Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2024. január 2. 04:34 Közélet

Az orbáni populista autokráciát kutatta az oktató, akit kirúgtak a Corvinusról

Ádám Zoltán egyetemi docenst október 24-én azonnali hatállyal menesztette a Budapesti Corvinus Egyetem. A felsőoktatásban egy ilyen drasztikus lépés eleve rendkívül szokatlan, az Ádám felmentéséhez vezető folyamat pedig különösen az volt.

Ádám Zoltán a 2022 őszi félév végén etikai vizsgálatokat kezdeményezett, miután egy diák nagy Mol-részesedéssel bíró, befolyásos szülei kijárták az egyetem vezetésénél, hogy gyerekük elkülönítve, külön vizsgasort kitöltve teljesíthessen egy tárgyat, dacára annak, hogy a félév során nem teljesítette a vizsgára bocsátás feltételeit. Az etikai vizsgálatok ugyan először elmarasztalták az egyetem vezetését, de később – az ügyben érintett Takáts Előd rektor lemondását követően megbízott rektorrá kinevezett – Szabó Lajos általános rektorhelyettes felmentette a vezetőket az elmarasztalás alól, és úgynevezett szabálytalansági eljárást kezdeményezett az etikai vizsgálatokban érintett tárgy oktatásával és számonkérésével kapcsolatban. A Takáts lemondásának napján elindított eljárás végén, annak akadályozására hivatkozva, Szabó kirúgta Ádámot.

Az eset a szélesebb közvélemény számára a legvilágosabb példája volt annak, hogy az elmúlt években a kívülállók számára nehezen követhető szervezeti átalakítások formájában lebonyolított „felsőoktatási reform” mentén hogyan csorbul az egyetemi autonómia Magyarországon. A nagy közfigyelem pedig vélhetően annak is szól, hogy a felsőoktatás szorosabb állami kontroll alá vonása a hazai politikai és társadalmi rend alakulását illetően is irányadó.

A történet mögött ez utóbbi szempontból egy további ironikus fordulat is van, amely az esettel kapcsolatos hírekből nagyrészt kimaradt: Ádám Zoltán kutatóként maga is ezekkel a jelenségekkel foglalkozott.

Az utóbbi években Ádámnak és szerzőtársainak több olyan cikke jelent meg többek között a szakmai minőségük és fontosságuk alapján a tudományos kiadványok legfelsőbb negyedébe rangsorolt (Q1-es) társadalomtudományi folyóiratokban, amelyekben az intézményi közgazdaságtan eszközeivel elemzi az általa „autokratikus populizmusként” definiált hazai rendszer politikai gazdaságtanát, a hatalom központosítását és a hatalom feletti korlátok leépítésének folyamatát.

Ádám kérdésünkre azt mondta, nem gondolja, hogy tudományos munkájának köze lett volna elbocsájtásához. Bár az egyetem korábbi vezetése részéről érzett averziót a kutatási témája iránt, a jelenlegi vezetés apolitikusan állt az egyetemi tudományos tevékenységhez, megtűrték az ehhez hasonló témákat, sőt jutalmat is kapott egy nemzetközi tudományos együttműködésért.

Azzal a felvetésünkkel viszont egyetértett, hogy menesztésének körülményei egybecsengenek kutatási témájával: kirúgása során a maga módján „résztvevő-megfigyelővé vált”, és a felmentéséhez vezető eljárás megélése empirikus tapasztalatként is felfogható a magyar politikai és társadalmi rendszer működéséről.

Orbán és a tranzakciós költségek

Ádám két, 2019-ben megjelent, hasonló elméleti alapokon nyugvó tanulmánya az intézményi közgazdaságtan elemzési kereteit alkalmazza a 2010 utáni magyarországi politikai változásokra. Ezen megközelítés központi eleme a tranzakciós költségek kezelése. Bár a tranzakciós költségek alatt a köznyelv jellemzően a bankok által felszámolt szolgáltatási díjakat érti, az intézményi közgazdaságtan ennél jóval tágabb értelemben használja a fogalmat: tranzakciós költség minden olyan kiadás, amely a piacon való részvétel esetében felmerül, legyen szó a piac feltérképezéséről és az információszerzésről, az alkudozásról és szerződéskötésről, illetve a szerződések betartásával kapcsolatos költségekről.

Ezeket a költségeket elsősorban a gazdasági kapcsolatokat szabályozó jogi és társadalmi intézmények határozzák meg. Egy fejlett és jól szabályozott pénzügyi rendszerben például jóval kisebb költségek és kockázatok mellett lehet kereskedni, ezért itt a piaci részvétel költségei alacsonyak, és a piaci szereplők között decentralizált, „horizontális” üzleti kapcsolatok tudnak kialakulni.

