(A szerző a Neumann János Egyetem docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata. )

Miközben Szaúd-Arábia aktívan keresi a kőolaj utáni korszak gazdaságának és gazdaságpolitikájának kereteit, a világ árgus szemekkel figyeli, hogy a világ egyetlen ármeghatározó szerepkörrel bíró exportőre mit lép a válságban. Az ország egymagában tudná pótolni a világpiacról esetleg kieső orosz kőolajexport teljes mennyiségét – ha akarná. Azonban most még talány, hogy Szaúd-Arábia mit fog tenni az OPEC-on belüli új szövetségesének, Oroszországnak az érdekében – feltéve, ha egyáltalán az érdekében fog lépni. Ahhoz, hogy lássuk, milyen kihívások állnak az ország előtt, érdemes megismerni a háttérben húzódó okokat is.

Frissítés 2022.04.26: A cikk megjelenését követően Szaúd-Arábiai Királyság Budapesti Nagykövetsége a G7-nek küldött levele alapján helyreigazítást közlünk. Azt írtuk, hogy a kőolajexportból származó járadékbevételek adják az ország költségvetési bevételeinek 75 százalékát, a maradék 25 százalékot a külföldi, nem iszlám vallású munkavállalók személyi jövedelemadója és az import árukra kivetett vámok adják. A követség tájékoztatása szerint a külföldi, nem-muszlim munkavállalókra a Szaúd-arábiai Királyságban ugyanolyan jogok és kötelezettségek vonatkoznak, mint a külföldi muszlim munkavállalókra, mivel a szaúdi munkaügyi törvény alapján nincs megkülönböztetés. A tévedésért elnézést kérünk. 

Népesség és iskolázottság

Szaúd-Arábia a népessége alapján az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) középmezőnyében helyezkedik el. A gyorsan növekvő népesség okozta kihívások csak az egyik gond az ország számára, amit pusztán a rendelkezésre álló olajbevételek alapján meg lehetne oldani. Sokkal nagyobb kihívás annak a modernizációs sokknak a kezelése, hogy az ország népessége történelmileg páratlanul rövid idő alatt jutott el a nomád életmódtól a XX. század utolsó két évtizedének technológiájáig, a fejlődés pedig nem organikus volt, a kőolaj-kitermelés felfuttatása kizárólag külföldi munkaerő behívásával volt lehetséges.

Szaúd-Arábia állampolgárainak tragikus mértékű alulképzettsége miatt az olajiparban, a feldolgozó- és élelmiszeriparban és az egészségügy jelentős részében is csak külföldiek dolgoznak. A szaúdi állampolgárok szinte csak a mezőgazdaságban, a szolgáltató szektornak a kereskedelmi részében vagy a közigazgatásban dolgoznak. Munkabérük ugyan magas, de a hatékonyságuk jellemzően alacsony.

A probléma megoldásának kulcsa természetesen az oktatás fejlesztése lenne. Az oktatási rendszer hatástalanságát mutatja, hogy a hetvenes évek elején a szaúdi iskolások mintegy 40 százaléka úgy fejezte be a tanulmányait, hogy nem tanult meg írni és olvasni.  A szaudizációnak nevezett politika legfontosabb célkitűzése, hogy szaúdi állampolgárokkal töltsék fel az eddig külföldiek által betöltött állásokat a munkaerőpiac minden szegmensében, a képzetlen munkavállalókat igénylő munkahelyektől a tudományos, kutatói, menedzseri munkakörökig. Ehhez az oktatási rendszer fejlesztése elengedhetetlen. Az első három, 1970 és 1985 közötti nemzeti fejlesztési tervtől eltekintve az oktatás fejlesztése lett a legfontosabb célkitűzés. Ám a hatalmas pénzügyi ráfordítások ellenére még mindig probléma a hallgatók kulturális-családi hátterének összetétele (más szóval a szülők képzetlensége) és a hallgatók gyenge motivációja, amit a járadékos állam is elősegít. 

Olajjövedelmek, költségvetés, jövedelem-újraelosztás

Az ország gazdasága nagy mértékben az olajexporttól függ. A kőolajexportból származó járadékbevételek adják a költségvetés bevételeinek 75 százalékát. A maradék 25 százalékot a külföldi, nem iszlám vallású munkavállalók személyi jövedelemadója és az import árukra kivetett vámok adják. Maguk a szaúdi állampolgárok nem fizetnek jövedelemadót.

A szaúdi gazdaság másik gyenge pontja az olajból származó jövedelmek újraelosztása. A Korán szerint a Föld alatt lévő minden kincs Allah tulajdona, aminek a jótéteményei (mert haszonról nem lehet beszélni) minden igazhitű embert megilletnek. A probléma csak az, hogyan lehet ezt megvalósítani. Azon nem csodálkozhatunk, hogy egy abszolút monarchiában, ahol a királyi család hatalmát nem korlátozza semmi, ott az uralkodó, a trónörökös és a koronahercegek magánvagyona lesz az olajbevételek jelentős része. Ez a vagyon ingatlanokban, nemesfémben, vállalkozásokban és nem utolsó sorban devizában van. Azonban hiába van a királyi családban több száz koronaherceg, ők legfeljebb a hatalommal és befolyással járó hivatalaik révén gazdagodhatnak. A királyi család tulajdonában lévő vagyon több mint 90 százaléka az uralkodóé. Az olajjövedelmek szétosztásának a csatornái a hadsereg, a közigazgatás, a fejlesztési tervek és programok, a nemzeti vagyonalap befektetései a jövő generációk számára és az állami, pontosabban királyi tulajdonban lévő nagyvállalatok az olajiparban, az építőiparban, a távközlésben, a szállítmányozásban.

