(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Egyre több jele mutatkozik annak, hogy nemsokára itt a következő válság. Az üzleti sajtó tele van romló indikátorokkal, valamint találgatásokkal, hogy vajon mikor jön az új krach, és mit lehet majd tenni. Ezen kérdések megválaszolásához érdemes feltenni a kérdést, hogy mit tettünk legutóbb, és jól tettük-e.

Elvileg az utóbbi évtized volt minden idők leghosszabb kilábalása. Adófizetői pénzekből kimentették a katasztrofálisan működő bankrendszert: az Egyesült Államokban közvetlenül, Európában a tagállamok megmentésének álcázva. A költségvetések és a jegybankok több tízmilliárd dollárt injektáltak a világgazdaságba, hogy megállítsák a zuhanást. Mennyiségi könnyítéssel igen alacsonyra nyomták le a kamatszintet. A szinte ingyen pénz életben tartott rosszul működő vállalatokat. Ha azonban jönne egy új recesszió, a jegybankoknak alig van mozgástere. Korábban ilyenkor kamatot csökkenthettek a beruházások megtámogatására, most azonban maximum negatív kamatokat vezethetnek be. Ez azonban nem biztos, hogy működik: Japánban már jó ideje így van, de a gazdasági növekedést ez sem segítette meg.

A Fed gigantikus mértékben vásárolta meg bankok és vállalatok kötvényeit, megnégyszerezve az általa kezelt eszközöket. Ez ugyebár nem a kapitalizmus hagyományos felfogása. Ki mondta, hogy a jegybanknak kell lennie a kapitalista vállalkozások hitelezőjének? Másrészt ismét csak felmerül a kérdés: mit tudna még tenni a jegybank, ha jönne az újabb krízis? (A japánok ezt az utat is végigjárták, és ez sem működött.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa 15 ezer milliárd dollár nem tévedhet, akkor nyakunkon a recesszióAz utóbbi tízből tíz alkalommal pontos volt ez a jelzés.

A bankokat és a vállalatokat kimentő válságkezelés azonban elosztási hatásait tekintve igazságtalan volt. Nem mindenki érezte, hogy vége lett a válságnak. Az Egyesült Államokban például míg a felső 1 százalék nettó vagyona megduplázódott 2003 óta, addig az alsó 50 százalék még ma is 32 százalékkal szegényebb. A második világháború óta nem volt ilyen mértékű a vagyoni egyenlőtlenség. Ha ez a helyzet a válságkezelés alatt, joggal vetődik fel a kérdés, hogy mennyire lesz igazságtalan elosztási hatásait tekintve a közelgő válság?

Ráadásul ennek a kialakult igazságtalanságnak a fő oka maga a válságkezelés. A gazdagok túlnyomórészt pénzügyi eszközökben takarítanak meg, amelyek értékét a már említett gazdaságpolitika felnyomta. A szegények elsődleges vagyona a ház, amelyben laknak. Sokan a válság alatt elvesztették a saját lakásukat. Az alsó 50 százalék jelentős része az ismét felfúvódó ingatlanbuborék miatt képtelen lakást vásárolni. Közben sokan még mindig cipelik magukkal a korábbi jelzáloghitelüket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRecesszió szélén a globális feldolgozóiparA hitel olyan a kínai gazdaságnak, mint az alkohol: előre lehet vele hozni némi jókedvet a jövőből, de a másnaposság is elég komoly tud lenni, ha túl sokat iszunk.

Mit lehetne, mit kellene akkor csinálni? A keynesiánusok szerint progresszív jövedelemadóból, vagyonadóból igazságosabb újraelosztást. Ez egyben megteremtené a szükséges keresletet, amely jelenleg hiányzik a jövedelmi skála alján, és egy válság esetén még jobban hiányozna. A forrás meglenne, hiszen említettük, a Piketty által szupergazdagoknak nevezett réteg vagyona hatalmasra duzzadt. Ráadásul az IMF szerint az általuk adóparadicsomokba rejtett vagyon már elérte a világ éves GDP-jének 8 százalékát. Szintén az IMF szerint a világ tranznacionális cégei által végrehajtott külföldi működőtőke-befektetések 40 százaléka „fantom befektetés”. Ezeknek a célja az adóelkerülés. Ha lenne politikai akarat ezen összegeket is megfogni, esély lenne az igazságos keresletélénkítésre.

A marxiánusok szerint azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Keynes-el szemben szerintük a gazdaságot nem a kereslet vagy a beruházások irányítják, hanem a profitabilitás. Márpedig ez a mutató – ha megtisztítjuk a profit/bér ráta kikényszerített emelkedésétől Reagan és Thatcher óta – csökkenő tendenciát mutat. Ha tehát a marxiánusoknak van igaza, akkor még a keynesi iskola igazságosabb kapitalizmusa sem jelenthet megmentést.

És hát persze azt is érdemes megkérdezni magunktól, hogy a globális felmelegedés korában milyen megoldást jelenthet egy monetáris bővítésre vagy az újraelosztás növelésére alapozott keresletélénkítés, amely egész biztosan a károsanyag-kibocsájtás növeléséhez vezet egy olyan korszakban, amikor annak drámai visszafogására lenne szükség a klímakatasztrófa megállításához.

Miközben politikailag drámát hozhat az új válság, közgazdaságtanilag érdekes lesz nézni a különböző iskolák csatáját.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kínai recesszió elkerülhetetlen, és mi is meg fogjuk szenvedniAmikor a visszaesés bekövetkezik, sajnos csak akkor fog a világ rádöbbenni, hogy a kínai gazdaság sokkal többet számít, mint azt sokan gondolják.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ válság Olvasson tovább a kategóriában