(A szerző a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese. A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)
A kormányzati dokumentumok az utóbbi időben előszeretettel használják a „2013-as növekedési fordulat” kifejezést, amely megállapításuk szerint tartós, egyensúlyőrző és előretekintve is folytatódó dinamikus fejlődést eredményezett. Ezzel azonban homályban hagyják a 2010. évi kormányváltást követő első évek jellemzőit, melyekre a ma is létező, egycentrumú, lojalitásalapú gazdaság- és társadalomirányítást jelentő magyar modell kiépítése mellett a hagyományos ereszd meg – húzd meg gazdaságpolitika volt jellemző.
Emlékeztetőül: a többek között a magán-nyugdíjpénztári vagyon jelentős részének felélése révén történt élénkítést a Széll Kálmán terv formájában kemény szigorítás követte.*A GDP-arányos államháztartási hiány a 2010. évi 4,6 százalékról 2011-ben 5,5 százalékra emelkedett, majd 2012-ben 2,6 százalékra csökkent, miközben a GDP a 2010. évi 0,7 százalékos és 2011. évi 1,8 százalékos növekedés után 2012-ben 1,5 százalékkal visszaesett. Ez utóbbi akkor is jelentős negatívum, ha tudjuk, hogy 2012-ben az EU egészében is 0,4 százalékos visszaesés volt. A gazdaságpolitikai váltást valójában az idézte elő, hogy a magyar kormány megértette, a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés nélkül nem fog hozzáférni az EU-támogatásokhoz. A demokrácia és a piacgazdaság leépítésének folyamata viszont nem ütközött ehhez hasonló kockázatokkal járó ellenállásba.
2013 óta viszont valóban folyamatos – még ha igencsak hullámzó is, többek között a beáramló EU-transzferek nagyságától függően – a magyar növekedés, 2018-19-ben pedig 5 százalék körüli ütemével kétségkívül az egyik leggyorsabb az EU-ban. Minek köszönhető ez a növekedés? A Pénzügyminisztérium szerint mindenekelőtt a kormányzat és ezen belül a Pénzügyminisztérium lépéseinek, különösen a 2016. évi bér- és adómegállapodásnak, továbbá a gazdaságvédelmi, a versenyképességi és a családvédelmi akcióprogramnak. No meg a szélesebb értelemben vett adócsökkentésnek.
Az MNB szerint viszont a 2013 óta elért magyar növekedés mintegy fele a jegybanki programok (a növekedési hitelprogramtól a lakossági devizahitelek forintosításáig) eredménye. Az innovációs miniszter az innováció növekedésben játszott központi szerepét hangsúlyozza, kiemelve, hogy az ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektorok részaránya mintegy 70 százalékos (magasabb, mint a német vagy az amerikai gazdaságban), s a kiváló magyar gazdasági teljesítmény részben ennek köszönhető. A külgazdasági és külügyminiszter pedig egyenesen úgy vélekedett, hogy a kiváló magyar munkaerőnek, Európa legalacsonyabb adóinak és az új támogatási rendszernek köszönhetően 2019-ben minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra. A Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke szerint az eredményes gazdaságpolitikai döntések alapját számos esetben a kamara fogalmazta meg a vállalkozói igények alapján, külön is kiemelve a szak- és felnőttképzés fejlesztésének szükségességét.
A kormányzat – és annak különböző részintézményei – tehát alapvetően a gazdaságpolitikának, s ezen belül is jelentős részben saját tevékenységüknek tulajdonítják a gazdasági sikereket. Anélkül, hogy az öndicséretek részletes elemzésébe belemennénk, nyilvánvaló ezek legalábbis egyoldalúsága. Különösen zavaró, hogy az EU-források – melyek nettó összege éves átlagban a GDP 3 százalékát teszi ki, s melyek nagysága 2020 után látványosan csökkenni fog – dinamizáló szerepéről szó sem esik, legfeljebb olyan bagatellizáló összefüggésben, hogy nem támogatást, hanem jogos járandóságot jelentenek.
A világgazdasági környezetről is csak újabb keletű romlásával összefüggésben esik szó, annak korábbi, s részben ma is érvényesülő kedvező hatásáról (az alacsony kamatokról és viszonylag kedvező energiaárakról) már nem. Emellett úgy tűnik, folytatódik a programcunami, miközben változatlanul hiányzik a magyar gazdaságot egységes rendszernek tekintő szemlélet. Ha úgy tetszik, nem történt meg a magyar gazdasági modell tényleges működésének, a gazdaságpolitika valós dilemmáinak átfogó elemzése, azok nyilvános megvitatása. Persze ez már önmagában ellentmondana az egycentrumú, tévedhetetlen rendszer hipotézisének.
