Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. szeptember 23. 06:47 Élet, Pénz

Öntik a pénzt az autónyeremény-betétbe, a megnyert autókat meg nem veszik át

1965 augusztusában egy OTP gépkocsinyeremény-betéttel nyert valaki egy Wartburg Limuzint. Nem tudjuk, hogy ki, mert 54 év elteltével sem jelentkezett még a nyereményéért, az is könnyen lehet, hogy már nem is él, és az örökösei nem vették észre, hogy van egy nyerő betétkönyvük.

Az OTP 1965-ben természetesen nem vette meg a Wartburgot, tehát az autó nem áll 54 éve egy telephelyen. A gépkocsinyeremény-betétes konstrukció szerint a bank csak a vásárlásra jogosító utalványt adja át a nyerteseknek, ha azok jelentkeznek. A betétes bármikor választhatja az utalvány értékének pénzbeli kifizetését is, ám az autóért 30 napon belül be kell jelentkeznie, utána már csak a pénzes opció marad.

Ez pedig elég vicces módon azt jelenti, hogy ha az 54 évvel ezelőtti nyertes, vagy az örökösei ma jelentkeznének a nyereményért, akkor 60 ezer forintot vehetnének át, vagyis az autó fél évszázaddal ezelőtti árát. Ebből ma már egy téli gumiszettet is csak szűkösen lehetne beszerezni. Ha pedig soha nem jelentkezik a nyertes, akkor az OTP-nek gyakorlatilag örökké rendelkezésre állva kell tartania a kérdéses összeget (kamatmentesen).

Egy Wartburg Limuzin jön le a kompról a tihanyi révnél, 1960. június 5-én.
Fotó: MTI/Bojár Sándor

Ha most azt gondolod, hogy ez egy egyedi eset, akkor tévedsz.

Az OTP-nél ma már 671 át nem vett autó, illetve az értéke parkol.

A Wartburg mellett vannak bennragadt Ladák, Skodák, Trabantok, Yugók, Polski Fiatok, de még Mercedes is, az értékük pedig 46 ezertől 7 millió forintig terjed (a 60 ezres Wartburg nem az értéke miatt érdekes, hanem azért, mert ez a legrégebbi át nem vett nyeremény).

Az OTP nem árulja el, hogy mennyi az összes át nem vett nyeremény együttes összege, azaz mennyi pénzt rakott félre ezen a címen. Kérdésünkre annyit közöltek, hogy az összeget “nem forgatják, nem használják”, hanem rendelkezésre állva tartják, a kamatok pedig a mindenkori nyereményalapba kerülnek.

Az első sorsolást egyébként 1961. augusztus 12-én tartották, a most szeptemberi pedig a 408. alkalom volt. Ezúttal öt autót sorsoltak ki, két Suzuki Ignist, két Toyota Aygót és egy Toyota Yarist. A sorsolások 2002 óta zajlanak havonta, korábban előfordult, hogy csak ritkábban, esetleg negyedévente húzták az autókat, és mivel az egyes sorsolásokon nem mindig ugyanannyi autót húznak, a megadott számokból azt sem lehet pontosan meghatározni, hogy mennyi az eddig összesen kisorsolt autók száma.

Az azonban látszik, hogy sorsolásonként átlagosan több mint másfél autót, vagy annak az értékét nem veszik át a nyertesek.

Gondolhatnánk, hogy magára vessen az, aki nem jelentkezik be időben a nyereményéért, és bár ez igaz is, a helyzetet árnyalja, hogy az OTP sem töri össze a kezét-lábát azért, hogy a nyerteseket felderítse.

A játékszabályok szerint ugyanis a szerencsés betéteseket nem értesítik, a havi listát csupán a bankfiókok hirdetőtáblájára és az internet megjelenése óta az OTP honlapjára teszik ki, emellett két országos napilapban is megjelentetik. Ezen kívül az át nem vett nyertes betétek sorszámait a honlapon kívül évente egyszer, három országos napilapban jelentetik meg, 2019-ben a Világgazdaság, a Nemzeti Sport és a Blikk hozta le a számokat.

Sajnos a bank honlapján nincs olyan szolgáltatás, hogy az adatok megadása után kérni lehessen, hogy legalább egy e-mailt dobjon az OTP, ha a betétes nyer valamit. A banknak ezen kívül van már egy külön mobil applikációja is a gépkocsinyeremény-betétekre, ez olyan egyszerű, mint a faék, de sajnos nincs benne olyan funkció, amely bármilyen módon automatikusan jelezné, ha a betétes nyert.

