Hírlevél feliratkozás
Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

(A szerző a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Novemberben újabb szakaszához érkezett a gazdaságpolitika kudarcaiért – például a magas inflációért és a recesszióért – viselt felelősségről folyó folytatásos kormányzati színjáték. Az adatok alapján ugyanis gyakorlatilag bizonyossá vált, hogy az év elején elhangzott két miniszterelnöki cél közül az egyszámjegyű év végi infláció teljesülni fog, a gazdasági visszaesés idei elkerülése viszont nem. Mivel a kormány az inflációért sokáig az MNB egyoldalú felelősségét hangsúlyozta, már az ősz elején megkezdődött egy kommunikációs fordulat. Miközben a kormány az infláció emelkedéséért – a külső folyamatokon kívül – továbbra is a jegybankot tette felelőssé, a csökkenést már saját beavatkozásainak tulajdonította. Holott a világgazdasági folyamatokon kívül az áremelkedésben valójában a felelőtlenül költekező választási gazdaságpolitikának, az áremelkedés lassulásában pedig a megszorításoknak volt döntő szerepe. 

Még nem sikerült legyőzni az inflációt 

A kormányfő által megfogalmazott, s a kormányzati oldal által azóta is visszatérően szajkózott augusztus végi szlogen – 2023 az infláció letörésének éve volt, 2024 a gazdasági növekedés újraindításának éve lesz – nyilvánvalóan a tervezettől eltérő idei visszaesés utólagos megideologizálását célozta. Emellett a már októberre, vagyis határidő előtt elért egyszámjegyű infláció hatására a propaganda nagyrészt sikeresen megoldottnak minősítette az antiinflációs politikát, ami előre vetíti jövő évi háttérbe szorulását. Holott az infláció még egyáltalán nincs „legyőzve”, az még mindig a legmagasabb az EU-ban, az átlag több mint 2,5-szerese. Emellett a növekedés kormányzat által igényelt felpörgetésének is inflációs hatása lehet, miként a recessziónak is volt antiinflációs hatása. Ugyanis a belföldi kereslet mesterséges élénkítéséről van szó, hiszen az export bővítését akadályozza a külső kereslet gyengélkedése – például az EU saját prognózisa szerint jövőre csak 1,3 százalékkal fog növekedni –, a gyenge forinttal való exportösztönzés pedig ugyancsak inflációs hatással járna. Egyébként a belföldi kereslet élénkítésének is határt szab a forráshiány, így az EU-transzferek beérkezésének bizonytalansága, a hatalmas költségvetési hiány, a költségvetés kamatterheinek növekedése. A kormány növekedési céljának megalapozatlanságára utal, hogy az általa prognosztizált 4 százalékos növekedéssel szemben más előrejelzések jellemzően 2,5 százalék körüli dinamikával számolnak (még az MNB is csak 3-4 százalékossal).

A régi-új bűnbak: az MNB

A jelek szerint a magas infláció után a nem kellő ütemű növekedés bűnbakja is az MNB lehet. Az üzleti szféra és a fogyasztók védelmére hivatkozva, a pozitív reálkamat – s az ezt előidéző jegybank – ellen novemberben indított széleskörű támadás ugyanis alkalmas az idei gazdasági visszaesés valamiféle hangulati magyarázatára (bár októberig az irányadó kamat reálértéke negatív volt, igaz, azt is túl szigorúnak tartotta a kormányzat). Emellett – ha a kamatcsökkentés elmarad a kormány által óhajtott mértéktől –, preventív módon rámutat a növekedést a továbbiakban is akadályozó intézményre, a jegybankra. 

A támadást az váltotta ki, hogy noha az infláció októberben már egyszámjegyű, 9,9 százalék lett, vagyis szeptemberhez képest 2,3 százalékponttal csökkent, az alapkamatot csak 0,75 százalékponttal, 11,5 százalékra csökkentették. Míg a szeptemberi áremelkedés lényegében megegyezett az alapkamattal (12,2, illetve 12,25 százalék), ami statisztikailag egészen minimális, szimbolikus mértékű pozitív reálkamatot jelentett, októberben az alapkamat már 1,6 százalékponttal magasabb volt az áremelkedés üteménél. Az Egyesült Államokban és az euróövezetben 2 százalék körüli az (ugyancsak visszatekintő, vagyis a múltbeli inflációval számolt) alapkamat. Igaz, régiónk más országaiban még negatív a reálkamat, de a kiugróan magas magyar infláció és a gazdaságpolitika hiteltelensége óvatosabb politikát követel. A Monetáris Tanács döntése  nemcsak azért nem volt váratlan, mert ezt Virág Barnabás alelnök már korábban kiszivárogtatta, hanem azért sem, mert még augusztusban kifejtette, hogy „érdemi pozitív reálkamatot szeretnénk kialakítani, ami a régióban a legmagasabb pozitív reálkamatot jelentheti, ezzel is biztosítva a dezinfláció folytatódását”

