Hírlevél feliratkozás
Dr. Rékassy Balázs
2023. szeptember 30. 17:08 Élet, Közélet

Vadkapitalista és kommunista egészségügy együttélése mindenki számára vesztes helyzetet teremt

(A szerző orvos, egészségügyi szakmenedzser, egészségpolitikai szakértő, „egy a 33 911 közül”. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Furcsa 33 évvel a szocializmus bukása után kommunista eszmékről írni, a hazai egészségügy kettészakadását sokféleképpen jellemezhetjük, de egyet biztosan kijelenthetünk: 2023-ra sikerült megvalósítanunk egyszerre 2 szélsőséges szcenáriót, a vadkapitalista magánegészségügyet és egy kommunista eszmék mentén átszerveződő állami egészségügyet.  

Sajnos mivel stratégia sincs a két rendszer korrekt párhuzamos együttélésére, ezzel szemben a két rendszer egymás elől szívja el az erőforrásokat, egyre inkább sikerül azt a megoldást kialakítanunk, melyben mindenki rosszul érzi magát – és lassan nemcsak a betegek, hanem minden szereplő vesztes lesz. 

Az évtizedek alatt elhanyagolt, alulmenedzselt és alulfinanszírozott állami egészségügy mellett a piacgazdasági igények következtében mára van egy komoly szereplővé hízott magán ellátórendszer, amelyet a tőke és a pénz mellett a szabályozatlanság, és minden szolgáltató saját erkölcsi és saját szakmai normája jellemez. Egységes szakmai színvonal, transzparencia nincs. Van, ahol a beteg érdeke számít és van, ahol a tulajdonosok profit elvárása győz. Mivel előtakarékossági formák nem jellemzőek, így a piac igazi meghatározója a beteg pénztárcája, a lakosság fizetési hajlandósága, vagyis lassan inkább fizetési képessége – a jelen inflációs környezetben nem kell magyarázni, hogy ez utóbbi

nem túl sok optimizmusra ad okot, és borzasztó kiszolgáltatottá teszi a szektort. 

Takács Péter államtitkár úr egyetlen szabályozása, fenyegető kijelentése a legutóbbi szakmai fórumon ezen 800 milliárd forintos szolgáltatói piac tekintetében úgy hangzott, hogy ha hibázik egy magánszolgáltató, és az állami intézményben történik a szövődmények elhárítása, akkor ezt a magánszolgáltatónak kell állnia. (Azt hagyjuk, hogy ez a kijelentés szakmailag több sebből vérzik, a lényeg, hogy ettől még egy magánklinika se fogja becsukni a boltot, és egy betegnek se lesz jobb az ellátása). De mi van a másik oldalon, a közfinanszírozott állami egészségügyben?

Míg a hazai lakosság szinte minden mértékadó ország lakosainál többet költ az egészségügyre saját zsebéből, addig az egymást követő magyar kormányok számára az egészségügy, a többi közszolgáltatáshoz hasonlóan, nem prioritás. A politikusok számára túl komplex, túl bonyolult, és drága. Így az állam egészségügyre kevesebbet költ, mint az országunk fejlettségétől elvárható lenne, és maximum – tegyük fel, hogy jószándékkal – igyekszik megteremteni a lehetetlent, kevés állami pénzből működtetni a rendszert, elvileg jó vagy legalább is elfogadható színvonalú ellátást nyújtani a társadalomnak. Ha kevésbé vagyunk jóindulatúak, az állam egyre inkább kivonul az ellátásból, magára hagyja a benne maradt dolgozókat, és a teljes társadalmat.

Miközben leegyszerűsített, katonás rendben gondolkodik, és szervezett hatékonyságot remél, csodálkozik, ha motiválatlan szétesettséget tapasztal. 

