Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. december 19. 09:05 Élet, Pénz

Túlóra? Négynapos munkahéttel kísérleteznek Németországtól Új-Zélandig

Miközben itthon az évi 400 túlóra miatt tüntetnek, más országokban a négynapos munkahét alkalmazhatósága van napirenden. Első hallásra túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, pedig azok a vállalatok, amelyek úgy döntöttek, hogy átállnak a négynapos munkahétre, pozitív folyamatokról számoltak be – derül ki a Reuters hírügynökség összeállításából.

A cégek szerint sokkal motiváltabbak az munkatársak, kevesebben égnek ki, és ami a profit szempontjából a legfontosabb:

nőtt a vállalatok termelékenysége.

Sokkal egészségesebb a munkakörnyezet, emiatt a munkavégzés minősége is javult, miután bevezettük a négynapos munkahetet – mondta Jan Schulz-Hofen, a berlini székhelyű, projektmenedzsment-szoftvereket fejlesztő Planio alapítója.

Igaz, nem volt nehéz az átállás, hiszen a vállalkozás csak tíz főt foglalkoztat, és az IT-ágazatban világszerte kialakult munkaerőhiányra egyre több cég reagál úgy, hogy csökkenti a munkanapok számát. A fizetésemelés ugyanis már nem elég vonzó ajánlat egy szoftverfejlesztő részére, hiszen már most is jól keresnek.

A cégnél amúgy az alapító volt a legkíváncsibb, és a négynapos munkahét bevezetését követően elővette a tíz évig vezetett munkaidő-kimutatását. Ebből arra következett, hogy az átállást követően egyáltalán nem végez kevesebb munkát. Amikor öt napot dolgozott, hosszabb kávészüneteket tartott és többet beszélgetett a munkatársaival.

A négynapos munkahétre való átállást követően saját magát motiválta, hogy mielőbb befejezze a heti teendőket és kiélvezhesse a pénteki szabadnapját. Szó volt egyébként arról is, hogy marad az ötnapos hét, de kevesebb vagy rugalmas munkaórákkal, a legjobb megoldásnak azonban végül a napi nyolcórás, négynapos munkahét bizonyult.

A Planiónál leginkább az ügyfelek reakciójától féltek. Aki pénteken hívja a céget, annak csak egy üzenetrögzítő válaszol, amely elmagyarázza, hogy miért nincs senki az irodában. A cégvezető szerint az üzleti partnerek nagyon jól fogták a változást, még irigykedtek is az ott dolgozókra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAusztriában terjed a négynapos munkahét, fizetéscsökkentés nélkülMár nem csak a kisebb és rugalmasabb vállalatok, hanem a posta is vizsgálja a lehetőséget.

Arra is van példa, hogy nagyobb vállalatok próbálják ki a heti 32 órás munkaidőt. Új-Zélandon például a Perpetual Guardian biztosító társaság tesztelte idén a négynapos munkahetet. Azt tapasztalták, hogy számottevően csökkent a munkahelyi stressz, amellyel párhuzamosan emelkedett a munkavállalók lelkesedése.

Még a munkamániás Japánban is arra bátorítja a kormány a vállalatokat, hogy engedélyezzék a munkavállalóiknak a hétfő délelőtti munkaszünetet. Igaz, ennek a kezdeményezésnek nem sok sikere van, mert a kulturális hagyományok miatt a munkavállalókat nehéz meggyőzni arról, hogy szabad kevesebbet is dolgozni.

Nagy-Britanniában a kereskedelmi szövetség forszírozza a négynapos munkahetet, amit az ellenzékben lévő Munkáspárt is támogat.

Lucy Greene, a J. Walter Thompson tanácsadó cég munkatársa egy nyolcvan országban, háromezer dolgozó megkérdezésével elkészített kutatás eredményeire hivatkozva azt mondta, hogy a munkavállalók fele öt óra alatt elvégezné a napi feladatait. De mivel ötször nyolc órában kell dolgozniuk, lényegében senki sem érdekelt abban, hogy gyorsabban fejezze be a munkáját.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy évtizede folyamatosan egyre többet túlóráznak a magyarokA leginkább olyan, külföldi cégek által uralt szektorokban lehet szükség az új, 400 órás szabályra, mint az autóipar.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Pénz négynapos munkahét túlóra Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Jandó Zoltán
2024. október 3. 04:42 Adat, Élet

Adóparadicsom a focisták számára Magyarország

Még Monacónál is kedvezőbb adózási feltételeket teremtett a kormány a hazai futballban. Ennek is köszönhetően versenyezhet a Fradi már nyugat-európai klubokkal is játékosokért.

G7.hu
2024. október 1. 18:34 Élet

Tulajdonos lett a Telex a G7-ben

A Telex kiadója, a Van Másik Zrt. 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a G7 kiadójában hétfőn.

Vermes Nikolett
2024. október 1. 05:27 Élet, Világ

Itthon ingyenes a kezelés, mégis egyre több a magyar lombikturista

Nincs elég kapacitás idehaza, de nem ez az egyetlen oka, hogy százával keresik fel magyar párok a cseh, osztrák és szlovák termékenységi klinikákat.

Fontos

Bucsky Péter
2024. október 4. 05:22 Közélet

Kétséges a megtérülése, mégis egyre csak nő a külföldi egyetemisták ösztöndíjkerete

Évi tízmilliárdokat költ arra a kormány, hogy fejlődő országokból Magyarországra hozzon egyetemistákat, de végzés után nem ösztönzi, hogy itt is helyezkedjenek el.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 14:32 Közélet, Vállalat

Már a sokkok nélküli, lassított kimúlás lehet a fő cél a Dunaferr történetében

A vasmű egyre fogyó maradékába továbbra sem sikerül életet lehelni, a kormány a társadalmi-politikai veszteség minimalizálására törekedhet.

Stubnya Bence
2024. október 2. 11:06 Közélet

Nem befelé, hanem kifelé tereli a pénzt a nyugdíjrendszerből a kormány

A választások előtti évre vonatkozóan módosítana egy szabályt a kormány, a nagyobb ívű nyugdíjreform most nem foglalkoztatja.