(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)
Egyre több jele mutatkozik annak, hogy nemsokára itt a következő válság. Az üzleti sajtó tele van romló indikátorokkal, valamint találgatásokkal, hogy vajon mikor jön az új krach, és mit lehet majd tenni. Ezen kérdések megválaszolásához érdemes feltenni a kérdést, hogy mit tettünk legutóbb, és jól tettük-e.
Elvileg az utóbbi évtized volt minden idők leghosszabb kilábalása. Adófizetői pénzekből kimentették a katasztrofálisan működő bankrendszert: az Egyesült Államokban közvetlenül, Európában a tagállamok megmentésének álcázva. A költségvetések és a jegybankok több tízmilliárd dollárt injektáltak a világgazdaságba, hogy megállítsák a zuhanást. Mennyiségi könnyítéssel igen alacsonyra nyomták le a kamatszintet. A szinte ingyen pénz életben tartott rosszul működő vállalatokat. Ha azonban jönne egy új recesszió, a jegybankoknak alig van mozgástere. Korábban ilyenkor kamatot csökkenthettek a beruházások megtámogatására, most azonban maximum negatív kamatokat vezethetnek be. Ez azonban nem biztos, hogy működik: Japánban már jó ideje így van, de a gazdasági növekedést ez sem segítette meg.
A Fed gigantikus mértékben vásárolta meg bankok és vállalatok kötvényeit, megnégyszerezve az általa kezelt eszközöket. Ez ugyebár nem a kapitalizmus hagyományos felfogása. Ki mondta, hogy a jegybanknak kell lennie a kapitalista vállalkozások hitelezőjének? Másrészt ismét csak felmerül a kérdés: mit tudna még tenni a jegybank, ha jönne az újabb krízis? (A japánok ezt az utat is végigjárták, és ez sem működött.)
A bankokat és a vállalatokat kimentő válságkezelés azonban elosztási hatásait tekintve igazságtalan volt. Nem mindenki érezte, hogy vége lett a válságnak. Az Egyesült Államokban például míg a felső 1 százalék nettó vagyona megduplázódott 2003 óta, addig az alsó 50 százalék még ma is 32 százalékkal szegényebb. A második világháború óta nem volt ilyen mértékű a vagyoni egyenlőtlenség. Ha ez a helyzet a válságkezelés alatt, joggal vetődik fel a kérdés, hogy mennyire lesz igazságtalan elosztási hatásait tekintve a közelgő válság?
Ráadásul ennek a kialakult igazságtalanságnak a fő oka maga a válságkezelés. A gazdagok túlnyomórészt pénzügyi eszközökben takarítanak meg, amelyek értékét a már említett gazdaságpolitika felnyomta. A szegények elsődleges vagyona a ház, amelyben laknak. Sokan a válság alatt elvesztették a saját lakásukat. Az alsó 50 százalék jelentős része az ismét felfúvódó ingatlanbuborék miatt képtelen lakást vásárolni. Közben sokan még mindig cipelik magukkal a korábbi jelzáloghitelüket.
Mit lehetne, mit kellene akkor csinálni? A keynesiánusok szerint progresszív jövedelemadóból, vagyonadóból igazságosabb újraelosztást. Ez egyben megteremtené a szükséges keresletet, amely jelenleg hiányzik a jövedelmi skála alján, és egy válság esetén még jobban hiányozna. A forrás meglenne, hiszen említettük, a Piketty által szupergazdagoknak nevezett réteg vagyona hatalmasra duzzadt. Ráadásul az IMF szerint az általuk adóparadicsomokba rejtett vagyon már elérte a világ éves GDP-jének 8 százalékát. Szintén az IMF szerint a világ tranznacionális cégei által végrehajtott külföldi működőtőke-befektetések 40 százaléka „fantom befektetés”. Ezeknek a célja az adóelkerülés. Ha lenne politikai akarat ezen összegeket is megfogni, esély lenne az igazságos keresletélénkítésre.
A marxiánusok szerint azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Keynes-el szemben szerintük a gazdaságot nem a kereslet vagy a beruházások irányítják, hanem a profitabilitás. Márpedig ez a mutató – ha megtisztítjuk a profit/bér ráta kikényszerített emelkedésétől Reagan és Thatcher óta – csökkenő tendenciát mutat. Ha tehát a marxiánusoknak van igaza, akkor még a keynesi iskola igazságosabb kapitalizmusa sem jelenthet megmentést.
És hát persze azt is érdemes megkérdezni magunktól, hogy a globális felmelegedés korában milyen megoldást jelenthet egy monetáris bővítésre vagy az újraelosztás növelésére alapozott keresletélénkítés, amely egész biztosan a károsanyag-kibocsájtás növeléséhez vezet egy olyan korszakban, amikor annak drámai visszafogására lenne szükség a klímakatasztrófa megállításához.
Miközben politikailag drámát hozhat az új válság, közgazdaságtanilag érdekes lesz nézni a különböző iskolák csatáját.
Világ
Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?
Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.
Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak
A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.
Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre
Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?
Fontos
Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik
Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.
Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés
A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.
A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni
Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.
