Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2020. április 8. 12:26 Adat

Úgy nem szállt el az infláció hivatalosan, hogy valójában elszállt

A globális járványhelyzet miatt egy pillanat alatt állásig fékezett a világgazdaság, óriási zavarok vannak a korábban kifeszített ellátási láncokban, ráadásul az emberek félve merészkednek csak a boltokba, miközben a legszívesebben évekre betáraznának csirkemellből és túlélőfelszerelésből. Egyszerre változtak meg pillanatok alatt a fogyasztói szokások, és jött egy hatalmas kínálati és keresleti sokk, miközben még a forint is soha nem látott mélységbe hullott. Sejteni lehetett, hogy ez érdekes hatással lesz a fogyasztói árakra.

A KSH ma közzétett inflációs adata ehhez képest azt mutatja, hogy az éves fogyasztói árindex a februári 4,4 százalékról 3,9 százalékra mérséklődött márciusban. Ez azonban a jelenlegi helyzetben nem mond sokat.

A következő ábráról már jobban le lehet olvasni, hogy mi történt.

 

Az élelmiszerek ára jelentősen nőtt egy hónap alatt – igaz, az egyes termékeket vizsgálva jelentős eltérésekkel -, ami visszatükrözi a vásárlói rohamot. Az üzemanyagok ára viszont, köszönhetően a globális fejleményeknek, annak ellenére visszaesett, hogy a forint sokat gyengült a hónap folyamán.

A baj csak az, hogy míg élelmiszerből a szokásos forgalom többszörösét vásárolták a magyarok, részben a felhalmozás, részben a munkahelytől és éttermektől való távolmaradás (ezért több otthoni étkezés) miatt, addig üzemanyagból lényegesen kevesebbet fogyasztottak. Ha például a Waze aktív felhasználóiból indulunk ki, Budapesten a felére-harmadára csökkent az autóforgalom.

A KSH azonban ilyen rövid idő alatt nem nyúlhat a súlyokhoz, azaz nem súlyozhatja át azokat a tételeket, amelyekből felépül a fogyasztói kosár. Ezért a mostani fogyasztói árindexben ugyanúgy 26 százalék az élelmiszerek aránya, és változatlanul 7,1 százalék az üzemanyag részesedése – miközben ez a valóságban az előző hónapban jelentősen megváltozhatott. A két ellentétesen mozgó kategória azonban látszólag kiegyenlítette egymást.

A tíz-hússzorosára dráguló, sőt egyenesen beszerezhetetlenné vált arcvédő maszkok hatása szintén nem jelentkezik a statisztikában, ami ebben az esetben is teljesen érthető: korábban ez nem volt szemmel látható tétel, a későn eszmélő magyarok viszont sokat fizethetnek ezekért gyanús webáruházakban. De az átmeneti áruhiány számos élelmiszer árát is megbízhatatlanná tette. Egyszóval az ilyen zavaros helyzetekben érdemes a szokásosnál is nagyobb távolságtartással kezelni a gazdasági statisztikákat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHét éve nem volt ilyen magas az infláció, mi történik az uborkával és a disznóhússal?Örülhetnek a hagyma-káposzta-krumpli rajongói, szomorkodhatnak az uborkakedvelők és lakbért fizetők.

Adat élelmiszer infláció járvány kiskereskedelem koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Mészáros R. Tamás
2021. december 7. 06:51 Adat, Világ

Zakatol, de nem jut előre a Magyarország nevű összeszerelő üzem

A magyar gazdaságban megtermelt érték egyre nagyobb részét exportáljuk, de nem lépünk feljebb a nemzetközi termelési láncokban az OECD friss adatai szerint.

Váczi István
2021. december 5. 17:01 Adat

Nem elfogyott, hanem megromlott a leghatékonyabbnak mondott vakcina magyar készletének tizede

Hiába volt összességében sikeres a Szputnyik felhasználása Magyarországon, a jelek szerint kínos lenne elismerni, hogy közel 200 ezer adagnak végül lejárt a szavatossága.

Pálos Máté
2021. december 4. 15:35 Adat, Élet

A térségben csak Magyarországon nőtt a legfontosabb termékenységi mutató

Tavaly sem csökkent, és feltehetően még idén is nő a magyar termékenységi ráta. Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy jóval több gyerek születne.

Fontos

Török Zoltán
2021. december 7. 17:46 Pénz

Mit tanulhatunk Harry Pottertől az inflációról?

A sorozat első kötetében elpusztították a bölcsek kövét, így a későbbiekben nem fenyegette infláció a szereplőket. A mi világunkban ez kicsit bonyolultabb.

Jandó Zoltán
2021. december 7. 16:37 Pénz, Vállalat

Kiderült, kinek adta el az állam a volt Malév-székházat 3,8 milliárdért

Az a vállalkozó szerezte meg az államtól a Malév-székházat, aki a budapesti repülőteret épp az állammal közösen vásárolná meg. Nem ez volt az első hatalmas ügylet a felek között.

Pletser Tamás
2021. december 6. 17:04 Világ

Idehaza is drágulhat az áram az új német kormány zöldítő tervei miatt

Vágyálmai miatt Németország lényegesen magasabb áramárakkal szembesülhet, és mivel Magyarország ugyanennek az elektromos rendszernek a része, itt is hasonló tendenciák lesznek.