A gáz ára Európában a háború kezdete óta durván háromszorosára, a két évvel ezelőtti szinthez képest tízszeresére emelkedett. Járt már ennél jóval magasabban is: egy megawattórányi mennyiség augusztus végén 350 euró volt az irányadó amszterdami gáztőzsdén (TTF), ehhez képest most 150 euró körül van, és ezen már az Északi Áramlat elleni robbantás sem lendített komolyabban. A piac minden jel szerint mostanra beárazta azt, hogy Európa nem számíthat jelentős mennyiségben orosz gázra.

Bár a szankciók kritikusai, többek között a magyar kormány szerint a brutális energiaárakért az Oroszország elleni szankciók felelősek, szénhidrogének ellen egyelőre nincs hatályban közvetlen szankció, és a gázzal kapcsolatban nem is fogadtak el ilyet. Oroszország enélkül is 80 százalékkal visszafogta az EU-ba irányuló gázexportját, ami az áremelkedés alapvető oka. Az Európában felhasznált gáz 40 százaléka korábban Oroszországból jött. A kieső mennyiséget a spóroláson, keresletcsökkenésen túl (nagyjából tíz százalékkal csökkent idáig az európai gázfelhasználás a múlt évhez képest) legnagyobb hányadban LNG-vel és norvég vezetékes földgázzal sikerült kipótolni, de már Algériából is több gáz érkezik, mint Oroszországból. Ha a még szállító két orosz vezeték, az Ukrajnán és a Törökországon keresztül jövő csapjait is elzárnák, az ugyan kellemetlen lenne, de már csak az európai import 6-7 százalékáról van szó. A többit sikerült alternatív forrásokból kipótolni, és az európai gáztárolók bő 90 százalékra fel vannak töltve.

Ennek azonban nagyon magas ára volt. A gazdaság, különösen az energiaintenzív iparágak és a lakosság is súlyosan megérzi a többszörös rezsiemelkedést, különösen, hogy az áram ára is elég közelről követi a gázét. Bár a kontinens villamosenergia-termelésének csak az ötöde jön gázos erőművekből, az európai árképzési mechanizmusok miatt jelenleg a teljes áramdíjat ezek határozzák meg.

Az egyre erősebb követelést, hogy az Európai Unió csináljon valamit a magas energiaárakkal, a monstre német rezsicsökkentő csomag bejelentése tovább erősítette. Sok EU-s országban tartanak attól, hogy a német vállalatok állami megsegítése versenyhátrányba hozza azokat az országokat, amelyek nem engedhetnek meg maguknak hasonló méretű pakkot, Brüsszel pedig aggódik, hogy a különutas megoldások rombolják a háborús politikában részben azért elért uniós egységet.

Az árcsökkentés mellett elvileg mindenki elkötelezett, de az az informális prágai EU-csúcson is kiderült, hogy rettentően nehéz lesz a különböző tagállami érdekeket és elképzeléseket közös nevezőre hozni. Mindenesetre az Európai Bizottság hamarosan már konkrét jogalkotási javaslatokat fog előterjeszteni, és az optimista menetrend szerint ebből novemberben közös megállapodás lenne. A legvalószínűbb, hogy a különböző ötletek valamilyen kompromisszumos kombinációját teszik majd le az asztalra, de nagyon sok fog múlni az egyelőre ismeretlen részleteken és a tagállami alkupozíciókon.

A magyar kormányzati álláspont, hogy minden ársapka elfogadhatatlan, mert Oroszország abban az esetben teljesen elzárhatja az egyelőre még szállított mennyiséget is, ami a tengeri terminál nélküli Magyarországot különösen súlyosan érintené. Ennyire nyílt elutasításra más uniós tagállamban nincs példa, de arról messze nincs szó, hogy mindenki más támogatna egy ilyen ármaximáló döntést – Németország is egyértelműen ellenzi azt.