(Türelmesen várjuk, hogy mikor írja meg valaki azt a független applikációt, amelyik a háttérben minden hónapban egyszer megnyitja az OTP appját, virtuálisan megnyom rajta egy gombot és az eredményt üzenetben elküldi a felhasználónak, mert ez nem tűnik egy bonyolult feladatnak.)

A sorsolások nyereményalapja a betétek kamataiból keletkezik, vagyis a játék lényege az, hogy a betétesek lemondanak a betéteik kamatozásáról, és az OTP  ebből az összegből “vásárolja meg” az autókat. Értelemszerű, hogy minél nagyobb a betétek teljes összege és a hozzá kapcsolódó kamat, annál nagyobb a nyereményalap, és annál több autót lehet belőle utalványozni.

Magasabb kamatkörnyezetben a nyereménybetét leginkább egy drágább szerencsejátéknak tekinthető, hiszen a betétesek ekkor egy nagyobb, mondjuk évi 6-8 százalékos hozamról mondanak le, és abban bíznak, hogy az autónyeremény ezt majd kompenzálja. Amikor azonban nullához közelítenek a betéti kamatok (mint az utóbbi években), akkor elenyésző az éves hozam, amit be kell dobni a közösbe, de ugyanúgy lehet bízni a vakszerencsében.

Alacsony betéti kamatszint mellett ezért általában nő a nyereménybetét népszerűsége: ha már amúgy is hozam nélkül tartja az ember a pénzét a bankban, akkor minimális veszteséggel legalább adhat magának egy esélyt a 3-4 millió forintos autónyereményre. A betét bármikor visszaváltható, vagyis likvidebb forrás, mint például egy lekötött bankbetét, szükség esetén a betétes azonnal hozzáfér a félretett pénzéhez.

A zéróhoz konvergáló kamatok ezért a betétállomány növekedéséhez vezetnek, ami azért jó a banknak, mert csaknem nulla kamat mellett is össze tud gyűjteni annyi pénzt, amennyiből havonta 4-5 autót finanszírozni lehet. Magas kamatszint mellett viszont az összességében kisebb betétállomány is elegendő lehet ugyanerre, vagyis a banknak egy bizonyos tűréshatáron belül csaknem mindegy, hogyan alakul a kamatkörnyezet.

Mivel negatív kamatot a magyar jogszabályok szerint lakossági betétekre nem lehet alkalmazni, így nyereményalap mindig képződik.

Változatlan kamatszint mellett viszont értelemszerűen csak akkor nőhet a kisorsolt autók száma, ha a betétállomány növekszik, vagyis a játék népszerűsége nő. Az egyéni esélyeket az is alapvetően befolyásolja, hogy összesen hány betétes van, és ők milyen névértékű betétekkel játszanak. Egy betétesnek ugyanis több betétje is lehet, a jelenleg vásárolható betétek 10, 20 vagy 50 ezer forintosak, de életben vannak még a régebben kiváltott 5 ezer forintosak is, és fontos szabály, hogy minden betét a névértékének megfelelő súllyal vesz részt a sorsoláson.

Ez azt is jelenti, hogy hiába nő a betétállomány, és ezzel a kisorsolt autók száma, ebből még nem feltétlenül következik, hogy egy betétesnek is nagyobb lesz az esélye a nyerésre. Különösen akkor nem, ha kisebb névértékű a betétje.

Egy 50 ezer forintos betétkönyv nyerési esélye tízszer nagyobb, mint egy (régebben váltott) 5 ezer forintosé, ötször nagyobb, mint egy 10 ezer forintosé, és 2,5-szer nagyobb, mint egy 20 ezer forintosé. Ám hogy ennek az elvnek az érvényesülését pontosan milyen módszerrel oldják meg, azt nem árulja el az OTP. A sorsolás ugyan közjegyző és bizottság előtt zajlik, de zárt, vagyis a játékosok nem mehetnek be az eseményre.

A bank közlése alapján

jelenleg közel 90 milliárd forint van a betétekben, számuk és állományuk pedig az elmúlt években jelentősen, évente körülbelül 10 milliárd forinttal emelkedett.

Az alacsony kamatkörnyezet hatásai egyértelműnek látszanak.

