyar kormánymédia így furcsa helyzetben találta magát: csámcsoghat a brüsszeli bürokraták morális feddhetőségén, ugyanakkor a másik bűnrészes az az ország, akivel Orbán épp nagyra törő közös projekteket kovácsol – a miniszterelnök videós beszámolója alapján nemcsak reptérfejlesztésre, hanem a telekommunikációs iparba és a mezőgazdaságba is juthat katari tőke.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég 17. havi nyugdíjat is fizethetne a kormány, ha nem venne repteretNem látszik, miért lesz jobb az országnak, ha kiad a reptérért annyi pénzt, amennyiből három évig duplázni lehetne a tanárok fizetését. A megtérülésnél a több évtizedes távlat a kedvező forgatókönyv.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegéri ennyiért megvenni a repteret?A reptér árazása rendkívül magas, de a vállalat finanszírozásának átalakításával és a csoportba tartozó cégekkel is számolva már kedvezőbbek a megtérülési kilátások.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOlcsóbb lett a Vodafone, így vajon már megéri?Bár a Vodafone többségi tulajdonosa a kormányközeli 4iG lesz, lényegében a teljes vételárat az állam finanszírozza. A versenyhivatalnak is lenne mit vizsgálnia, de nem teszi.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Világ Budapest Airport energia Ferihegy Katar külpolitika liszt ferenc nemzetközi repülőtér LNG orbán reptér Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Stubnya Bence
2025. március 19. 13:07 Pénz

Az ATM-ekkel is nekifutnak a készpénzvédelemnek, miután a bolti pénzfelvétel nem jött össze

A bolti készpénzfelvétel csak nagyon korlátozottan terjedt el, pedig 2023 nyara óta van rá törvény.

Pecze Kristóf
2025. március 15. 19:00 Pénz

Jó befektetéseket is találni az államcsődök kontinensén

2025 nagy dobása lehet a latin-amerikai kötvények felülteljesítése, de csak erős idegzetű és hosszú távra befektetők fontolják meg ezt a lehetőséget.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. március 15. 06:09 Pénz, Világ

A háború sem olcsó, de a béke többe kerül

Legalábbis akkor, ha Európa magára marad, és egyedül kell szembenéznie a magát az ukrajnai háború után győztesnek érző Oroszország fenyegetésével.

Fontos

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.

Mészáros R. Tamás
2025. március 17. 15:22 Vállalat, Világ

Szárnyalnak a védelmi ipari részvények az európai fegyverkezés híreire

A Rheinmetall, a Thales, a Leonardo, a Dassault és a Safran is az idei év legjobb befektetései között van.