A fő nehézség, hogy a gáz árát úgy kellene lejjebb szorítani, hogy műtét közben ne haljon meg a beteg, vagyis az árcsökkentés ne okozzon még nagyobb hiányt, legyen megvásárolható gáz akkor is, ha a vevő nem hajlandó annyit fizetni érte, mint idáig. Ez különösen az LNG esetében bonyolult feladvány, márpedig anélkül fizikailag lehetetlen pótolni a kieső orosz importot. A cseppfolyósított földgáz növekvő súlyát jelzi, hogy míg 2021-ben 1,8, idén 3 milliárd köbméter érkezik belőle egy átlagosan héten az EU országaiba, amivel már a kontinens vásárolja fel a globális kínálat egyharmadát. Ezért a mennyiségért Európa főleg ázsiai vevőkkel van versenyhelyzetben, vagyis a háború hatására az európai és az ázsiai gázpiac egyre inkább egységesedett, és az LNG mint legdrágább elérhető gáztípus a relatív hiányban a teljes tőzsdei gázárra is ármeghatározó hatású lett.

Egy minden gáztípusra univerzálisan kivetett európai ársapka azt eredményezheti, hogy az LNG ismét Ázsiába vándorol, amire ráerősíthet, ha nő az ázsiai kereslet, mondjuk a kínai zéró covid-politika lazítása vagy egy átlagosnál hidegebb tél miatt. Ebben az esetben Európa nem magas gázárakkal, hanem abszolút gázhiánnyal nézne szembe. A túl alacsonyra húzott sapka így veszélyesen kontraproduktív lenne, az eddigieknél súlyosabb, az ipari fogyasztók gázfelhasználását adminisztratív eszközökkel visszafogó veszélyhelyzeti megoldásokat kellene bevezetni, és Európa lényegében háborús gazdaságra állna át.

Ennek mind a tagállamok, mind az európai uniós intézmények szempontjából súlyos politikai kockázatai is lennének, főleg, hogy a piaci mechanizmusok gyengítésével lényegében egy elosztási rendszer lépne életbe, ahol a Bizottságnak vagy valakinek el kellene döntenie, hogy a szűkös készleteket hogyan osszák el a tagállamok és ágazatok között. Erre az Európai Unió intézményrendszere távolról sincs felkészülve, és a politikai realitásoktól is messze esik.

Ezért is tart sok gázpiaci szakértő és elemző attól, hogy egy rosszul kitalált ársapka a visszájára sülhet el.

Egyelőre nem igazán látom megvalósíthatónak a hatékony, működőképes gázársapkát úgy, hogy olcsó is legyen a gáz, meg legyen is. Nem biztos, hogy egy mégoly súlyos eseti zavart rendszerszintű átalakításokkal érdemes kezelni

– mondta a G7-nek Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének kutatója.

Pletser Tamás, az Erste csoport regionális olaj– és gázipari elemzője is erősen szkeptikus. Szerinte az esetleg elképzelhető, hogy az augusztus végi árcsúcson, amikor a mostani szint több mint dupláján volt a tőzsdei gázár, a spekulációk letörésében lehetett kommunikációs haszna, hogy bekerült a nyilvánosságba az ársapka ötlete, de az intézményesítése nagyon kockázatos: ha a normál piaci mechanizmus nem tud hatni, az hiánygazdasághoz vezethet: „a magas árak ellen többnyire a magas árak jók.”

A gázársapka bevezetését elvileg az uniós tagállamok többsége, 17 ország támogatja, a „nagyok” közül a franciák, olaszok, spanyolok hivatalosan is mögé álltak. A németek azonban részben a fenti okokból nem kívánják a bevezetését, és a Bizottság is óvatosan nyilatkozik róla. Valójában azonban ársapka és ársapka között igen nagy különbségek vannak, nagyon különböző megoldásokkal és lehetséges hatásokkal. Főleg Olaszország szorgalmazta eredetileg az általános, minden gáztípusra vonatkozó ársapkát, mások az LNG-t inkább kivennék belőle, és csak a vezetékes gázra érvényesítenék, vagy éppen kizárólag az orosz vezetékesre, már amire még abból jön Európa felé.

