Hírlevél feliratkozás
Avatar
2020. június 3. 13:49 Közélet

A rendszerváltáshoz mérhető kihívás vár ránk

(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Naptári időt tekintve nem volt olyan régen, hogy szakmai rendezvényeken a résztvevők legtöbbször azt kérdezték, jön-e és mikor a következő gazdasági válság. Valóban, 2019 végére nyilvánvaló lett, hogy az európai konjunktúra nem folytatódhat sokáig. A kontinens képzeletbeli középvonalától felfele 2010-től, onnan délre, a mediterrán térségben inkább 2013-2014 után indult meg a növekedési trend, és ennyi év után jogos volt a kérdés.

A közbeszédet a gazdaságról szólva – nálunk különösen, aminek tudatos politikai motívumai voltak – évek óta a válság-diskurzus uralta, pedig nagyobb távlatból, objektív mutatók alapján mást mutatott a valóság. 2008 ősze tényleg mély dekonjunktúrát hozott Európában, ám altérségenként hol V, hol W, hol U lefutást követően hamarosan hosszú konjunkturális szakasz nyílt meg.

A magyar gazdaság a V4-ek között különösen komoly, négy negyedéves recessziót szenvedett el; hazánk e vonatkozásban is kissé délebbre csúszott, elfele a sokkal jobban teljesítő lengyel-szlovák térségtől. Sőt, nálunk jött egy második, de már kisebb és rövidebb recesszió 2012-ban, a megelőző évben megkísérelt, ám sikertelen „unortodox” gazdaságpolitikai élénkítés nyomán. Az előkészítetlen lineáris személyi adóztatás, a kieső állami bevételeket kompenzáló válságadók bevezetése, az államosított magánnyugdíj-pénztári vagyon egy részének elégetése nyomán nem lendült neki a gazdaság, viszont a bóvli kategóriájában süllyedt országkockázati besorolásunk, és egy megszorító csomag vált szükségessé („Széll Kálmán-terv”).

Az új hatalom gyerekbetegségein túljutva azonban az európai konjunktúra, az uniós pénzek beáramlása és a világméretű pénzbőség együttes hatására végre nálunk is beindult a fellendülés. Amíg aztán az utóbbi időkben meg nem jelentek a már említett kételyek: meddig tart a kegyelmi állapot, „mikor jön a válság”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA következő válság előttMiközben politikailag drámát hozhat az új válság, közgazdaságtanilag érdekes lesz nézni a különböző iskolák csatáját.

Mintha már a régmúlt lenne ez. Mert a válság jött, de nem az az európai ciklusfordulat, amelyre az üzlet és a gazdaságpolitika készült. Már ahol készült: a német államháztartás 2014-től 2019-ig költségvetési többlettel zárt az erős konjunktúra éveiben, jó keynesi módon. Ezzel tartalékjuk is képződött a nehezebb esztendőkre. Minálunk ugyanezen években a potenciális GDP-növekedést jóval meghaladó ütem ellenére változatlanul deficites volt az államháztartás, holott a visegrádiakat messze felülmúló arányú államadósság erőteljes visszavételére akkor, 2014 és 2019 között királyi út nyílt volna a döntéshozók előtt. Mégsem lett egyensúlyi költségvetésünk, a sokszori beígérés ellenére. Így érdemi tartalék sem maradhatott konjunktúraromlás esetére. Pedig tavaly ősszel már a Pénzügyminisztérium felől is megszólaltak óvatos hangok, hogy a növekedési tempó talán már nem lesz tartható.