Ezek az állami tulajdonban lévő nagyvállalatok ugyanakkor nem az érdem vagy az elvégzett munka mennyisége, minősége alapján fizetnek munkabért, hanem az állampolgárság és a származás szerint. A szaúdi állampolgárok magasabb fizetést kapnak, mint a külföldiek. Társasági jogi értelemben nincs éles választóvonal az állam és a nagyvállalatai között. Elmosódnak a tulajdonosi és menedzsmentjogok határai és a felelősségi viszonyok. Nem állapítható meg a pénzügyi függetlenség és átláthatóság. Egy kevés szereplővel rendelkező monopol vagy nagy ritkán oligopol piacon a szaúdi vállalatokat semmi nem ösztönzi a hatékony működésre. Ezt a helyzetet még tovább súlyosbítja az a tény, hogy Szaúd-Arábia gazdasági jogrendszere teljes egészében az iszlámra épül. Itt nem volt olyan brit, esetleg francia behatás – gyarmatosítás formájában -, mint Dubajban, Irakban, Kuvaitban, ahol ott maradt az európai, angolszász gazdasági jogrend és az intézmények egy része.

Az ország élelmiszerekből önellátásra törekszik. 1970 és 1985 között jelentős forrásokat fordítottak az infrastruktúrafejlesztés mellett a mezőgazdaság korszerűsítésére, a vízgazdálkodás, az öntözőrendszerek fejlesztésére. Olajjövedelmeinek csak egy részét fektette be külföldön, másik részét rendkívül energiapazarló belföldi beruházásokra fordította.

Ármeghatározó szerepben lévő kőolajexportőr

A hetvenes évektől kezdve, de különösen 1985-1986-ban és 1991-ben az ország a kínálat mennyiségének szabályozásával az ármeghatározó szerepét töltötte be a világpiacon. 1985-ben visszafogta a termelését az ár növelése érdekében. (1980-ban napi 9,9 millió hordó volt a termelése, 1985-ben 3,4 millió, miközben az OPEC egészének termelése ezen időszak alatt csak 54 százalékra esett.) 1990-ben pedig exportjának növelésével túlkínálatot hozott létre, hogy a Kuvait iraki lerohanása miatti kitört harmadik olajárrobbanás okozta pánikot és annak hatásait mérsékelje. 

A kőolaj világpiacán betöltött ármeghatározó szerepe viszont ellentmondásban van az ország belső modernizációs szükségleteivel. A szaúdi költségvetés tervezett és megvalósult bevételei és kiadásai általában köszönőviszonyban sincsenek egymással. A bevételek változása 85 százalékban korrelál az olajexportból származó bevételekkel. Közben az ötéves fejlesztési tervek finanszírozását is biztosítani kell. A legnagyobb eltérés 1985 és 1990 között volt, amikor Szaúd-Arábia olajbevételei jelentősen csökkentek, viszont az ötéves fejlesztési terv kiadásait a második olajárrobbanás utáni bevételekhez igazították.

Az eredmény az ország eladósodása lett. A 2002-ig tartó eladósodási hullámot csak az akkor ismét emelkedő kőolajáraknak köszönhetően sikerült megállítani, és az adósságállományt csökkenteni. Az OPEC tizenhárom tagja ugyanakkor annyira heterogén csoportot alkot, és érdekeik annyira különbözőek, hogy a kartell monopolisztikus piaci pozíciójának fenntartása érdekében sem képes tartósan együttműködni. Szaúd-Arábia számára az lenne a megfelelő, ha az OPEC tagjai hasonlóképpen értékelnék, élnék meg az olajtól való függésüket. Ez azonban még a Perzsa (Arab)-öböl menti országokban sem így van. Eltérő a kulturális hátterük, befogadóképességük, és nagyon eltérő az olaj utáni korszakra való felkészültségük.

Felkészülés a kőolaj utáni korszakra

Szaúd-Arábia számára a világ országai közül a legnagyobb olajtartalék áll rendelkezésre, hogy történelmi elmaradottságát ledolgozza kulturális, mentális, gondolkodásbeli, jogi értelemben. A lehetőségek tehát adottak, és rengeteget tettek a siker érdekében. Az eredmények azonban még nem meggyőzőek.   

Ma már a túlzó mértékű belső fogyasztás miatt az országnak gazdasági problémái lehetnek. A kőolajárának rendkívül magas szintje mellett sem képes arra, hogy egy számára bizonytalan kimenetelű termelés- és exportcsökkentés terheit egyedül magára vállalja a válságból kikeveredni képtelen többi OPEC-tag arab ország megsegítése érdekében.

Nem biztos ugyanis, hogy az olajár ettől elindulna lefelé. A kelet- és dél-ázsiai országok gyorsan növekvő fogyasztása lehet, hogy piacot teremtene majd a világpiacra visszatérő olajexportáló országoknak. De az sem biztos, hogy más termelők nem növelnék-e azonnal saját exportjukat, ami egy ilyen akció sikerét hiúsíthatja meg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Világ kőolaj termelés olajár Szaúd-Arábia Olvasson tovább a kategóriában