Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. március 27. 11:21 Közélet

Lassan véget ér a 2017-es budapesti vizes vb, 120 embert idén épít le az állami szervezőcég

Bő másfél évvel a 2017-es budapesti vizes világbajnokság záróünnepsége után elkezdték tényleg aktívan leépíteni az eseményt szervező Bp2017 Kft-t. A társaságnál lapunkat arról tájékoztatták, hogy április 1-jétől már csak 12 alkalmazottjuk lesz, miközben tavaly decemberben még 135-en voltak. A munkavállalóktól fokozatosan válnak meg, hiszen az adóhatóság elérhető adatai szerint jelenleg a vállalatnak még mindig 63-an dolgoznak, néhány hete pedig még 99 volt a létszám.

Az eredeti tervek szerint a cégtől már 2017 őszén el kellett volna küldeni az emberek többségét, és csak egy kisebb gárda maradt volna, amely a társaság végelszámolását intézi. Ez azonban több okból sem így alakult.

A Bp2017 Kft-nél lapunknak most azt írták, hogy a Duna-Dagály Sportkomplexum üzemeltetéséhez kellett 135 ember.

Ez eredetileg nem az ő feladatuk lett volna, csak a döntéshozók valamiért nem gondolkodtak előre, így a vb utáni időszakban parlagon maradt volna a 43 milliárd forintból épített uszoda. Szerencsére egy kormányközeli cég 50 millióért vállalta a világbajnokságot követően még négy hónapra az üzemeltetést, utána pedig a Bp2017 vette át a feladatot egészen 2018 utolsó napjáig.

A tartósan magas létszámnak azonban valószínűleg nem ez volt az egyetlen oka. Ez a Duna Aréna jövőbeli fenntartási költségei szempontjából valószínűleg jó hír, hiszen ha 135 ember kell a munkához, akkor elég nagy közpénzégető lenne a komplexum, a szervezőcég működéséről azonban nem állít ki túl szép bizonyítványt.

Tavaly ugyanis utólag azzal magyarázták a Bp2017 Kft. létszámnövekedését, hogy – a számos céget ért kritika ellenére – a vállalat hosszabb távon megmarad, és a nagyobb hazai rendezésű sporteseményeket fogja majd össze. Eredetileg erről szó sem volt, a társaságot projektcégként, a vizes vb szervezésére hozták létre, csak tavaly tavasszal módosították az alapszabályt. Az új cél szerint lényegében minden

„Magyarországon rendezendő sport, kulturális, tudományos, turisztikai, vendéglátó, vagy egyéb nagyobb fontosságú nemzetközi és hazai eseményt” ők szerveztek volna.

Ezért egy éve erősen felpumpálták a vállalatot, de időközben változtak a tervek. A Bp2017 Kft-nek annyira rossz volt a brandje, hogy még fideszes körökben sem vállalták szívesen. Ráadásul időközben a vállalatért korábban felelős Seszták Miklóst is kitették a kormányból, ez pedig végleg megpecsételte a társaság sorsát.

A sportesemények szervezésére egy teljesen új állami vállalatot alapítottak, a Bp2017-et pedig már rég beszántották volna, ha teljesen rendben vannak a pénzügyek, de állítólag nem voltak. Annyi bizonyos, hogy a vizes vb szervezője fél évvel a törvényi határidő után tette csak közzé üzleti beszámolóját a világbajnokság évéről, és sok köszönet abban sem volt. Arról nem is beszélve, hogy a számokat még könyvvizsgáló sem ellenőrizte, holott jogszabály szerint kellett volna.

 

Mindenesetre a plusz feladatok nélkül szakértők szerint teljesen érthetetlen, miért működött még a vb után is másfél évig ilyen magas létszámmal a cég. A vállalatra ebből a szempontból az sem vet jó fényt, hogy a társaságot ténylegesen irányító gazdasági igazgató, Balogh Sándor több közeli ismerőse is munkát kapott ott.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA leghivalkodóbb magyar üzletember, aki hülyére veszi az államot, de mindig magasabbra jutCéghálót működtetett a miniszter lakásán, Afrikában ügyeskedik, vb-t szervez, űrnagykövet és még számtalan más. Portré Balogh Sándorról, akihez tapadnak az állami milliók.

 

A Bp2017 most arról tájékoztatta lapunkat, hogy az április 1-től az ügyvezetői iroda, a HR és gazdasági igazgatóság, illetve a Duna Aréna büféjének alkalmazottai maradnak csak. Ennek a tucatnyi embernek a dolga lesz, hogy levezényelje a végelszámolást, ami az EMMI-vel történtő elszámolások lezárása után indulhat el.

Ezzel egy állami sportrendezvény-szervező cég kiesik, de még így is marad elég. A kormány ugyanis hiába hívta életre a Sportesemények Szervezéséért, Lebonyolításáért és Sportszolgáltatásért Felelős Nonprofit Kft-t, nem ők fognak felügyelni minden eseményt.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKáoszba süllyedt a kormány terve, hogy jobban szervezzék a nagy sportrendezvényeketNagyon úgy tűnik, hogy hiába volt rá törekvés, mégsem lesz egységes szervezési kerete és felelőse a magyarországi rendezésű nagy sporteseményeknek. Pedig lett volna logika benne.

 

Sőt, náluk sem megy minden zökkenőmentesen: értesüléseink szerint a cég januárban kinevezett ügyvezetője, Mezei Dániel már távozott is a pozíciójából, helyét a MOB nemzetközi igazgatója, Nagy Zsigmond vette át.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Balogh Sándor Bp2017 vizes vb vizes világbajnokság Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Pálos Máté
2023. június 6. 18:29 Élet, Közélet

A kormány tényleg levette a kezét a független társulatokról

6 milliárd forintot osztott szét a kormány, de sem a Budapesti Fesztiválzenekarnak, sem a Pintér Béla Társulatnak nem jutott.

Bucsky Péter
2023. június 6. 04:34 Közélet

A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl

A román tanárok másfélszer jobban élnek, mint a magyarok, de a szerbiai tanárok is tehetősebbek a magyaroknál.

Kolozsi Ádám
2023. június 5. 13:20 Közélet

Gálvölgyi-hatás a mentőknél: több hívást nyilváníthatnak sürgősnek, de ennek veszélyei is lehetnek

Bekövetkezett, amitől tartottak: olyan esetekhez is rohamkocsit küldenek, ahova nem indokolt.

Fontos

Stubnya Bence
2023. június 8. 11:53 Adat

Májusban újra lassult az infláció, reális az év végi egyszámjegyű adat

2020 novemberében volt utoljára olyan, mint idén májusban: az előző hónaphoz képest csökkentek az árak.

Mészáros R. Tamás
2023. június 8. 04:34 Világ

Kína még nem, Tajvan és Dél-Korea már megszenvedte a csipháborút

A folyamatok megmutatják az amerika-kína csipháború korlátjait is.

Torontáli Zoltán
2023. június 7. 04:34 Adat, Élet

Ha úgy vásárolsz, mint mi, akkor február óta 1800 forintot foghattál egy nagy bevásárláson

Nem tudjuk, meddig megy ez, de megint jóval olcsóbb lett a kosarunk értéke, az inflációt most már csak 27,4 százalékosnak mértük.