Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. március 18. 07:27 Közélet

Fél évvel a vizes vb vége után nőtt a szervező cég létszáma

Bár már hét hónapja véget ért a vizes világbajnokság, a szervező cégnél még februárban is 52-en dolgoztak. Már az is érdekes, hogy miért van szükség még midig félszáz alkalmazottra a Bp2017 Nonprofit Kft-nél, ennél is furcsább azonban, hogy januárról februárra még emelkedett is a létszám. A Nemzeti Adó és Vámhivatal adatbázisa szerint ugyanis az év legelején még csak 49 voltak.

A növekedés azért is meglepő, mert korábban forrásaink szerint elég magas politikai szintről érkezett utasítás, hogy figyeljenek erre. A vállalat munkatársai nagy részét határozott idejű szerződés keretében foglalkoztatta, ezek pedig tavaly augusztus, illetve szeptember végén jártak le. Akkor állítólag miniszteri utasításban tiltották meg a társaságnak, hogy a lejáró szerződéseket meghosszabbítsák.

Pedig a vb után tavaly nyáron volt egy időszak, amikor úgy tűnt, hogy szükség lesz még az alkalmazottak egy részére. Augusztusban hetekig kérdéses volt, hogy a Masters világbajnokságot követően ki lesz a főhelyszín, a Duna Aréna üzemeltetője. Az egyik forgatókönyv szerint a feladatot a Bp2017 Kft-nél hagyták volna egészen addig, amíg a létesítmény vb utáni átalakítását le nem zárják. Mivel ezt 2018 második negyedévére ígérték, akkor az volt a terv, hogy a kizárólag a szervezésre létrehozott cég eddig megmarad, és csak ezt követően indul meg a végelszámolása.

Végül azonban egy másik forgatókönyv valósult meg. A Duna Aréna üzemeltetését a Nemzeti Sportközpontok kapta meg, így a Bp2017 Kft. bezárása akár előbb is megindulhatott volna. De nem indult. Ami azért furcsa, mert a vb alatt használt helyszínek elhagyását, a leltározást és az átadás-átvételi feladatok jelentős részét elvileg már ősszel lezárták, ezért is szóltak a szerződések augusztus, illetve szeptember végéig.

Azt, hogy most pontosan mivel foglalkozik a cég, miért volt szükség a létszám növelésére, mit csinál a még mindig ott dolgozó 52 ember, és mik a további tervek, nem tudni, a vállalat ugyanis sem ebben, sem más témában feltett kérdéseinkre nem válaszolt az elmúlt hónapokban. Az ügyvezetőnek legutóbb telefonon a kérdésünket sem tudtuk végigmondani, mert bontotta a vonalat, azóta pedig nem válaszol a hívásainkra.

Az elmúlt hetekben háromrészes cikksorozatban számoltunk be arról, miként maradt el az ötmilliárdos keret ellenére a vb nemzetközi kommunikációs kampánya, hogyan fordulhatott elő, hogy tavaly csak a világbajnokság hónapjában volt kevesebb turista Budapesten, mint egy esztendővel korábban, és bemutattuk ez esemény a 230 millióból forgatott 3 perces utókommunikációs filmjét is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Bp2017 Nonprofit Kft. Duna Aréna vizes vb Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Kolozsi Ádám
2023. június 4. 04:31 Közélet, Világ

Magyar B-terv: kimenekítenék a gyerekeket az állami iskolarendszerből Kárpátalján

Hivatalosan is őshonos kisebbség szeretne lenni a magyarság Ukrajnában, de már gőzerővel dolgoznak a magyar nyelvű oktatás megmentésének egy másik módján.

Kolozsi Ádám
2023. június 3. 13:15 Közélet, Világ

Orbán a jobboldali internacionálé áttörését várja a spanyol radikálisoktól

A magyar kormányfő a spanyol radikálisoktól várja az európai jobboldali fordulatot, a centristák ellenben Spanyolország „melonizációjától” tartanak a Vox előretörése miatt.

Jandó Zoltán
2023. június 2. 04:31 Közélet, Vállalat

Hamarosan beléphet a százmilliárdos vagyonú klubba Orbán Viktor családja

Egyre gyorsuló ütemben gazdagodik a miniszterelnök családja. Öt éve még a bányák hozták a nagy pénzt, most már a vagyonkezelés.

Fontos

Kolozsi Ádám
2023. június 5. 18:35 Világ

A Fehér Ház magyar származású nehézfiút vet be a szennyezők és az autóipar ellen

Lehet, hogy még soha nem hallott róla, de ő tereli új mederbe a szennyezés elleni harcot - állítja a róla szóló hosszú portréjában a New York Times Richard Reveszről, aki január óta vezeti Washingtonban a Fehér Ház Információs és Szabályozási Hivatalát (Office of Information and Regulatory Affairs, OIRA).

Kolozsi Ádám
2023. június 5. 04:31 Adat, Élet

Évi 600 milliárddal harcoltunk a hőcsapda ellen, de a felét kidobtuk az ablakon

Pedig egy jól átgondolt felújítási programmal nemcsak a lakók, hanem az állam is jól járna pénzügyileg, és még a klímacélok eléréséhez is közelebb jutnánk.

Hajdu Miklós
2023. június 4. 17:32 Világ

Ki húzza ki a magyar gazdaságot a gödörből? Nem Németország és nem is Kína

Bár itthonról nézve nincsenek súlyos problémáik, a világgazdaság centrumországainak egyikében sem túl fényesek a közeljövőre vonatkozó kilátások.