Gyakorlatilag vezetőink fejében egy XXI. századi egészségügyi ellátás helyett kommunista eszménykép világosodik meg: olcsón, jót, mindenkinek. – Pedig Hofi óta tudjuk, hogy ebből csak kettőt lehet választani: 

  • Olcsón jót – csak a párt által kiválasztottak kaphattak,
  • Olcsón mindenki – hát az tuti nem lesz jó,
  • Vagy jót kellene nyújtani mindenkinek, de arra pénzt kellene szánni.

A kórházakra vonatkozó állami stratégia hasonlít a TSz-esítésre, vagy kolhozosításra, tömbösítésre: központi, egységes tervek mentén katonás irányítással teremt rendet. A cél a nagy régiós, megyei intézmények létrehozása. Mellesleg szakmailag ennek még van értelme, hiszen nem lehet nagy tudású, komoly eszközparkkal és szakmai gyakorlattal rendelkező szolgáltatásokat az országban 100-150 intézményben nyújtani. Azonban a kórház X, Y funkcióinak megszűnését politikailag eladni nehéz. Nehéz megmagyarázni a vidéki szavazóknak, hogy a kisvárosban nem lesz kórház, attól ő még lehet, hogy jobban fog járni, ha egyszer kórházba kell mennie a nagyvárosba, ott olyanok fogják ellátni, akiknek kellő számú esetük és gyakorlatuk van. Ezt még nem sikerült a propaganda felelősöknek megoldaniuk. 

(Mellesleg a világ fejlettebb felén ezeket a társadalmi szükségleteket és igényeket a szociális ellátórendszer és alapellátás közös helyi megerősítésével igyekeznek megoldani, éppúgy bevonva a tulajdonosi szerkezet széles tárházát, a magán, önkormányzati, egyházi szolgáltatót, az állami mellé.)

A járóbeteg-szakrendelők már egy ideje teljes bizonytalanságban élnek: az államosítás és a nagygömböc (megyei kórház) megeszi, bekapja őket – legalábbis ennek a rémképe lebeg előttük. Közben finanszírozásuk úgy alakult, hogy az orvos szintén teljesen érdektelen abban, hogy hány beteget lát el, és az intézményvezető kezében sincsen semmi, de szinte semmi eszköz a munkatársai motiválására.

Az elöregedett, szakmailag igencsak változó színvonalú háziorvosi gárda motivációját szintén valahol elvesztettük. A közös csapatmunkával és szakmai fejlődéssel, széles körű gondozási feladatokkal járó orvosi munka valós jövőképét éppen most romboljuk, és tesszük „magyaroschan” közös félrekacsintással értelmetlenné. Az elképzelés nagyon helyes és korszerű: az egy háziorvos, egy asszisztens, egy fonendoszkóp egy rendelő ideje már régen lejárt, és a csapatmunkáé, a megosztott feladatoké, megosztott tudásé a jövő. Ezt hívjuk praxisközösségi modellnek. Már a 90es években brit mintára páran igyekeztünk ezt itthon is megvalósítani. Irányított betegellátási modellkísérlet volt a program későbbi neve, és az akkor fejlődő Veresegyházán szerveztünk – nagyvállalkozói mecenatúra és helyi önkormányzati összefogással – egy olyan szolgáltatást, amely magasabb szintű ellátást nyújtott helyben, sőt anyagilag is érdekeltté tette a helyi orvos közösséget, hogy helyben igyekezzen definitív és hosszútávú preventív ellátást is nyújtani a lakosainak. – Ezt az előremutató kezdeményezést aztán megölte a magas politika. 

Most is hasonlóról van szó, a praxisközösségi modellt, amely az orvosok együttműködésén alapul, csak papíron valósította meg a jelenlegi egészségpolitika, titkos összekacsintással, félrenézve: Többet fizet a kormány azoknak az orvosoknak, akik elvileg praxisközösségben dolgoznak, de a valójában még lehet, hogy nem is találkoztak, de az biztos, hogy nem beszélik meg az eseteiket, nem igazán osztják meg a tudásukat. Az elmúlt pár év egészségpolitikai intézkedései kapcsán érdekes világ alakult ki orvosi körben, magasabb fizetések mellett a szolgáltatások színvonala nem lett jobb, a közhangulat javulása se érződik, de ami a lényeg,

az ellátott betegek száma nemhogy nőtt, hanem csökkent. 

