(A szerző a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese. A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)
A nem kellően összehasonlítható számok használata gyakran csak a szakmai igénytelenség megnyilvánulása. De nem csak annak! A hatalmas, megfoghatatlan tartalmú, de pozitív üzenetet hordozó számok ugyanis általában erőt, cselekvőképességet mutatnak. Például az a még március közepén bejelentett kormányzati szándék, hogy az idei költségvetésben háromezer milliárd forintnyi áttervezés várható a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak leküzdésére, a maga megfoghatatlan módján leginkább csak annak demonstrálását szolgálta, hogy a kormány nagy figyelmet és erőt fordít a járvány okozta válságra. Szükség is volt erre, hiszen ekkor már számos járvány sújtotta országban nagyon jelentős többletforrást biztosító gazdasági csomagot jelentettek be. Az, hogy nálunk csak teljesen tisztázatlan végeredményű, de óriási összegű „áttervezést” jelentettek be, minden valószínűség szerint elkerülte az emberek többségének figyelmét. S a magyar csomag immár másfél hónappal az említett bejelentés után is igencsak vékonyka.
A járvány gazdasági hatásai az egyébként stabil, nemzetközi szokványoknak megfelelő statisztikai adatok tartalmát is átírják. Ez látható az infláció és a munkanélküliség esetében is.
Az inflációt – mint ismeretes – az úgynevezett inflációs kosár alapján számítják, ami a havonta végzett fogyasztói árösszeírási adatfelvétel során megfigyelt termékek és szolgáltatások, mintegy 140 árucsoport ezer reprezentánsát tartalmazza. A reprezentánsokat a kereslet, illetve a választék változásának megfelelően évente frissítik, a fogyasztói kosár átsúlyozása pedig az Eurostat előírásának megfelelően a két évvel korábbi fogyasztási szerkezetnek (idén tehát a 2018. évinek) felel meg. Bár az emberek inflációs érzete elsősorban a gyakran vásárolt termékektől függ – ezért a mért áremelkedést világszerte sokan kétségesnek tartják – ennél objektívebb megoldás ma nem ismert.
Ugyanakkor a járvány következtében az egyes termékcsoportok statisztikailag korrekt 2018. évi súlya nyilvánvalóan radikálisan eltér a járvány időszakára jellemzőtől. Az élelmiszerek több mint 25 százalékos súlya az egyéb vásárlási lehetőségek korlátozottá válása miatt megnövekedhetett, míg az üzemanyagok 17 százalékos aránya nyilvánvalóan lecsökkent. Mivel eközben az élelmiszerek ára kiugróan gyorsan, például áprilisban 8,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, miközben az üzemanyagoké ebben a hónapban 22,7 százalékkal csökkent, nyilvánvaló, hogy
az áprilisban átlagosan 2,4 százalékos, statisztikailag egyébként korrekten számított áremelkedés valójában, az egyének tényleges fogyasztási szerkezete alapján lényegesen magasabb.
A KSH adatközlése szerint 2020 márciusában a munkanélküliek átlagos létszáma 168 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt. Ez meglepő módon azt jelenti, hogy februárhoz képest lényegében sem a munkanélküliek száma, sem a munkanélküliségi ráta nem változott. Miközben, ugyancsak a KSH jelentése szerint, az állástalanokká válók száma az előző hónaphoz képest jelentősen, mintegy 56 ezer fővel növekedett. Ez a paradoxon ugyancsak módszertani okokra vezethető vissza, amint azt a KSH közleménye korrekten rögzíti is.
A munkanélküliség nemzetközi összehasonlítására is alkalmas, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által kidolgozott definíció szerint ugyanis csak az a nem dolgozó személy tekinthető munkanélkülinek, akinek nemcsak hogy nincs munkája, de az elmúlt négy hétben aktívan keresett munkát, s lehetőség esetén két héten belül munkába is tudna állni. Aki nem felel meg ezeknek a kritériumoknak, az az úgynevezett inaktívak táborát gyarapítja.
Márpedig a márciusi számbavétel szerint túlnyomórészt nem a munkanélküliek, hanem az inaktívak száma növekedett – az előbbieké 2 ezer, az utóbbiaké 54 ezer fővel -, mivel a munkahelyüket elvesztett személyek túlnyomó többsége, elsősorban a személyes kapcsolatok járvány miatti korlátozása miatt, nem keresett aktívan munkát, és/vagy nem tudott volna két héten belül munkába állni. Ha ezeket az inaktívnak tekintett személyeket is munkanélkülinek tekintenénk,
a munkanélküliségi ráta már márciusban 4,8 százalék lett volna (nem pedig 3,7 százalék).
A statisztikai korrektség tehát itt is ellentmondásba kerül a valós folyamatokkal. A statisztikai szabályok fenntartására természetesen szükség van, a rendkívüli helyzet előbb-utóbb véget ér. De indokolt lenne a speciális helyzet figyelembe vétele is. Nem lenne szabad hagyni, hogy a statisztika eltakarja, megszépítse a valós összefüggéseket, a szociális válságot kisebbnek mutassa a valóságosnál.