Von der Leyen bizottsági elnök javaslata, hogy egy funkció szerinti részleges ársapkát vezessenek be a gáz-nagykereskedelemre, csak arra a gázra, amit a villamosenergia-termeléshez használnak fel. Ezt szokás ibériai modellként is emlegetni, hiszen Spanyolországban és Portugáliában már érvényben van egy ehhez hasonló szabályozás, ahol úgy maximálták az energiatermelésre menő gáz árát, hogy a piaci árhoz képesti különbözetet az állam pótolja ki. A cél világos: ezen a módon nem is annyira a gáz, mint inkább a szintén elszabadult áramár tartható kordában, hiszen ha a gázalapú erőművek által termelt áramot sikerül olcsóbbá tenni, annak a teljes árampiacra mérséklő hatása lesz. A bizottsági remények szerint ez egy viszonylag gyorsan végigvihető szabályozás lenne, várhatóan túl nagy politikai ellenállás nélkül.

Az ibériai példa is mutatja azonban, hogy ennek a modellnek is megvannak a gyakorlati problémái: az állami dotációval olcsóbbá tett spanyol áramot elkezdték más országok áramkereskedői importálni, így a spanyol adófizetők pénze részben máshol hasznosult. Európai szinten ennél nagyobb azonban az a veszély, ami minden gázármérséklő politika alapvető hátulütője: ha mesterséges beavatkozással olcsóbbá teszik a gázt, akkor értelemszerűen több fog belőle fogyni, ebből következően nem sikerül teljesíteni a megtakarítási célokat, még inkább akut lesz a hiány, és miközben az energiatermelők nagyobb arányban fognak jóárasított gázt használni, az iparban tovább nőhet a gázár, ami tovább üti a termelő szférát. Ezen túl az sem világos még, hogy mennyire lehet hatékony az áramtermelésben használt gáz elkülönítése az egyéb célútól, és hogy miként is nézne ki a nagybani kereskedelem átalakított gyakorlata.

Egyes tagállamok szerint a kizárólag áramcélú gázra bevezetett ársapka túl szűk lenne, hiszen ezzel az Európában felhasznált gáz kétharmada mentesülne az intézkedés alól. Ezen az állásponton vannak például a lengyelek, belgák, görögök: az ő alternatív javaslatuk, hogy az összes bejövő gázra határozzanak meg egy dinamikus, flexibilis felső ársávot. Ez valamilyen módon az ázsiai LNG-piac aktuális árához lenne igazítva annak érdekében, hogy Ázsia ne szippantsa el az összes cseppfolyósított gázt Európa elől. A részletek hiánya mellett azért is megkérdőjelezhető az elgondolás, mert lehet olyan hatása, hogy az európai és ázsiai vevők egymásra licitálva vernék fel a gázárat.

De van ennek egy másik, erőteljesen külpolitikai aspektusa is.

A minden gázra vonatkozó európai ársapka hátrányosan érintené az Európai Unióban „barátinak” számító eladókat is, mindenekelőtt Norvégiát és az Egyesült Államokat. Norvégia mára Európa első számú gázellátója lett, és az északi-tengeri kitermelésből horribilis összeget keres a háborúban: idén 110 milliárd dollárnyi szénhidrogén-bevétele lesz, nagyjából ötször annyi, mint tavaly volt, és a várakozásai szerint ez az összeg jövőre még tovább fog nőni. Ennek nagyja a norvég nyugdíjalapokat gazdagítja, és Oslóban nem szívesen mondanának le erről – a norvég energiaügyi miniszter már jelezte, hogy határozottan ellenzik az európai ársapka ötletét.