De ez már valóban történelem. A koronavírus és annak nyomán a leállás a térség minden gazdaságát sújtotta. Ám nem egyforma mértékben. Kelet-Közép-Európát maga a járvány az eddigiek szerint kevésbé súlyosan érintette, mint Nyugat- és Dél-Európát. A gazdasági veszteségek számbavétele még zajlik. A gazdasági szerkezet láthatóan sokat számít: a járvány a mezőgazdaságot kevéssé húzta le (az aszály inkább), az iparban a beszállítói láncok zavarai okoztak kezdeti gondot, és ott a kínálat alakulása a nagy kockázati tényező, de a termelési folyamatokat – főleg a már eddig is gépesített, robotizált nagyüzemekben – kevéssé gátolja a vírusveszély. A szolgáltatási szektorban az egyéni kontaktusra érzékeny ágazatok szenvedtek a legtöbbet a leállástól, és ott a legnagyobb a bizonytalanság a jövőbeli üzleti modellek, keresleti viszonyok tekintetében. Ez is az egyik oka annak, hogy a legfejlettebb, szolgáltatásközpontú országok most rémisztőbb nemzeti jövedelmi adatokat produkálnak, mint a peremtérség.    

Az elemzők keresik a kapaszkodót az üzleti ciklus további szakaszainak prognosztizálásához. V vagy W lesz a válság? Sokan visszautalnak a 12 évvel ezelőtti nagy recesszióra. Bár a kiváltó ok ezúttal nem pénzügyi, még csak nem is gazdasági, hanem biológiai, azonban adhat bizonyos információt az üzleti, társadalmi, nemzetgazdasági reagálás felbecsléséhez mindaz, ami a Lehmann-csőd után történt. Legalábbis erre gondolnak azok, akik az IMF, OECD, Európai Bizottság műhelyeiben az idei visszaesést követően „felpattanást” valószínűsítenek.

Tényleg létezik párhuzam: akkor is már a levegőben volt az érzés, hogy a buborékok egyszer csak kipukkannak, a túlfutott trendek megtörnek – aztán beütött a sub-prime válság, és ez a látszólag másodlagos jelentőségű amerikai belügy heteken belül letarolta a pénzügyi piacokat világszerte. Azt követően, miként most is, likviditásbőséggel, költségvetési költekezéssel reagált a gazdaságpolitika. 2009 után az államadósságok ügye néhány évig még kísértett, de a termelés helyreállt (a foglalkoztatás azonban nem…). Ezen az alapon talán most is valami ilyen lesz, sugallja a történelmi párhuzam.

Még az 1929-es nagy gazdasági válság rémképe is felbukkant gazdaságtörténészi kommentárban. Arról személyes emléke már nem lehet senkinek, viszont az átélt előzmények között az 1970-es évtized kétszeri olajválságát joggal megemlíthetjük. Igen lendületes, két évtizedes nyugati konjunktúrát tört meg váratlanul 1973-ban a nyersolaj árának megháromszorozódása. Az olaj fizikai hiánya gazdasági leálláshoz, a társadalmak átmeneti megbénulásához vezetett. Majd néhány évre rá újabb áremelkedés jött, inflációs következményekkel. Súlyos társadalmi konfliktusokra, nagy elosztási vitákra emlékezhetünk ebből az időből. Ám arra is, hogy felgyorsult a miniatürizálás, az anyagtechnológiai haladás, továbbá egész vállalkozói forradalom tört ki a nyugaton. Mi viszont ezen a vidéken ezekből jórészt kimaradtunk – egy időre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbbek között ezért nem fog egyik percről a másikra talpra állni a gazdaságRengeteg szolgáltatóhelyre az emberek fele-kétharmada akkor sem térne vissza, ha már lehetne. Így hiába reménykedtek sokan, nem V alakú lesz a válság.

Historikus előzményként nem tanulság nélküli ez az ügy sem, ám magunk mögött hagytunk egy olyan krízist, amelynek tapasztalatai sokkal erősebben élnek a magyar társadalomban: ez a rendszerváltozás. Látszólag kevés az párhuzam, hiszen az nem globális esemény volt, csupán Európa keleti peremére korlátozódott. Mi azonban pontosan a peremvidéken éltük át azokat az éveket, és most sem egészen ugyanúgy érinti a sokk a társadalmunkat, mint Európa nyugati felét.

