Sajátos helyzetbe kényszeríti a magyar kulturális élet legmegbecsültebb intézményeinek a vezetőit egy olyan lehetőség, amelynek lényegében a felvirágzásukat köszönhetik. Ez a 2008-ban bevezetett tao-rendszer, amely talán soha nem látott anyagi stabilitást hozott el a színházaknak.
A tao-támogatások azonban kiskapuk sorát is megnyitották, amelyek miatt éves szinten több milliárd forint közpénz csorog százezres nézettséget blöffölő kamuszínházakhoz vagy kétes művészi értékű arénás szuperprodukciókra. A színházi szférában mindenki hall visszaélésekről, amelyek viszont hiába keserítenek el sokakat, mégis óvatosan és kétségek között beszélnek a jelenségről, mert a rendszernek ezzel együtt is minden színház élvezi az előnyeit.
“Úgy érezzük, hogy a tao-rendszer túszként használ fel bennünket, és amennyiben a rendszer elbukik, a túszok is meghalnak. Ezért nyilatkozik mindenki óvatosan, hogy meg ne szűnjön a tao-rendszer, mert akkor sok színház fog bedőlni” – mondta Komáromi György, a Radnóti Színház gazdasági igazgatója.
A tao-rendszer néhány konkrét visszásságát bemutató cikkeink elkészítése során arról beszélgettünk közel egy tucat színházi vezetővel, hogy ők hogyan látják a tao-rendszert. Mik az előnyei és a hátrányai, mennyire általánosak a visszaélések, és hogyan lehetne rajta javítani.
A tao hajnala
A színházi vezetők már a kétezres évek közepén elkezdtek mozgolódni, hogy törvényileg szabályozzák a színházakat, és javítsanak a jelentős részben állami és önkormányzati forrásokból gazdálkodó színházak finanszírozásán. Végül 2008-ban született meg a színházi törvény, amelynek egyik legjelentősebb rendelkezése az volt, hogy a vállalatoknak a társasági adójukat (tao) nem az államnak kell fizetniük, hanem odaadhatják egy általuk kiválasztott előadó-művészeti szervezetnek.
“A törvény finanszírozási részének kidolgozóinak a fő motivációja az volt, hogy egy új lábat építsenek be a rendszerbe” – mondta Gáspár Máté, a Krétakör akkori ügyvezetője, aki részt vett a törvény megalkotásában. Szerinte a gazdasági vezetőket az motiválta, hogy a színházak helyzete biztonságosabbá, a központi forrásoknak kevésbé kiszolgáltatottá váljon, amire nagyon jó megoldásnak tűnt, hogy kreáljanak egy alternatív bevételi forrást, amely nem függ közvetlenül az államtól.
A tao-rendszer felállításával párhuzamosan az állam egyre jobban kivonta magát a színházak finanszírozásából. Legalábbis a megkérdezettek szerint, ezt ugyanis adatokkal nem lehet egyértelműen alátámasztani, mert a KSH 2014 óta más módszertannal számolja a színházak állami támogatását, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) pedig hetek óta nem reagál semmilyen megkeresésünkre.
Az adatokból mindenesetre az látszik, hogy 2013-ban nominálisan ugyanannyi állami támogatás érkezett a színházakhoz, mint 2009-ben. “Látszólag nem is változtak annyira az állami támogatások, de tudok olyan színházról, amely papíron nyolcvan millió forintot kap az önkormányzattól, viszont ugyanazzal az önkormányzattal van egy hasonló összegű bérleti szerződése is, tehát a valóságban nem kap semmit” – mondta egy színházi vezető. Hasonló történt a budapesti tulajdonú színházakkal is, akik korábban ingyen használhatták játszóterüket, majd 2011-től bérleti díjat kellett fizetniük. Bevezetésekor például a Madách Színháznak évi 236 millió forint kiadást jelentett a bérleti díj, amely a jegybevételének több mint harmada volt, bár a díjat végül két év múlva kivezették.
Komáromi György szerint a tao-rendszer nélkül a 2008-as gazdasági válság miatt mély válságba kerültek volna a színházak. “Ellentétben az állami és az üzleti szektorral, a színházak esetében nem kellett megszorításokat alkalmazni. Panaszkodtunk ugyan, hogy az önkormányzat elvette tőlünk, amit a tao miatt kaptunk, de nagy valószínűséggel enélkül is elvették volna” – mondta. Pár év elteltével pedig már nőttek a bevételeik, és a mélypont után “fejlődési pályára indította” a színházakat a tao.
