Egy átlagos magyar munkavállaló évente 36 óra túlórát végez, legalábbis a hivatalos statisztikák szerint. A négy napnyi munkaidőn felüli munka azonban nem egységesen oszlik el: az autógyárakban és a multinacionális cégek összeszerelő üzemeiben túlóráztatják leginkább a munkavállalókat. A megyei statisztikákból az is kitűnik, hogy a szegényebb területeken tudják az alacsonyabb bérekért foglalkoztatott munkavállalókat rávenni arra, hogy a munkaidejükön felül is dolgozzanak.
A 2018 végéig hatályos törvényi szabályozás szerint évente legfeljebb 250 óra túlórát lehet végezni. Ha a munkáltatók és a munkavállalók külön megegyeznek erről kollektív szerződés keretében, akkor ez 300 órára emelkedhet. A tegnap elfogadott törvénymódosítás értelmében viszont 2019-től ez jelentősen emelkedik, egységesen 400 óra lesz.
Az alábbi grafikonon azt láthatjuk, hogy 2008 óta az elmúlt 10 évben 40 százalékkal nőtt az egy munkavállalóra jutó túlóra. 2017-ben a teljes ledolgozott munkaidő 2 százalékát tette ki a túlóra. Máshonnan megközelítve a túlórával 60 ezernyi munkahelyet sikerült kiváltaniuk a cégeknek. Ez azonban csak elméletben lehet igaz, hiszen a túlórát leginkább azért használják a cégek, mert szezonálisan, egy-egy időszakban – például más kollégák szabadsága vagy betegsége miatt – van erre szükségük.
A statisztikákból az látszik, hogy átlagosan messze nem használták ki a cégek az éves 250 órás túlórakeretet eddig sem, így a 400 órára emelésnek a legtöbb számára nem lehet sok haszna. Mivel egy átlagos magyar munkavállaló 1740 órát dolgozott tavaly – túlórával együtt -, ehhez viszonyítva már nem is kevés a 400 óra: 3 munkavállaló folyamatos túlóráztatása már kiválthat egy negyedik kollégát. Kérdéses persze, hogy ilyen terhelés mennyire értelmes döntés, hiszen biztosan jelentősen romlik ilyenkor a hatékonyság.
A munkáltatók sem igyekeztek a túlórázást eddig túlzásba vinni, hiszen az elrendelt rendkívüli munkáért a munka törvénykönyve szerint bérpótlékot kellett fizetni. Ez elég jelentős tétel, a fizetés 50 százaléka, ha a munkaidőt meghaladóan kell dolgozni, vagy szabadidővel kellett megváltani. Az új módosítások szerint ezt nem kell megfizetni, ha a munkavállaló belegyezik az új beosztásba. Mivel a munkavállaló jellemzően alárendelt szerepben van, ezzel borítékolhatóan számos cég fog visszaélni a gyakorlatban. A törvényi rendelkezéseket nem minden magyar munkavállaló ismeri alaposan, ezért ha eléjük tesznek egy papírt, hogy írják alá, a többség ezt meg is teszi.
Ennek fényében is érdekes megnézni, hogy mely iparágakban különösen elterjedt a túlóra. A közel 1 millió főt foglalkoztatóiparban már 2017-ben is 41 óránál többet túlóráztak évente a munkavállalók évente. Feltűnő az is, hogy a vendéglátóiparban milyen alacsony a statisztikában megjelenő túlóraszám – igaz, ez az ágazat nem a gondosan bejelentett státuszokról ismert.
A feldolgozóiparon belül is különösen sokat túlóráztatnak a külföldi cégek, főként a német multik által uralt autóiparban. Itt a teljes munkaidő 6,3 százalékát tette ki a túlóra 2017-ben, ez pedig kiemelkedően magas arány. Ennél magasabb értéket csak az alábbi ágazatok értek el, ha a részletesebb bontást vizsgáljuk:
- Gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása: 7,2%
- Gép, gépi berendezés gyártása: 7,1%
- Bányászat, kőfejtés 7,1%
- Villamos berendezés gyártása 7,0%
Nem tűnik alaptalannak a felvetés, miszerint a túlóra szabályok lazítása a külföldi multinacionális cégek érdeke, mert az általuk uralt iparágakban túlóráztatnak a legtöbbet.
Megyei szinten nem érhetők el túlórára vonatkozó adatok, de az alábbi térképen meg tudjuk mutatni, hogy mennyi órát dolgozott egy-egy megyében egy átlagos munkavállaló 2017-ben. Ez a statisztika is azt az elgondolást támasztja alá, hogy a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereket lehet minél több munkára rávenni. Hiszen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt az egy munkavállalóra eső ledolgozott órák száma, ahol arányaiban az egyik legtöbb munkanélküli van az országban (de egyébként a feldolgozóipar aránya is magasabb itt).
Az ország többi részén belül már nem olyan nagyok a különbségek, de így is kirajzolódik néhány összefüggés. A legnagyobb munkaerőhiánnyal küzdő fővárosban és Pest megyében például kevesebbet dolgoznak a munkavállalók, mint több szegényebb, keleti megyében. Az is látható, hogy Nyugat-Magyarországon, ahol különösen erős a külföldi tulajdonú feldolgozóipar, szintén többet kell dolgozni. Budapesten inkább a szolgáltató szektor van jelen, amely magasabb hozzáadott értékű, jobban fizető állásokat hoz létre, és itt a túlóra sem olyan fontos kérdés, mint az összeszerelő üzemekben.
Vállalat
A számok nem indokolják, hogy vendégmunkásokkal dolgoztató beruházót támogasson a kormány Nógrádban
Ha viszont a cég korábbi nyilatkozataival összhangban helyieket vesznek fel, akkor megtérülhet az állami ösztönzés, hiszen majdnem 10 ezren keresnek munkát a megyében.
A pénz már a Molnál van, de jobb lesz-e a magyar hulladékos rendszer?
Fél év alatt elvitte a Mol az ágazati profit harmadát, miközben nőtt a hazai hulladékgyűjtés és kezelés korábban átlagosnak számító költségszintje.
Magyar olajellátás: „ha Al Caponéval üzletelsz, legyen B-terved”
Nagyobb a füstje, mint a lángja a Lukoil-ügynek: nem valószínű, hogy az orosz olajipari cég ukrajnai szankcionálása komoly gondokat okozna a hazai energiaellátásban.
Fontos
Tele van kérdőjelekkel az álomszerű utasszám-növekedés, amit a MÁV kommunikál
Egyelőre nem látszik, hogy az ország- és vármegyebérletek bevezetése óta érdemben nőtt volna a közösségi közlekedést választók száma.
Csak egy rekordot hagyott érintetlenül Magyarország eddigi legdurvább hőhulláma
Végül 15 napig volt érvényben hőségriasztás, de hétfőre is meg lehetett volna hosszabbítani. Az abszolút melegrekord nem dőlt meg, de sok más csúcs igen.
Keveset költünk a kormány terveihez képest, és még a megtakarítást sem állampapírba tesszük
A magyar lakosság nem hajlandó jelentősen növelni költéseit, inkább megtakarít, az viszont átrendeződött, hogy hova teszi a pénzét.