Ugyanakkor a bonyolultabb és így magasabb tranzakciós költségekkel járó területeken jellemző, hogy a vállalatok a külső tranzakciók csökkentésével próbálják leszorítani a költségeket. Ennek egy hagyományos formája a vertikális integráció: miután egy modern termék előállítása számos összetett munkafolyamatot igényel, ezeket bizonyos esetekben kifizetődő lehet egy szervezeti keret alá hozni. Ilyen stratégiát folytat például a kínai BYD, amely az elmúlt években azzal lett a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, hogy a teljes ellátási láncot szoros felügyelete alá vonta, és ezzel minimalizálta a koronavírus-járvány alatti fennakadásokat, illetve általában véve a technológia relatíve új mivolta miatt volatilis ellátási láncoknak való kitettséget.

Ádám szerint hasonló logika mentén értelmezhető a politikai kormányzás dilemmája, amely a politikai „tranzakciós költségeket”, azaz a politikai döntések mögötti támogatás megteremtésével, valamint a döntések elfogadtatásával és betartatásával kapcsolatos költségeket igyekszik optimalizálni. Ahogy a piacok működése esetében, úgy ezen „költségek” mértékét a politika területén is intézményi keretek határozzák meg. Egy jól működő demokráciában a történelem során kialakult jogi és társadalmi intézmények mind a gazdaság, mind a politika szereplői között lehetővé teszik a decentralizált, „horizontális” érintkezést. A joguralom, a fékek és ellensúlyok rendszere és a politikai verseny tág jogi és társadalmi bázison alapuló játékszabályai egy jól szabályozott politikai piacot hoztak létre, ahol a választók, a pártok és egyéb társadalmi szervezetek hatékonyan tudnak alkudozni a politikai hatalom felett.

A másik végleten, a politikai versenyt kikényszerítő és szabályozó társadalmi és politikai intézmények hiányában hierarchikus és vertikálisan integrált politikai rendszer a jellemző, amelyet diktatúra néven ismerünk. A kettő között helyezkedik el Ádám megfogalmazásában a populista autokrácia, amely ugyan fenntartja a választások formai kereteit a társadalmi legitimációjának megalapozása érdekében, de a valós politikai versenyt korlátozza, illetve kiiktatja, és egy vertikálisan integrált rendszert hoz létre, ahol a politikai és társadalmi intézmények szerepét a hatalom által kiépített politikai klientúra veszi át.

Ez a felállás egyfelől azt ígéri, hogy a politikai hatalomgyakorlás költségeinek csökkentésével hatékonyabb döntéshozatalt tesz lehetővé, amely különösen a társadalmi, politikai vagy gazdasági válságok, vészhelyzetek esetén lehet népszerű. Ugyanakkor a populista autokraták számára a rendszer fenntartása idővel egyre költségesebbé válik, miután a járadékvadász klientúra finanszírozása egyre több állami erőforrást emészt fel; a politikai döntések minősége a fékek és ellensúlyok kiiktatása miatt romlik; a korrupció mértéke pedig az intézményi korlátok hiányában nő. Emiatt a populista rendszerek jellemzően rontják az adott ország gazdasági teljesítményét, és gyakran fenntarthatatlanná válnak.

Újrafeudalizált rendszer

Ádám ezt az elméletet Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz 2010 utáni kormányzati tevékenységére alkalmazza. Szerinte Orbán populista autokráciája előtt az nyitotta meg a kaput, hogy a magyar politikai rendszert a rendszerváltás idején német mintára a kormányzati stabilitásra tervezték, a közjogi rend fő elve a „weimarizálódás” (más szóval a gyenge kormányzati hatalom okozta instabilitás) elkerülése és a stabil kormánytöbbség biztosítása volt.

Ebből fakadóan a végrehajtó hatalommal szembeni fékek és ellensúlyok már Orbán hatalomra jutása előtt is relatíve gyengék voltak, amely helyzetben Orbán – kétharmaddal a háta mögött – relatíve könnyen és kis társadalmi ellenállással volt képes kiiktatni a hatalma feletti fékeket és ellensúlyokat, és egy vertikálisan integrált hatalmi rendszert tudott kialakítani. Ezzel az Orbán-rendszer végső soron „újrafeudalizálta” a magyar politikát, amennyiben a közjavak felhasználása feletti alkuk már nem kollektív társadalmi alapokon nyugszanak, hanem a hatalom által irányított egyéni politikai megállapodások tárgyát képezik, ahol az üzleti és a politikai szféra egyre inkább összefonódik.