Abban mindenképpen van párhuzam a mával, hogy az addig kialakult termelési folyamatokat megtörte, másfelől a társadalmi változásokat hirtelen felgyorsította egy külső tényező: a geopolitikai viszonyok meghökkentően gyors átalakulása. Az államközi termékcsere leállása 1990-ben persze más természetű volt, mint a globális termelési láncok megszakadása 2020 első hónapjaiban a kínai, majd az olasz járványesemények miatt. Mégis,

amint akkor, most is gyors állásvesztést hoztak az első sokkok.

Reménykedhetünk, hogy a termelési kapcsolatok helyreállása és a kereslet visszaerősödése nyomán a leállás a jelen esetben valóban átmeneti jellegű, amit kellő tartalékkal áthidalhat egyén és vállalat. Ám éppen az 1990 utáni társadalmi folyamatokra emlékezve szólaltunk meg többen sürgetően idén márciusban, hogy az állam éljen a végre rendelkezésre álló munkahelymegtartó és munkaképesség-megőrző anyagi eszközeivel. Míg ugyanis a harminc évvel ezelőtti nagy átrendeződés idején a magyar kormánynak roppant törékeny volt a pénzügyi helyzete, sietve kellett kiépíteni a munkaügyi miniszteriális szervezetet, a tömeges segélyezési rendszert, jelenleg összehasonlíthatatlanul jobbak az anyagi feltételek.

Az uniós pénzek éves beáramlása nagyjából olyan többletet nyújt, mint amekkora jövedelemkiáramlással járt annak idején a végletesen eladósodott állam kamatfizetése – ez önmagában hatalmas különbség. Viszont akkor keserűen kellett megtapasztalnunk, hogy a társadalom egy jelentős részének nem volt semmilyen mobilizálható tartaléka, és a vállalatok tömege vált illikviddé. Ilyen veszélyek most is léteznek. Az utóbbira valóban reagált most a kormányzat a hitelmoratórium bevezetésével, de a munkanélküli segélyezés és a törékeny munkaerő-piaci státuszú százezrek ügyében indokolatlan takarékosságot hirdet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚgy tűnik, az út szélén hagy pár százezer munkanélkülit a kormány egy időreHiába javasolják sokan a munkájukat elvesztők rendkívüli megsegítését, eddigi bejelentései alapján a kormány semmi ilyesmit nem tervez.

Akkor a cégek egy része – köztük a termelési kultúrát tekintve sok értékes és fejlődőképes is – csődbe került vagy felvásárlás sorára jutott. Ma még nem látni tisztán, hogy ha és amennyiben a leállás véget ér teljesen vagy nagyobb részben, kik és hányan tudják ugyanúgy folytatni üzleti működésüket. A rendszerváltozás menetében a válság okozta vákuumba főleg a külföldi tőke lépett be, amely szerencsés esetben modernebb üzemszervezést és technológiát, jobb külpiaci kapcsolatokat hozott magával.

Jelenleg a globális vállalati központokban folyik az újratervezés, amelynek része a munkának tőkével (robottal, mesterséges intelligenciával) való helyettesítése, a globális értékláncok rövidítése és ellátásbiztonsági felülvizsgálata – nem egyértelmű, hogy ezek a trendek miként érintik majd a magyar gazdaságot. Inkább várható a jó politikai kapcsolatokkal és állami pénzekkel bőven kistafírozott vállalkozói kör további térnyerése: a rendkívüli kormányzati felhatalmazás idején sosem látott koncentrációban áramlott közpénz egy igen szűk körnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegalapította első cégét, azonnal megpályázott nyolcmilliárd forint állami támogatást, és nyertSok ezren vesztették el a munkájukat a turizmusban, de ahelyett, hogy rajtuk segítettek volna, inkább a leggazdagabb magyarok között osztottak szét 83 milliárdot egy kirívóan visszás pályázaton.

A nagy válságok, háborúk utáni időszakokra mindig jellemző a szervezeti koncentráció, sokak lesüllyedése és kevesek hirtelen felemelkedése. Szervezeti konszolidációra nálunk is szükség van, de hatékonysági alapon, a globális értékláncolatokba integrálva. Ha csak annyi történik, hogy egy szűk oligarchikus kör kezébe még nagyobb szelete kerül a társadalmi tőkének és a gazdasági hatalomnak, abból nem sok jó következik a válság után kibontakozó új versenyviszonyok közepette.