Norvégia leginkább annak a félelmének ad hangot, hogy a végén pórul járhat, ha Európa megmentőjeként, kapacitásai növelésével költséges beruházásokba bonyolódik, majd Európa néhány év és egy esetleges megújulóenergia-forradalom után mégis kevesebb szénhidrogént vásárol tőle. A kommunikációs irányok alapján tehát a körvonalazódó megoldás a hosszú távú szerződésekben való elköteleződés lehet: az Európai Unió az aktuálisnál alacsonyabb árakat igyekszik kialkudni a megbízhatónak tekintett partnerekkel, Norvégia mellett leginkább az USA-val és Algériával, cserébe pedig hosszú távú partnerségeket kínál.

Ezt legerősebben Németország képviseli, sőt Olaf Scholz német kancellár az uniós tagállamokon kívül még Japánnal és Dél-Koreával is megpróbálna egy közös árleszorító kartellt létrehozni. Német részről lényegében ez lenne az általuk nem kívánt ársapka alternatívája: jobb árat kialkudni, és minimum európai szinten – ennek lehet a kerete az áprilisban létrehozott európai energiaplatform – összehangolni a gázvásárlásokat, hogy az egyes országok ne licitáljanak egymásra a gázpiacon. Kritikusaik szerint éppen a németek csinálták ezt, amikor a spot ügyletekkel feltöltötték a német gáztárolókat – akkor a közös gázbeszerzéssel kapcsolatban Berlin tavasszal még elég elutasító volt.

A közös európai gázvásárlás a magja annak a kompromisszumosnak mondott tízpontos javaslatnak is, amit Németország Hollandiával együtt terjesztett be az uniós energiaügyi miniszterek legutóbbi prágai ülésén. Az ársapka két legerősebb nyugat-európai ellenzője azt kéri, hogy az Európai Bizottság készítsen átfogó hatástanulmányt a kereslet és a kínálat alakulásáról, az elérhető készletekről, az energiaátállásra gyakorolt hatásról, mielőtt komolyabb rendszerátalakításba kezd. Elvileg most ennek a párosnak kellene kompromisszumot találnia az ársapka mellett elkötelezett országokkal, például Olasz- és Lengyelországgal. Ha összejön, az európai energiaügyi miniszterek egy olyan közös csomagot javasolhatnak a Bizottságnak, amiben a gázárakat egyszerre többféle megközelítéssel csökkentenék:

• diplomáciai tárgyalásokkal, hosszú távú szerződésekkel Norvégiával, az Egyesült Államokkal és Algériával;
• összehangolt európai gázvásárlásokkal;
• az irányadó gáztőzsde, az amszterdami TTF szerepének csökkentésével az árvolatilitás csökkentése érdekében, egy új gázárindex létrehozásával;
• egy nagykereskedelmi felső ársáv megállapításával.

Hogy valóban lesz-e kompromisszum, és hogy milyen válaszokat képes adni a várható gyakorlati problémákra, az talán a csütörtök-pénteki brüsszeli EU-csúcson körvonalazódhat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSemmiképpen nem lesz orosz helyett amerikai gázfüggőség EurópábanNem megalapozott attól tartani, hogy Európa az orosz földgáz helyett az amerikai LNG importjának lesz kiszolgáltatva - mondta Miklós László az e heti G7 Podcastban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKiderült, hogy milyen arányban csúszik át az áram- és gázfogyasztás a drágább kategóriábaA Központi Statisztikai Hivatal becslése szerint is több millió fogyasztót érintenek a „lakossági piaci" árak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópa már a felrobbantása előtt kiváltotta az Északi ÁramlatotMúlt héten az orosz import újabb évtizedes mélypontra zuhant, az Európába érkező gáz mennyisége azonban így is emelkedett, és ez elég lehet a télre.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Világ ársapka cseppfolyósított földgáz energiaválság Európai Unió földgáz gázár Olvasson tovább a kategóriában