Miközben a gazdaságpolitika vitái időnként napvilágra kerülnek – például a gazdaság élénkítésével kapcsolatban a Matolcsy-Varga vita a legutóbbi közgazdász vándorgyűlésen -, ennek előzményei, az egyes vitapartnerek mellett és ellen szóló tények homályban maradnak. Jól mutatja ezt, hogy a jelenlegi kormányzati közbeszéd számára az időszámítás a 2013. évi növekedési fordulattal kezdődik, a megelőző, sikertelen élénkítést, majd megszorítást hozó éveket mintha már feledésre ítélték volna. Ezeket a sok dicsekvésre okot nem adó éveket talán már csak Matolcsy György érzi a magáénak, pénzügyminiszterségének éveit az EU-ban a leggyorsabb és legjobb válságkezelésnek minősítve.
Ezek az évek más oldalról is tabusítva vannak, ebben az időszakban történt ugyanis a magyar modell alapvető kereteinek kialakítása, a független intézmények – törvénymódosítással, avagy lojális vezetők kinevezésével történő – bedarálása az Alkotmánybíróságtól az Állami Számvevőszéken át az MNB-ig. Ez a politikai tabusítás magyarázza, hogy például a versenyképességi, innovációs vagy kkv-fejesztési programok sokféle hasznos javaslatuk ellenére nem térnek ki a fő problémákra, a piaci versenyt akadályozó, a magyar modell lényegéhez tartozó tényezők elemzésére. Holott piaci verseny nélkül sem a versenyképességben, sem az innovációban nem várható áttörés.
A programcunami és a tabusítás okozta homály a kormányzati gazdaságpolitika, illetve PR lényegi elemének látszik. Így például a gazdaságvédelmi akcióterv címén egyaránt elképzelhetőek élénkítő és egyensúlyjavító intézkedések. A gazdasági döntéseket kísérő homály jól illeszkedik az éves költségvetések – irreálisan korai elfogadása és a szinte korlátlan évközi kormányzati beavatkozás lehetősége okozta – gazdaságszervező szerepének összehúzódásához, a parlamenti ellenőrzés formálissá válásához.
Ez a homály más oldalról eklektikus célokban ölt testet.
Például egyidejűleg él a 2020-ra tervezett 4 százalékos és az EU növekedését 2 százalékponttal meghaladó növekedés követelménye, mely utóbbi azonban (az Európai Bizottság előrejelzésével számolva) csak 3,4 százalékot jelent. Hasonlóképpen, miközben a 2020. évi költségvetés a 2019-re várt 1,8 százalékos hiányt idén 1 százalékra tervezi leszorítani, a napokban kilátásba helyezett újabb családvédelmi terv a háromgyermekes anyukák élethosszig tartó szja mentessége esetén jelentős (a Portfolio.hu számításai szerint 2-300 milliárd forintos) bevételcsökkenést tartalmazhat. Nem véletlen, hogy ezen elképzelés kapcsán a miniszterelnök is a Pénzügyminisztériummal való nagy harcról beszélt. S hasonlóképpen, az újra és újra felvetődő egykulcsos szja – a PM számításai szerint mintegy 7-800 milliárd forintos bevételkiesést okozó – ötlete nem igazán van összhangban a 2023-ra hiánymentesnek tervezett államháztartással. Nem beszélve e lépések gazdasági szempontokon túlmutató, a társadalom differenciálódását durván növelő hatásáról.
Az, hogy a növekedés fenntartása nemcsak adóügyi kérdés, kormányközeli közgazdászok számára is nyilvánvaló. Például Csath Magdolna, a Versenyképességi Tanács tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalatokat érintő adócsökkentés piaci lehetőségek nélkül nem eredményez növekedést, a fogyasztás élénkítése pedig csak pillanatnyi élénkülést vált ki. Döntő a humántőke, így az iskolázottság és egészségi állapot fejlesztése, miként az innováció sem csak pénz, hanem sokkal inkább hozzáállás, társadalmi értékrend, bizalom kérdése. A fenntartható növekedés, az innováció érdekében fel kell tárni a hosszabb távú növekedést gátló, valós problémákat.
Természetesen ezek meglehetősen általános megállapítások. De a lényegük – nem az erőltetett növekedés fenntartására, hanem a fenntartható növekedés feltételrendszerére kellene koncentrálni – igencsak megszívlelendő. Ha az államközpontú magyar modell piackorlátozó jellegének megszüntetésére kevés is az esély, legalább a hosszabb távon nagy gondokat okozó, megalapozatlan keresletélénkítést el kellene kerülni.
Közélet
Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?
Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.
Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik
Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.
Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés
A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.
Fontos
Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?
Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.
A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni
Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.
Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár
A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.