Az ugyanis szintén tanulság a harminc évvel ezelőtti fejleményekből, hogy a sokkok hatására gyorsan átalakulnak a keresleti minták és viszonyok, és az addig még lappangó, kifejlődési szakaszban lévő technológiák, szervezeti megoldások hirtelen átveszik a korábbiak helyét. A poszt-korona korszakban a ma még nem tisztán látható viszonyok között kell helytállnia a magyar gazdaságnak. A rugalmasság, az alkalmazkodóképesség a kulcs, egyéni és vállalati szinten egyaránt.

A két korszak közötti számos különbség egyike az uniós gazdasági és politikai tér megléte: ez a mostani nyitottság olyan egyéni, családi alkalmazkodási stratégiákat is megenged, amelyek a rendszerváltozás idején keveseknek adattak meg: munkavállalás, cégalapítás külföldön, kétlaki életmód. Emiatt egy államkapitalista kurzussal vagy a „haveri kapitalizmus” elburjánzásával szemben ma már léteznek védekezési módszerek – az egyén szintjén. Nemzetgazdasági léptékben azonban más a siker titka: az autonóm személyiségek, innovatív szervezetek által húzott modernizáció, amelyben a társadalom nagy része, ideális esetben egésze részt tud venni.

Harminc éve sem volt teljesen más a feladat. Akkor csak félsikert ért el a térség, benne hazánk – noha a sorstársak között egy ideig az élen jártunk. Most újabb történelmi kihívás vár ránk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb tízezer magyar munkahely úszhatott el a későn jött segítségenA gazdasági szereplők közül sokan attól tartanak, hogy a késéshez hasonló, vagy még rosszabb hatása lehet, ha túl hamar megszüntetik a kurzarbeitot.

Közélet járvány koronavírus rendszerváltás válság Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2020. november 24. 06:54 Közélet

Elhagyják a vállalkozók Parragh kamaráját, de a NAV-végrehajtást nem ússzák meg

Miközben a zsugorodó tagságú kamarai rendszer elnöke könnyítésekért lobbizik a cégek számára, a tartozások behajtása a válságban sem szünetel.

Bucsky Péter
2020. november 23. 06:31 Közélet

A számokat nézve Parragh László adócsökkentése vélhetően egy blöff

Ha az iparűzési adó elengedése bedönti az önkormányzati megrendeléseket és szolgáltatásokat, akkor recessziós lavinát indíthat el.

Fabók Bálint Jandó Zoltán
2020. november 20. 06:42 Közélet, Vállalat

Közpénz milliárdokkal tömték ki az egyik leggazdagabb magyar körüli együtteseket, mégis összeomlottak

Nyolc előadó-művészeti szervezet a kultúr-tao rendszerben milliárdokat vett fel, majd elsorvadt, a NAV pedig költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz.

Fontos

Avatar
2020. november 24. 17:09 Pénz

A covid után jön az adóemelés?

A kormánynak hamarosan napirendre kell tűznie az adósság elleni harc 2.0-t, amit valószínűleg nem lehet megúszni adóemelés nélkül.

Mészáros R. Tamás
2020. november 23. 17:19 Világ

A kínai dominancia megalapozójának harangozták be, mégis gyengére sikerült a világ legnagyobb gazdasági paktuma

A világ lakosságának és GDP-jének 30 százalékára terjed ki az új ázsiai gazdasági övezet. Egyesek szerint ez megágyaz a kínai dominanciának, mások szerint semmin nem változtat.

Avatar
2020. november 22. 16:10 Adat

Minél jobban él valaki, annál jobban hisz abban, hogy ezt magának köszönheti

A vagyoni helyzet, és annak hirtelen megváltozása érdekes összefüggésben van a jövedelmekkel kapcsolatos igazságérzet megváltozásával.