Ami különlegessé teszi az Orbán-rendszert, hogy a politikai tranzakciós költségek fent említett emelkedése sem rengette meg annak működését. Ezt azzal magyarázza, hogy a magyar politikai rendszer működtetése 2010 előtt relatíve „drága” volt: a demokratikus társadalmi és politikai intézmények fejletlensége miatt a választási siker jelentős költségvetési kiköltekezést, avagy a köznyelvi verzió szerint osztogatást kívánt, és a rivális politikai oldalak gazdasági hátországának pénzelése is jelentős költségeket emésztett fel korrupció formájában.

2010 után az Orbán-rendszer konszolidálta a politikai finanszírozást (kettő helyett csak egy tábor politikai hátországát kellett eltartania a rendszernek), és képes volt meghaladni a választási kiköltekezés, majd az azt követő költségvetési kijózanodás ciklikusságából fakadó államháztartási és gazdasági problémákat. Ez részben ellensúlyozta, hogy a rendszer egyéb fenntartási költségei jelentősen nőttek a hatalom központosítása, a fékek, ellensúlyok és független intézmények kiiktatása, a klientúra eltartása miatt.

A másik ellensúlyozó tényezőt az EU-s források jelentették, amelyek jelentősen megkönnyítették a növekvő alkotmányos költségek finanszírozását; ahogy az európai konjunktúra és az ezt kísérő magas munkaerő-kereslet is segítette a rendszert. Ebből fakadóan pénzügyileg is fenntarthatóbbá vált a rendszer, az államháztartás helyzete a 2000-es évekhez képest jelentősen javult (legalábbis 2021-ig), és a felzárkózási teljesítmény is kielégítő volt.

Ezt a felállást Ádám Zoltán a Covid-19-járvány hazai kezeléséről szóló, Csaba Ivánnal közösen jegyzett 2022-es tanulmányában úgy jellemezte mint „demokratikus legitimációval bíró autokrácia”, avagy „demokratikus illiberalizmus”, ahol a választásokon szerzett többségi felhatalmazással a rendszer radikálisan leépíti az önkényes hatalomgyakorlással szembeni korlátokat, a kisebbség jogait.

Szociálisból kirekesztő populizmus

Ádám Zoltán több további tanulmányban foglalkozott az Orbán-rendszer szociális költésének alakulásával, valamint azzal is, hogy a rendszer fent taglalt jellegzetességei hogyan alakították a Covid-19-járvány kezelését.

Ádám egy 2019-ben megjelent, Simonovits Andrással közösen jegyzett tanulmánya Magyarország nyugdíjpolitikája mentén vizsgálta a rendszer jellegét és annak 2010 utáni változását. Eszerint 1998 és 2010 között inkoherens, a hosszú távú strukturális problémák kezelésére alkalmatlan, viszont a regnáló kormány rövid távú politikai céljait támogató lépések jellemezték azt a fiskális politikát, aminek keretében a nyugdíjrendszer finanszírozódott. Ezt a szerzők „demokratikus populizmusnak” nevezik, miután a rendszer egyfelől költségvetési kiköltekezéssel teremtette meg támogatottságát, másfelől viszont fenntartotta a joguralmat és nem kezdte ki a hatalom feletti demokratikus fékeket és ellensúlyokat. Az 1998-as nyugdíjreform névleg piaci alapra helyezte a magánnyugdíjpénztári pillért, valójában azonban nem alakult ki a tőkebefektetési költségek leszorítására képes, igazi piaci verseny. Ennek legfontosabb oka megint csak a verseny kikényszerítésére képes, hatékony intézmények hiánya volt, aminek következtében nem ütközött különösebb társadalmi ellenállásba a rendszer 2010 utáni államosítása.

A nyugdíjrendszer fenntarthatósága azonban 2010 után sem javult, miközben a nyugdíjrendszerben való jövedelmi újraelosztás mértéke csökkent (az alacsony jövedelműek relatív helyzete romlott), a kötelező magánnyugdíjpénztári pillér önkényes államosítása pedig a magántulajdon szentségét és így a joguralmat is sértette. Ebből fakadóan a tanulmány a 2010 utáni rendszert autokratikus populizmusként definiálja, miután a populista politikai stratégia kiegészült a hatalom feletti korlátok lebontásával.

Utóbbi jelenséget egy 2023-as könyvfejezetben Ádám úgy írta le, hogy a rendszerváltás idején kialakított alkotmányos rend fényében a politika feletti intézményi kontroll már 2010 előtt is korlátozott volt, viszont a szociális politika inkluzív jelleget öltött. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a fájdalmas gazdasági reformok iránti társadalmi támogatást a posztszocialista „koraszülött jóléti állam” fenntartásával és ezen keresztül növekvő költségvetési transzferekkel vette meg a hatalom.