Egy olyan állami egészségügyi rendszert teremtettünk, amelyben az orvosnak fix fizetése, nulla motivációja van, a még a pályán dolgozó nővér a fizetéséből nem tud megélni, a kórházigazgató önálló hatásköre nulla, és legfőbb szempont, a beteg, eközben elveszve és kiszolgáltatottnak érzi magát a rendszerben. Közben meg mindenki csendben van, mert félti a saját pozícióját, mert még azt is könnyen elveszítheti. El tudom fogadni azt, hogy a kiszolgáltatott beteg már régóta azt képzeli, hogy a pénzéért cserébe a magánegészségügyben jobb minőségű szolgáltatást kap.  A magánegészségügy is jelentős változáson ment át. Míg korábban jobb életszínvonalra vágyó, tapasztaltabb kórházi orvosok fizetéskiegészítését biztosította, mára teljesen önálló iparággá vált. 

Megjelentek azok a nagyvállalkozók, akik az elmúlt évtizedek során komoly összegeket kerestek más sikeres vállalkozásaikkal, és az egészségügyre is egyszerűen, mint szolgáltatási befektetésre tekintenek. Nekik igazán jól jön, ha az állam nem megfelelően szolgáltat, hiszen az ellátást meg nem kapó, vagy legalábbis annak hiányát érző beteg jelentkezni fog nála, még akkor is, ha az utolsó fillérjeit költi erre. 

A covid illetve a covid utáni első év különösen jót tett ezen magánegészségügyi szolgáltatói piac erősödésének, hiszen az állami egészségügy nem volt képes ellátni a nem covidos szükségleteket sem, majd ledolgozni a várólistákat. Milliárdos beruházások, felvásárlások születtek, várva az állami ellátásban gyógyulást nem kapó, vagy egyszerűen nem bízó ügyfeleket. 

Az egészség-gazdaságtan egyik különleges ismérve itt érvényesül igazán, és erre a magánberuházók is rájöttek: ez a kínálat befolyásolta kereslet elve. Itt a jó marketing nem feltétlenül az, ha drága hirdetést helyezek el a helyi sajtóban, sokkal hatékonyabb az, ha elcsábítok egy megfelelő szakmai tapasztalattal és kiterjedt betegkörrel bíró, nagy tudású orvost a közintézményből, aláteszek mindent,

és a hoppon maradt betegek követni fogják.

Ezzel az állami ellátás tovább gyengül, és a betegek nálam fognak sorban állni. Hiszen közben érvényesül a másik elv, a kereslet relatív árrugalmassága, azaz betegként inkább lemondok más javakról, megteszek bármit, de az orvost, akiben megbízom, aki a gyógyulásomat biztosítja, bármi áron, bárhova követem. 

Hogy az orvos a kulcs, a szűk keresztmetszet – erre a covid alatt jött rá az állam is, ezért megemelte az orvosi fizetéseket. De a milliárdos vállalkozó se volt rest, kénytelen volt ráígérni az orvos államilag megemelt fizetésére, hiszen, ha megszerezte magának, nem fogja elengedni. Inkább a páciensek fizessenek még többet.  Jelentősen megnőttek az árak, de a piac még tolerálta, hiszen a megtakarításokból még futotta magánorvoshoz járni, illetve a várólistákról volt, van elég beteg.