Az MNB tavaly október óta – amikor a kamatemelési ciklus leállításának emelkedő infláció közepette történt bejelentése a forint árfolyamának zuhanásához vezetett, ami aztán az irányadó kamat drasztikus megemelését kényszerítette ki – nagyon megfontolt kamatpolitikát követ, tegyük hozzá, teljesen indokoltan. Mostani óvatossága azonban feltehetőleg nem csak abból származik, hogy egy éve ennyire megégette magát. Nem kevésbé abból, hogy az infláció tartós és jelentős további csökkentésének feltételei bizonytalanok. Például a kormány nemrégiben 3,9 százalékról jelentősen, 5,2 százalékra emelte idei GDP-arányos államháztartási hiánycélját – s nagy kérdés, hogy nem bizonyul-e túl optimistának még ez a megemelt prognózis is –, ami már csak a növekvő kamatkiadások miatt sem hagyhatja érintetlenül az amúgyis szétesőnek látszó jövő évi költségvetést. Bár 2023 őszén a forint viszonylag erős, az EU-transzferekhez való hozzáférés bizonytalansága gyengülési veszélyekkel jár. A bérmegállapodásnak ugyancsak inflációs kockázatai vannak.

Ezek a veszélyek mind összefüggnek a kormány gazdaságpolitikájával.

Ha emellett az a kép alakul ki, hogy a kormány a jegybank szigorú monetáris politikáját is képes maga alá gyűrni – kockázatos mértékű kamatcsökkentésre késztetve azt –, az az elmúlt évben nagy nehezen ismét erősödésnek indult jegybanki hitelesség újabb eróziójával, s ezzel forintgyengüléssel járhat. A jegybank elleni, esetenként durva támadások – például az MNB küklopsznak nevezése a gazdaságfejlesztési miniszter által – csak fokozzák az óvatos monetáris politika szükségességét. Az ilyen vita ugyanis nemcsak belügy. Például a Reuters is felhívta a figyelmet, a kormánynak az önkormányzati választások közeledtével felerősödő, jegybanki kamatcsökkentést elérni kívánó nyomására. Paradox módon, ha nem lennének folyamatosak a jegybank elleni támadások, talán még kissé nagyobb kamatcsökkentésre is sor kerülhetett volna.

Az MNB szigora ellen novemberben is szokás szerint a gazdaságfejlesztési miniszter és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke lépett fel a leghatározottabban. Nagy Márton egy előadásában a növekedés helyreállítása fő akadályának az MNB-t nevezte, mely érthetetlenül büszke a pozitív reálkamatra, miközben az akadályozza a beruházásokat. Parragh László szerint a pozitív reálkamat azért káros a gazdaságra nézve, mert csökkenti a fogyasztást, ami a fogyasztást terhelő adóbevételek csökkenése miatt rontja a költségvetés helyzetét is. Sőt, a kamara elnöke egyenesen azt állította, hogy „a jegybank kamatpolitikája akkora károkat okoz, hogy abból egy évnyi nyugdíjat tudnánk pluszban fizetni”. A november végi kormányinfón viszont a „rossz rendőrök” után a „jó rendőr” szerepében nyilatkozott Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint mondotta, a kormány álláspontja szerint jó lenne a jelenleginél alacsonyabb alapkamatszint és gyorsabb kamatcsökkentés, de ez a monetáris politika hatásköre, ebbe nem szólnak bele.

Az MNB nem hagyta válasz nélkül a kritikákat, de nem felső vezetői szinten, a személyeskedést is kerülve, kifejezetten szakmai anyagok útján reagált. Az MNB honlapján közzétett elemzés azonban nem kertel, amikor leszögezi: „megindultak azok a próbálkozások, hogy a monetáris politikát tegyék felelőssé azért, hogy a várt (és beígért) 1,5 százalék helyett csökkenni fog idén a hazai gazdaság kibocsátása”, továbbá, hogy az ezt vallók „azt gondolják, hogy a magyar gazdaságot negatív reálkamatokkal – tehát magas áremelkedés és ennél alacsonyabb kamatok kettősével – lehet kihúzni a gödörből”. A szerzők szerint azonban az ettől várt keresletélénkítés nem működne, mivel az ország egy brutális inflációs sokk elleni meccsnek csak a félidejében jár. Ezért a hazai fogyasztás tartós emeléséhez az infláció leszorítására van szükség, ami a bérek vásárlóértékének emelkedésén keresztül tudja azt megalapozni. Márpedig kizárólag a megfelelően szigorú kamatkörnyezetben csökkenő áremelkedés hozhatja el a bérek vásárlóértékének fenntartható módon való emelkedését, a gazdasági bizonytalanság csökkenését, és ezáltal a fogyasztás tartós élénkülését. „Vagyis Magyarországon a fogyasztási fordulatot nem a reálkamat csökkentésével, hanem az áremelkedés letörésével lehet elérni. Ehhez pedig most – ahogy a világon mindenhol – pozitív reálkamatok kellenek, nem megy máshogy…”