A betétesek jó érzékkel a nagyobb nyerési esélyre hajtanak, a 90 milliárd forintnak ugyanis több mint 80 százaléka 50 ezer forintos címletű betétekben áll. Azt persze nem tudjuk, hogy hányan játszanak így, de a 72 milliárd forintot meghaladó összeg azt jelenti, hogy közel 1,5 millió darab 50 ezres betét lehet ma forgalomban. A 10 és 20 ezres címletekből egyaránt 300-400 ezer darab van, 5 ezresből pedig félmillió. Ezek alapján 2,3-2,4 millió betét lehet most összesen.

Egy 5 ezres címletű betét nyerési esélye így 1:2,4 millióhoz autósorsolásonként, de ezt általában havonta 4-5-ször lehet megjátszani, mivel 4-5 autót húznak ki. Az 50 ezres címlet nyerési esélye azonban már 1:240 ezerhez minden autónál, hiszen az 50 ezresek (egy meg nem ismerhető szisztéma alapján) tízszer nagyobb eséllyel indulnak.

A bank azt mondja, hogy a nyereményalapból minél több nyertest szeretne kihozni, ezért választ lehetőség szerint minél alacsonyabb értékű autókból, ennek is szerepe van abban, hogy még a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben is havonta 4-5 autót ki tudnak sorsolni.

Az autókereskedőket, ahol az utalványok beválthatók, az OTP évente belső pályázatokon választja ki, és erről csak annyit mond, hogy a bírálatnál a legjobb ár-érték arányra törekszik. Alapelv az is, hogy a havi nyereményalapot igyekeznek mindig kimeríteni, de ha van maradványérték, akkor magasabb felszereltségi szintet, vagy nagyobb értékű modellt választanak. Negyedévente extra sorsolásokat is rendeznek, ezeken egy-két nagyobb értékű autót sorsolnak ki.

Hogy a listaárakhoz képest mekkora kedvezményt tud általában elérni az OTP az autókereskedőknél, azt szintén nem árulja el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy év alatt két Mercedest nyert ugyanattól a cégtől Magyarország legszerencsésebb embereA Ferrero Rocher tavaly és idén is kisorsolt egy Mercedest a nyereményjátékban résztvevő vásárlók között. Ugyanaz nyert, aki tavaly. Hogy lehet ez?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Pénz autó betét gépkocsinyeremény-betét kamat nyeremény OTP Bank Wartburg Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. december 17. 13:08 Élet, Vállalat

Levédetné magának a Dubai Csoki kifejezést a Zsolnay porcelángyár szír tulajdonosa

Ha sikerrel jár, akkor sok édesipari terméknél csak ő használhatná ezt a viharos gyorsasággal népszerűvé vált megnevezést.

Hajdu Miklós
2024. december 12. 15:01 Élet

Neked kéne elfuvaroznod 30 ezer tonna lomot, ugye nem gond?

A MOHU átalakíthatja a budapesti lomtalanítás rendszerét, a tervek szerint gyűjtőpontokra kell majd eljuttatni a lomokat, nem lesz elég a ház elé kitenni.

Torontáli Zoltán
2024. december 11. 12:25 Adat, Élet

Idén jól jártak a nyugdíjasok a kormány tévedésével, de jövőre fordulhat a kocka

Bár a rendszer ezt elvileg kizárja, idén több százalékkal emelkedik a nyugdíjak reálértéke. Jövőre ez már biztosan nem lesz így.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. december 18. 06:04 Világ

Komoly irányváltást ígér a „békekancellár” bukása Németországban

Liberális gazdaságpolitika, keményebb bevándorlási irányvonal és Ukrajna erősebb támogatása jöhet, bár a koalíciós kényszer sok mindent felülírhat.

Jandó Zoltán
2024. december 17. 10:50 Világ

Nő a bizonytalanság az orosz gázszállítások körül

Nem ajánlott fel havi kapacitáslekötési lehetőséget az ukrán gázvezeték-hálózatot felügyelő cég az orosz-ukrán határon található szudzsai gáztranzitállomáson.

Mészáros R. Tamás
2024. december 17. 06:04 Világ

Kína már készíti az ellencsapást a kereskedelmi háborúban

Peking az ellátási láncok elfojtásával és nyugati cégek elleni vizsgálatokkal jelezte, hogy Biden és Trump fenyegetései nem maradnak válasz nélkül.