Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. november 14. 16:33 Élet, Közélet

Egy év alatt két Mercedest nyert ugyanattól a cégtől Magyarország legszerencsésebb embere

A Ferrero Rocher édességgyártó tavaly ősszel és idén októberben is olyan nyereményjátékot hirdetett, amelynek a fődíja egy Mercedes Benz CLA személygépkocsi volt. Az alapmodell listaára 8,9 millió forint. Egy feltétele volt játéknak, vásárolni kellett egy Gold Edition 200 grammos kiszerelésű Ferrero csokoládét október 1. és október 28. között. Az édesség az egyik hazai élelmiszerlánc üzletében 1649 forintba került a játék idején, és a csomagolás belsejében található kódot kellett feltölteni a cég honlapján. Az üres dobozt meg is kellett tartani, hiszen a nyeremény átvételéhez be kellett mutatni a kódot tartalmazó dobozt.

A tavalyi játékot megnyerte egy magyarországi férfi. Aztán az ideit is, ugyanaz a személy. Az aktuális nyereményjátékokat összegyűjtő Webnyeremény.hu fórum oldalán még látható a tavalyi nyertes kódja is. Az illetőnek egy éve az X9V5UZUYU6LH, idén pedig a PUTKXXVF6TX6 kód hozott szerencsét.

Megkerestük a lebonyolító reklámügynökséget, az ACG-t, ahol elismerték, hogy nem csak névazonosságról van szó, tényleg ugyanaz az ember nyerte a kocsit, aki tavaly. A cég közlése szerint véletlenszerűséget garantáló számítógépes programmal sorsoltak, közjegyző jelenlétében. Azt viszont nem árulhatták el, hogy mennyien vettek részt a nyereményjátékban, mert azzal üzleti titkot sértenének.

További kérdéseinkkel a játék szervezőjéhez, a Ferrero Rocherhez irányítottak minket. A Ferrero Rocher szerint ugyanolyan eséllyel vett részt minden játékos kódja, mert a sorsolás véletlenszám generátor használatával történt. A cég szerint jóllehet annak az esélye, hogy valaki ugyanazt a díjat nyerje két egymást követő évben ugyanabban a promóciós kampányban igen alacsony, de nem lehetetlen.

„Ezzel együtt, valóban, amikor észrevettük, hogy a fődíj nyeretese ugyanaz volt, mint tavaly, helyesen jártunk el, amikor a nyertest értesítettük szerencsés nyereményéről. Minden más magatartás a Játékszabály megszegését jelentette volna, mivel nem zártuk ki korábbi játékok nyerteseit a sorsolásból” – közölte a Ferrero.

A szerencsés győztest utolértük Facebookon, ő előbb beleegyezett, majd elállt egy telefonos interjútól. A közösségi oldalán látható, hogy gyakran vesz részt nyereményjátékokon.

Annak a valószínűsége, hogy valakinek telitalálata legyen az ötöslottón, egy a 44 millióhoz. A nyereményjátékok esetében elég nagy a szórás. Iparági forrásaink szerint az apró értékű nyeremények (például bögre vagy pár ezer forintos vásárlási utalvány) esetében van olyan, hogy csak néhány százan vesznek részt, míg egy autónyeremény esetében több tízezer, de akár 50 ezernél is több, beküldött kód is versenyezhet.

Ha 30 ezer kódot veszünk alapul, akkor a fődíjat 1:30 ezerhez valószínűséggel visszük haza egy doboz Ferreroval. Annak, hogy valaki egymást követő évben megnyerje a kocsit, már igen csekély, 1:900 millió a valószínűsége. Vagyis húszszor nagyobb valószínűséggel lesz ötösünk a lottón, mint hogy két egymást követő alkalommal megnyerjük a kocsit ilyen nyereményjátékon.

 

Ha azonban mindkét alkalommal háromezer doboz Ferrero Rochert vásárlunk, akkor fel tudjuk tornászni az esélyeket a két autóra 1:100-ra, tehát 1 százalékra. De ennek már ára van: hatezer doboz Ferrerot kell vennünk, amelynek kiskereskedelmi ára 9,9 millió forint. Tehát többe kerül, mint megvenni a Mercedest. És még mindig csak egy százalékos valószínűséggel nyerjük meg az autót.

Egyszóval tényleg nagyon-nagyon, szinte megmagyarázhatatlanul szerencsés a tavaly idén egyaránt Mercedest nyerő fiatalember.