Nem jó taktika a korai ünneplés

Azt, hogy ez a világon mindenhol így van, egy másik, ugyancsak a napokban közzétett MNB elemzés mutatja be, mely az IMF munkatársainak az elmúlt 50 év nagyobb inflációs sokkjainak következményeit feldolgozó tanulmányán alapul. Eszerint a vizsgált több mint száz esetnek csak 60 százalékában csökkent öt év alatt az infláció a sokk előtti szintre. Azokban az esetekben, amikor öt év után is magasabb szinten maradt az infláció,

gyakori volt a szerzők által „korai ünneplésnek” nevezett magatartás,

ami a sokk után egy gyors, de végül csak átmenetinek bizonyult inflációcsökkenést jelent. A mérséklődés többnyire az infláció megugrását követő bázishatásnak, az átmenetiség pedig a gazdaságpolitika elsietett lazításának volt tulajdonítható. A szerzők megállapítása szerint tehát a sikeres dezinflációkat szigorúbb monetáris politika kísérte. A reálbérek növekedése mindkét csoportban hasonló mértékben lassult. Míg azonban a megoldatlan infláció-letörés eseteiben a magasabb inflációs pálya erodálta a bérek vásárlóerejét, addig a sikeres esetekben a nominális bérek növekedési üteme visszafogottabb volt, ami vélhetően hozzájárult az infláció mérséklődéséhez. Az inflációs sokkot sikeresen legyűrő gazdaságok esetében a reálnövekedés kezdetben alacsonyabb, ötéves horizonton azonban már átlagosan magasabb volt, mint a másik csoportban.

A kormányzat viszontválaszát György László kormánybiztos fogalmazta meg, aki szerint az egyszámjegyű áremelkedés elérésével már nagyon lecsökkent az infláció növekedést visszafogó hatása, vagyis már nem túl korai a növekedésre, s ennek érdekében az alacsonyabb kamatokra koncentrálni. Ez az érvelés sajnos pontosan beleillik a „korai ünneplés” komoly veszélyeket rejtő mintázatába. 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz elemzés gazdaságpolitika infláció karsai gábor mnb zéróosztó Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2024. február 19. 04:34 Adat, Közélet

1360 milliárdot költött az állam a Rogán-féle kommunikációra 2015 óta

A közbeszerzések közel háromnegyede került Balásy Gyula cégeihez a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderein.

Pálos Máté
2024. február 16. 16:34 Adat, Közélet

A tanárhiány újabb tünete, hogy sokkal több lett a nyugdíjas pedagógus a közoktatásban

Egy olyan rendszer jött létre, amiben a tanárok száma nagyobb ütemben fogy, mint a diákoké.

Bucsky Péter
2024. február 16. 13:21 Adat, Közélet

A külsős költségek ötödét a Rogán-féle kommunikáció vitte el a Diákhitel Központnál

Magyar Péter vezérigazgatói kinevezése után jelentősen csökkent a kommunikációs szerződések értéke.

Fontos

Gergely Péter
2024. február 19. 16:39 Pénz

Itt tart most a kamatrali az állampapírok és a bankbetétek között

Megnéztük, vajon vesztésre állnak-e még a bankbetétek az állampapírokkal szemben.

Nagy Zsolt
2024. február 19. 14:19 Vállalat

Elhízott amerikaiak hozták meg a jólétet egy 16 ezer fős dán kisvárosnak

A Novo Nordisk olyan mértékű iparűzési adót fizet, hogy az önkormányzat csökkenteni tudta a lakosok adóterheit.

Hajdu Miklós
2024. február 18. 18:03 Élet, Vállalat

Az egykor legnépszerűbb autómárka lassan háttérbe szorul a magyar piacon

Elvesztette az Opel a kivételes népszerűségét a magyarországi újautó-piacon.