Ezt a felállást szerinte a 2008–2009-es globális pénzügyi válság fenntarthatatlanná tette, amelyet követően mind a politikai, mind a szociális intézményrendszer inkluzivitása jelentősen csökkent. 2010 után a hatalom egyfelől a választási törvény átírásával, a független állami intézmények feletti kontroll növelésével, az önkormányzati autonómia korlátozásával, a média elfoglalásával és a klientúraépítéssel minimálisra szűkítette a politikai versenyt; másfelől jelentősen csökkentette a szociális újraelosztást, növelte az adóbeszedés hatékonyságát, és az állami erőforrásokat a kivételezett, közép- és felső-középosztálybeli rétegek felé csatornázta részben ideológiai vízióinak megvalósítása, részben politikai haszonszerzés végett.

Növekvő költségek, változatlan támogatás

Ádám Zoltán ezzel együtt már 2019-ben megjelent (a 2018-as választásokat követő helyzetben írt) cikkeiben is azt jósolta, hogy a rendszer fenntartásának költségei idővel nőni fognak, míg a költségeket ellentételező tényezők hatása hosszabb távon vélhetően csökken majd.

Ez az elmúlt években érzékelhető is: Ádám a 2022-es és 2023-as tanulmányaiban azt írja, hogy a kormány a Covid-19-járvány és az annak következtében megváltozott nemzetközi gazdasági és finanszírozási környezet fényében sok tekintetben visszatért a 2010 előtti gazdasági populizmushoz, azaz köznyelvi megfogalmazásban osztogatni volt kénytelen a 2022-es választások előtt, elengedve a költségvetési hiányt és rontva az ország finanszírozhatóságát és a forint árfolyamát.

Erre rátett egy lapáttal, hogy az Európai Bizottság befagyasztotta a kohéziós források kifizetését (bár a keret egy 10,2 milliárd eurós szeletét decemberbe feloldotta). Ebből fakadóan 2022-23-ra ismét előállt a hagyományos magyar gazdaságpolitikai dilemma, és az Orbán-rendszer a költségvetési kiigazítás és a középosztály politikai támogatásának megvásárlása között kénytelen egyensúlyozni.

Mindez ugyanakkor a jelek szerint nem növelte jelentősen a liberális demokrácia iránti igényt: a Covid-19-járvány alatt például hiába volt kiemelkedő a hazai halálozási arány, a rendszer nem remegett bele a válságba, sőt képes volt annak ürügyén még tovább gyengíteni a hatalmával szembeni korlátokat és az egyéni szabadságjogokat. Ádám Zoltán ezt illetően már korábban sem volt optimista: a 2019-es írásaiban úgy vélte, hogy a rendszer fenntartásának költségei hiába növekednek, a tömegdemokrácia működéséhez szükséges intézmények gyengesége miatt a politikai hatalomgyakorlás „vertikális integrációja” valamilyen formában vélhetően hosszabb távon velünk marad.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz életszínvonal tíz százalékát bukjuk a populizmussalMagasabb infláció, romló politikai és gazdasági intézmények, permanens egyenlőtlenség: a téma legátfogóbb kutatása szerint drága dolog a populizmus.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk2020-ra egyértelművé vált, hogy lophatósági válság van MagyarországonFenntartható-e hosszú távon olyan rendszer, amelyben a kisember egyre kevesebb kis kihágást úszhat meg, a legmagasabb szinten viszont minden gátlást eldobnak?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar és a kínai korrupció közös pontja, hogy a kisember egyre inkább kimarad belőleHogy hasíthat a gazdaság, ha közben kiakadnak a korrupciós indexek? Egy új, Kínáról szóló könyv alapján veséztük ki a magyar lophatósági válságot az e heti G7 Podcastban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Ádám Zoltán autokrata budapesti corvinus egyetem demokrácia közgazdaságtan Orbán Viktor populizmus Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. április 21. 04:36 Élet

Kivételes szerencsével léphettek be a 90-es évek közepe után született fiatalok a munkaerőpiacra

A gazdasági fellendülés időszakában pályára lépő fiatalok viszonylag könnyen találtak munkát jó fizetés mellett, kérdés, hogy ez miként hat a motivációjukra.

Gergely Péter
2024. április 20. 04:31 Pénz

Az új otthonfelújítási program átrendezheti a lakáshitelek piacát

A támogatás révén több tízmilliárd forint felújítási hitel jut majd a piacra, amelyhez várhatóan jelentős mennyiségű piaci feltételű kölcsön is társul majd.

Váczi István
2024. április 19. 04:34 Világ

Romba dőlnek az orosz remények Ukrajnában?

Jelenleg szinte minden harctéri körülmény az oroszoknak kedvez, az eddig elért eredményeik mégis szerények, miközben az ukránok lőszerhiánya hamarosan enyhül.