A nyereményjátékok világáról év elején írtunk. A rendszerrel kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy a magyar állam komoly elmaradásban van a szerencsejáték szabályozásában. Sok esetben lényegében a nyereményjátékot szervező társaságok alaposságán és jó szándékán múlik a sorsolások tisztasága.

A sorsolások nagy része nem is bejelentésköteles, és közjegyzőt sem kell a legtöbb esetben hívni. Ha viszont közjegyző jelenlétében sorsolnak az sem garancia semmire, ugyanis a közjegyzőnek nincs jogosultsága ellenőrizni a sorsolást. A közjegyző a számítógépes sorsolás során a következőket írja le az általa vezetett jegyzőkönyvbe: „az X.Y elnevezésű programban megnyomták az Enter gombot, majd a program öt nevet dobott ki”. Azt azonban nem tudja megvizsgálni, hogy manipulálták-e a számítógépes szoftvert valamilyen módon, vagy akár ellenőrizze a lottósorsolások előtt a számgolyók súlyát.

A tavalyi cikkünkben arról is írtunk, hogy részt vettünk egy nyilvánosnak hirdetett sorsoláson, de nem engedtek be. Érdekes módon ez éppen a Ferrero Rocher sorsolása volt, ahol a Mercedes nyertesét húzták ki. Mások is próbálták megtekinteni a sorsolást, ezért az esemény után az ACG reklámügynökség elismerte a hibát, és édességgel kínálta meg a jelenlévőket.*Én nem fogadtam el az ajándékot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem ellenőrzi a közjegyző a lottósorsolások előtt a számgolyók súlyátA legtöbb esetben a nyereményjátékot szervező cégek gondosságán, lelkiismeretességén és jószándékán múlik a sorsolások tisztasága.

A reklámügynökség félreértésről beszélt, azt hitték, hogy korábbi nyereményt átvenni jöttünk, és nem a fődíj sorsolására. Az ACG azt is elmondta, hogy nem szoktak a vásárlók megjelenni az egyébként nyilvános sorsoláson, ezért is történhetett a félreértés.

Akkor megkerestük a fogyasztóvédelmi hatóságot, amely úgy látta, hogy mivel közjegyző jelenlétében történt a sorsolás, nincs helye a panasznak. Megkerestük a szerencsejáték felügyeletet is, de ők sem voltak illetékesek a panasz kivizsgálásában, mert

hiába a szerencsén múlik a nyerés, nem tartozik a szerencsejáték törvény hatálya alá a sorsolás.

Az idei játékszabályzatban az ACG és a Ferrero már nem nyilvánosnak hirdette a sorsolást, bár azt továbbra is vállalták, hogy közjegyző előtt húzzák ki a nyertest. Az ACG azt mondta, hogy ennek prózai oka van. Egy másik irodába költöztek, ott kevesebb a hely.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Közélet ACG Ferrero Rocher közjegyző nyereményjáték Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

Bucsky Péter
2025. február 10. 05:24 Élet, Vállalat

Eltűnnek a legkevésbé szennyező csomagolások a Mohu-féle rendszerben

Az újratölthető üvegek használata egyébként is visszaszorulóban volt, de az új rendszerben már csak a legelszántabbak tartanak ki mellette.

Vermes Nikolett
2025. február 8. 05:44 Élet, Vállalat

A 40 feletti női munkavállalók támogatása nem luxus, hanem befektetés

A változókorban lévő nőkre fordított kiemelt figyelem nem csupán női ügy vagy társadalmi felelősségvállalás: mára gazdasági előnye is bizonyítottá vált.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 12. 11:12 Világ

Magyarországon farmereket és motorokat drágíthat Trump vámháborúja

Az uniós vezetők ma tárgyalnak az amerikai acél- és alumíniumipari vámok elleni válaszlépésekről, és kéznél vannak korábban felfüggesztett vámok.

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 14:47 Adat

Újra lejjebb vehetik a hőmérsékletet a cégeknél az egyre drágább gáz miatt

A tél leghidegebb napjai előtt kétéves csúcsot döntött a gáz ára az irányadó holland tőzsdén, ami már a céges döntéseket is befolyásolhatja.

A februári élelmiszer-drágulás felülmúlhatja a januárit is

Az élelmiszerek múlt havi drágulása is hajtotta az inflációt, és saját adatfelvételünk szerint a februári statisztika sem lesz szebb, sőt.