Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. december 4. 15:31 Közélet, Világ

Nem tud úgy táncolni Ukrajna, ahogy Orbán Viktor fütyül

Jó ideje nem barátságos Ukrajnával, most azonban új szintre emelte ezt a magyar kormány az ország uniós csatlakozási tárgyalásának blokkolásával.

Mi történt? Az utóbbi három napban a magyar miniszterelnök több nyilatkozatában, megnyilvánulásában is egyértelművé tette: megvitatni sem akarja a decemberi uniós csúcson, hogy elkezdődhessenek Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásai.

Idézet: „Mi nem azt javasoljuk, hogy vitassuk meg, utána pedig állapítsuk meg, hogy nem értünk egyet, hanem hogy ne tűzzük napirendre.”

  • Orbán Viktor ezt egyebek mellett azzal indokolta, hogy „az ukrán mezőgazdaság beemelése az európai mezőgazdasági rendszerbe tönkre fogja tenni százezrével a magyar gazdákat”.

Előzmények: a magyar kormány hosszú ideje nem járul hozzá az ukrajnai fegyverszállítások uniós finanszírozásához az OTP elleni ukrán fellépésre hivatkozva.

  • Hiába vette le feketelistájáról a magyar bankot az ukrán korrupcióellenes ügyészség, Szijjártó Péter külügyminiszter – nem pontosított – garanciát akar, hogy nem kerülhet vissza.
  • Egy másik visszatérő kifogás a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás ellehetetlenítése volt, Ukrajna a jelek szerint ebben is enged, a parlament pár nap múlva szavazhat erről.

Felülnézet: ezek után szintlépés a magyar kormány álláspontja, már nem hivatkozik feltételekre: szerinte Ukrajna felkészületlen, az Európai Bizottság pedig nem készítette elő a szóban forgó döntést, így szavazni sem lehet róla.

Igen, de: Orbán hivatkozott még a törökökkel nagyon régen megkezdett, de aztán teljesen megfeneklett csatlakozási tárgyalásokra is mint kerülendő példára.

  • Bár a két eset teljesen más, az ukrán tárgyalások is nagyon hosszúnak ígérkeznének, 2030 előtt biztosan nem reális az ország uniós csatlakozása.

Alulnézet: rengeteg ukránban a reményt őrizné meg a tárgyalási folyamat elindulása. Nemrég volt az Euromajdan tízéves évfordulója: a tüntetők azt követően kergették el az oroszbarát Janukovics elnököt, hogy elutasította az uniós társulási egyezmény aláírását.

  • Nagyon nyomott jelenleg a hangulat Ukrajnában: a nyári offenzíva alig ért el valamit, ismét az oroszok támadnak, és mindenki tart egy újabb téli rakétatámadás-sorozattól az energetikai infrastruktúra ellen.
  • A magyar viszonyuláson már aligha lepődnek meg, de sokkolta őket, hogy az ukrán konkurenciára panaszkodó helyi fuvarozók hetek óta blokád alá vonták a határátkelőket a legszorosabb szövetséges, Lengyelország felől.
  • Egy másik, eddig megbízható szövetséges, az Egyesült Államok további segítségét a kongresszusi csaták akadályozzák, a katonai segélyekre szánt jelenlegi keret az év végéig elfogy.

Számokban: rövid távon az fáj leginkább Ukrajnának, hogy Magyarország az 50 milliárd eurós uniós segélykeretet is blokkolja. Igaz, ezért más tagállamok sem lelkesednek egyelőre.

  • Fegyvervásárlásra 20 milliárd eurót költhetne Ukrajna egy másik uniós keretből. Az említett módon ennek is keresztbe feküdt a magyar kormány.
  • Az EU döntéshozói abban reménykedtek, hogy a 22 milliárd eurónyi visszatartott magyar uniós pénz kezdődő folyósítása megpuhítja a kormányt, de ennek pont az ellentéte történt.

Tágabb kontextus: ez a Politico forrásai szerint sokkhatást váltott ki Brüsszelben. Ha a források felszabadítása sem változtat a magyar állásponton, egyre nehezebb megérteni, miért mozog a kormány a háborús agresszor Oroszország érdekeivel szinkronban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kormány csak Ukrajnával harcol a magyar cégekért, Oroszországgal nemFantombokszot folytat az OTP-t már nem listázó Ukrajnával a kormány, közben Oroszországban egyre kevésbé gyakorolhatják tulajdonosi jogaikat a külföldi cégek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsepegtetni kezdi a pénzt Magyarországnak az EU, hogy csökkentsük orosz energiafüggőségünketAnnak az első jelét is láthatjuk a hírben, hogy a kiszolgáltatott magyar kormány csepegtetve kapja a pénzt, ha teljesíti az elvárásokat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElveszett év jöhet az ukrajnai háborúbanMindenki azt keresi, hogyan lehetne túllépni az állóháborún, de nem látszik erre gyors megoldás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ eu-csatlakozás Európai Unió Orbán Viktor orosz-ukrán háború Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Mészáros R. Tamás
2024. július 16. 05:03 Közélet, Világ

A korrupciónál is nagyobb probléma van az uniós pénzekkel

Az uniós költségvetés harmadát felemésztő kohéziós politika hatása nem csak a források elosztásáról döntő tagállami kormányok inkompetenciája vagy korruptsága miatt marad mérsékelt.

Stubnya Bence
2024. július 11. 16:15 Közélet

Új módszerrel próbál meg 300 ezer embert munkába állítani a kormány

A lakhatási támogatások, a fiatalok aktivizálása, a munkásszállók építése után a munkába állók szochójának elengedésével is megpróbálkoznak.

Stubnya Bence
2024. július 11. 13:16 Közélet

Megnehezítheti a 2026-os választás előtt a kormány dolgát az újraszabott uniós kényszerzubbony

A kormány azzal számol, hogy a túlzottdeficit-eljárásban négy évig kell majd bizonyos mértékben csökkenteni a költségvetési hiányt.

Fontos

Váczi István
2024. július 17. 15:02 Világ

Csak egyre több és több pénzért hajlandók csatába menni az oroszok

Jelentősen emelték az utóbbi hónapokban az orosz hadseregbe jelentkezők számára járó aláírási bónuszt, ami toborzási nehézségekre utal.

Váczi István
2024. július 17. 11:14 Pénz

Miért dönt naponta rekordot az arany ára, ha nincs válság?

Kedden és szerdán is történelmi csúcsot döntött az arany ára, ami az utóbbi évek jó szériájának folytatódása, pedig magasak voltak a kamatok, és éppen közeli válság sem fenyeget.

Jandó Zoltán
2024. július 17. 05:46 Adat

Sosem volt még ilyen durva hőhullám Magyarországon

Volt már az előzőnél melegebb hét Magyarországon, de csak egyszer, 2007-ben, akkor pedig tíz nap után enyhült a kánikula. A mostani hőhullám hosszúsága és intenzítása is rekordot dönthet.