Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. szeptember 17. 13:58 Pénz

A magyar GDP többszörösét pakolják adóparadicsomokba európai bankok

Egy korábbi kutatásból tudható, hogy az adóparadicsomok a pénzügyi magánvagyonok 8 százalékát vonzották magukhoz, és ezzel a trükkel évente 200 milliárd dollár adót spórolnak meg. Három francia kutató a Voxeu portálon ismertetett tanulmányában azt vizsgálta, milyen szerepet játszanak ebben az európai bankok.

Ezt azért tehették egyáltalán meg, mert a korábbi botrányok hatására az EU 2015-től előírta a 750 millió eurónál nagyobb mérlegfőösszegű bankjai számára, hogy földrajzi bontásban tegyék közzé az összes érdekeltségük, leányvállalatuk bevételét, nyereségét és adófizetését. A kutatók 37 pénzintézeti csoport adatait elemezték, amelyek összesen 138 országban tevékenykednek. Ezek közül körülbelül 30 számít adóparadicsomnak a különböző listák szerint. Ezek a teljes mintán belül a lakosság egy, a GDP 2 százalékát adják, miközben a 37 uniós bank külföldi bevételeinek 18, nyereségének 29 százaléka származik innen.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAddig trükköztek a multik, hogy ellopták a világ lakosságától a nyereség adó 9 százalékátHiába csökkentik az államok a társasági adót, a multik adóparadicsomokban számolnak el nyereségükkel. Lehet, hogy Magyarországon sem volt érdemes ennyit csökkenteni a cégek adóján.

A szakemberek a közgazdaságtanban széles körűen használt gravitációs modellt használták annak eldöntésére, hogy a bankok tevékenysége mennyire tekinthető gazdaságilag megalapozottnak, és mennyire szolgálja kizárólag ügyfeleik adóelkerülésének segítését. Ez különösen az olyan pénzügyi központok esetében fontos, mint Luxemburg, Hongkong és Szingapúr. Arra az eredményre jutottak, hogy a bankok tevékenysége az adóparadicsomokban háromszorosa annak, mint ami a természetes gazdasági folyamatokból következne.

Az eredmények szerint különösen a brit és német bankok aktívak az adóparadicsomokban. A Standard Chartered jóhiszeműen nem értelmezhető tevékenységéből származó forgalma a teljes bevételének 20,5 százalékát teszi ki. Az HSBC-nél ez a mutató 18,3, a DZBanknál 15,2 százalék. A többi pénzintézetnél a mutató egyszámjegyű, a negyedik helyen álló Deutsche Banknál 8,4 százalék. A kutatók számítása szerint a 37 bank összesen 550 milliárd euró offshore helyszíneket érintő mozgatásához járul hozzá. Ez a magyar GDP körülbelül 4,5-szerese.

A szakemberek azt is megnézték, hol a legnagyobb arányú a bankok adóelkerülést segítő működése. Az adott országok, függő területek GDP-jéhez képest ez a tevékenység Luxemburg esetében 9, Monacónál 8,5 százalékos arányú. A karib-tengeri holland Curacao, a brit Csatorna-szigetek és Hongkong szintén népszerű helyszín. Ennek tükrében különösen érdekes, hogy az adóparadicsomok EU-listájára egyetlen uniós ország, terület sem került fel.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkValahogy lemaradtak az EU saját adóparadicsomai az EU szankció nélküli adóparadicsom-feketelistájárólDe még így is erősebb kísérlet, mint az OECD "listája", amin egyetlen egy darab ország van.

Pedig Luxemburg mellett Írország is megérdemli a figyelmet, hiszen toronymagasan vezeti azoknak az országoknak a listáját, ahol az amerikai multik elkönyvelik a nyereségüket, mivel csábító számukra az 5,7 százalékos adókulcs. Gabriel Zucman francia közgazdász múlt héten tette közzé a 2016-os adatokat feldolgozó tanulmányát, amely szerint ebben a tekintetben Írország 76,5 milliárd dollárral nyert, a Karib-tenger szigetei pedig csak Hollandia, Svájc és Szingapúr után következnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz adóparadicsom bankok Írország Luxemburg Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Pecze Kristóf
2025. május 9. 15:47 Pénz

Annyira nő az amerikai államadósság, hogy egyre kínosabb lehetőségek közül kell választani

A bődületes államadósság egyre nagyobb súlyként nehezedik Amerikára, és ha nem kezelik, a mélybe taszíthatja a világ legnagyobb gazdaságát.

Torontáli Zoltán
2025. május 6. 16:33 Közélet, Pénz

Sem az inflációt, sem a rezsit nem csökkenti igazán az újabb árhivatalszerű kormánylépés

A lakásbiztosítási díjak befagyasztása politikai intézkedésnek lehet jó, de rontja a pénzügyi tudatosságot és a biztosítási szektor jövedelmezőségét.

Jandó Zoltán
2025. április 29. 05:55 Pénz, Vállalat

Lesz még hatása az árrésstopnak, de nem Nagy Márton új bejelentése miatt

Fontos részleteket árult el a G7-nek a KSH arról, hogyan mérik az inflációt. Ebből következtethetünk arra, milyen hatás várható még az árrésstoptól.

Fontos

Miklós László
2025. május 11. 06:01 Közélet, Vállalat

A politikai haszon mellett a multik kiszorításában is segíthet az árrésstop

Az intézkedés valós gondokon enyhít, a veszteségbe taszított külföldi kiskereskedelmi láncok pedig magyar tőkések felvásárlási célpontjává válhatnak.

Torontáli Zoltán
2025. május 10. 06:04 Közélet

Ígéretekre épül a védekezés a száj- és körömfájás járvány ellen, nem nyugodtak a gazdák

Az állattartók most kénytelenek úgy üzletelni, hogy a járvány kapcsán tett kormányzati ígéretek mögött még nincsenek jogi garanciák.

Hajdu Miklós
2025. május 9. 17:39 Adat, Közélet

Európa aljáról kellene felemelni jövőre a magyar egészségügy finanszírozását

A magyar egészségügyre a kilencvenes évek óta egyre kevesebb pénz jut a GDP arányában, miközben az igény az ellátásra egyre magasabb.