De a többi magánklinikai működtetési szempont is kezdett egyre nehezebbé válni: Mivel egészségügyi szakdolgozóból eleve kevés van, a szakma kiválóságait, bizalomgerjesztő, illetve jó kommunikációs képességgel rendelkezőket egymástól csábítják a magánszolgáltatók pár forint fizetést ráígérve, így a bérek itt is erősen növekednek, és a dolgozói hiány már itt is érződik. Csakhogy az emelt dolgozói fizetéseket követte a magasabb rezsi: a covid alatt olcsó bérleti szerződéssel kivehető irodaházakban kialakított nagy, látványos rendelőintézetek fenntartása ma már komoly összeg.  Közben a globális kereskedelem is átalakult, a korábban Ázsiából relatíven olcsón beszerezhető orvostechnológiai eszközök ára jóval megnőtt, és a szerviz karbantartási igény is jobban teljesíthető egy drágább, de európai gyártótól. Itt természetesen jelentős versenytorzító hatással vannak, a pályázati és vagy állami pénzekből megvalósult fejlesztések. 

Persze még az infláció is beköszöntött a fogyóeszközök terén. A drágulás első ütemét még lehetett követni áremeléssel. Mára a hazai egészségügy árai a nyugat-európai árakkal azonosak, azzal a különbséggel, hogy ott egy transzparensebb, biztosítók, állam, illetve kamara által megfelelően szabályozott, minőségi ellátást nyújtó rendszer működik, amely valódi, az állami vagy nagy biztosítói rendszerhez szervesen illeszkedik.

Itthon a baj most jelentkezik igazán, amikor a lakosság megtakarításai csökkennek, a mindennapi megélhetés problémái egyre szélesebb rétegeket érintenek, az életszínvonal hanyatlik. További áremelkedést nem bír el a lakosság zsebe, és sok magánegészségügyi vállalkozás fenntarthatatlanná válik. 

Szóval a közeljövőben sikerül a hazai egészségügyet egy olyan zsákutcába kormányozni, amelyből mindenki vagy betegen, vagy vesztesen távozik. 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Közélet átalakítás covid egészségügy háziorvosi ellátás magánegészségügy praxisközösség reform Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Stubnya Bence
2024. június 20. 13:50 Élet, Közélet

Cserben hagyják Nagy Mártont a nagy állampapírkamatokat bezsebelő magyarok

Idén a lakosság egy része jelentős kamatjövedelemhez jut állampapírok után, de a többségük nem költeni akar belőle, ahogy a kormány szeretné, hanem újra befektetné.

Hajdu Miklós
2024. június 20. 08:14 Élet

Magyarországon még csak hőségriadó van, de Görögországban már áldozatokat is szedett a meleg

Hiába maradt abba a felmelegedésre rásegítő El Niño, a globális hőmérsékleti csúcsok továbbra is folyamatosan dőlnek.

Torontáli Zoltán
2024. június 19. 06:00 Élet, Közélet

Inkasszóval és késlekedéssel szorítja a pénzügyi hurkot Budapesten a kormány

Eddig 30 milliárd forintot inkasszált a kincstár az állammal perben álló fővárostól, amely a neki járó uniós pénzek jelentős részéhez azért nem jut hozzá, mert a pályázatokat nem írták ki.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. június 20. 05:05 Pénz, Vállalat

Miért emelik a cégek az áraikat a várható idei infláció többszörösével?

A béremelésekhez és a verseny hiányához is köze van annak, hogy néhány szolgáltató szektorban a tavalyi inflációt közelítő mértékben emelték idén az árakat.

Mészáros R. Tamás
2024. június 19. 05:03 Közélet

Az EU-csatlakozás korunk legnagyobb gazdasági csodája

A 2004-es bővítés globális összevetésben is példátlan felzárkózást hozott a térségünkben. Egy erről szóló friss tanulmány a magyar gazdaságpolitikát és az ukrán csatlakozásról szóló vitákat is más megvilágításba helyezi.

Torontáli Zoltán
2024. június 18. 16:30 Tech, Vállalat

Közép-kelet-európai versenytársak szorítják ki a magyar tőkét a magyar e-kereskedelemből

A Foxpost eladása újabb jele annak, hogy a régióban hosszabb távon a magyar cégek nem rúgnak labdába.