Koncert a Sportarénában. Képünk illusztráció. Fotó: MTI/Mohai Balázs
“Irgalmatlan mennyiségű pénz került így a rendszerbe. A jelentős jegybevételt generáló kőszínázak számára a fenntartói juttatással vetekedő, vagy akár azt meghaladó forrássá nőtt a tao, de stabilizálja egyes függetlenek helyzetét is. Nagyjából változatlan volumenű állami-önkormányzati szerepvállalás mellett biztosítja a működési színvonalat és fejlesztésekre is lehetőséget adott, amelyekre korábban az önkormányzatnál vagy minisztériumokban kellett kuncsorogni” – mondta Gáspár Máté.
A Katona József Színház gazdasági igazgatója, Dely Katalin azt mondta, hogy ők már három játszóhellyel működnek (a nagy színház mellett a Kamra és a Sufni), ahol szinte minden este játszanak, így sokkal több előadást tartanak, mint a tao-törvény megalkotásakor. Dely szerint ezzel együtt a Katona nem került jó, legfeljebb jobb anyagi helyzetbe.
Erős kommercializálódás
A tao-rendszer jelentősen átstrukturálta a színházak bevételeit. Ebben az is szerepet játszott, hogy a színházak jegyeladásaik függvényében használhatják ki a támogatást: az éves jegybevételük 80 százalékáig gyűjthetnek pénzt a nyereséges vállalatoktól. Ez a konstrukció aktivizálta a színházakat. “Ezért a pénzért menni kellett, mindenkit rákényszerített egyfajta piaci magatartásra. Kapcsolatokat kellett építeni, ápolni, a támogatás már nem egy állami normatíván múlt” – mondta Komáromi György.
“A tao-rendszer azért jó, mert az államtól teljesen független és teljesítményalapú. Itt a néző dönti el, hogy kihez kerüljön a támogatás, és ez sokkal tisztább, mintha az EMMI döntené el” – mondta Zsedényi Balázs, az Átrium Színház operatív menedzsere. Szerinte a tao-rendszer kiszámítható és biztonságos, lehet vele tervezni, és nem kell attól függeni, hogy a kormányok jönnek-mennek, “már amennyire a törvényi háttér biztos”.
A jegybevétel alapú tao-rendszer gyakorlatilag az egész színházfinanszírozást eltolta a bevételorientáció felé. “A sikeres színház fokmérője a jegybevétel lett. A színházak – ki szándékosan, ki öntudatlan – a közízlés kiszolgálása felé sodródnak. Kritikus szemmel nézve erős kommercializálódás látszódik, a hagyományosan kevéssé kísérletező színházkultúra egyre felszínesebbé válik” – mondta Gáspár Máté.
A rendszer másik igazságtalanságának azt tartják, hogy a nagy befogadóképességű színházakat hozza előnybe: akinek nagyobb a nézőtere, több pénzt kaphat. Emiatt és a stagnáló állami támogatások miatt több megkérdezett is azt mondta, hogy a tao-rendszer legnagyobb vesztesei a független művészszínházak.
A színházakhoz tehát hatalmas mennyiségű pénz áramlott. A jogalkotók 2009-ben még azzal számoltak az Európai Bizottság jóváhagyása alapján, hogy az előadó-művészeti szervezetek 2014-ben 5,5 milliárd forint közpénzt kaphatnak a tao-támogatások révén, de a valóságban már akkor is több mint 18,6 milliárd forint jutott így a kulturális szervezetekhez (kértünk frissebb adatokat az EMMI-től, de nem kaptunk). A látszólagos konjunktúrát erősíti, hogy az előadások száma kétszeresére nőtt a törvény óta. Az elmúlt tíz évben a színházak látogatottsága is közel duplázódott, ami azt jelenti, hogy Magyarországon 1960 óta (mióta a KSH gyűjt adatokat) nem jártak annyian színházba, mint 2016-ban.
Jutalék és visszaosztás
A tao-rendszerről gyorsan kiderült, hogy a kultúra felkarolásán túl hatalmas üzlet is. Eleinte a színházak többségének lényegében semmilyen kapcsolata nem volt a céges világgal, ahonnan a tao-t remélhették, az új szabályozást követően így több ügynök jelent meg, akik jutalékért vállalták, hogy összekötik a színházakat a cégekkel. A megkérdezett színházi vezetők szerint az ügynökök inkább magányos szerencselovagok, mintsem egy központilag irányított hálózat.
Az ügynökök jellemzően 5-10-20 százalékos jutalékért kötik össze a színházakat a nyereséges vállalatokkal, de több extrém példáról is hallottunk. A tao-keretet december végéig lehet feltölteni, és meséltek olyan szélsőséges esetről, hogy december utolsó napjaiban akár 70-80 százalékos jutalékot próbáltak elkérni a közvetítésért. “Ahogy közeledik az év vége, egyre nagyobb nyomás a színházakon” – mondta egy színházi vezető.
Több megkérdezett is azt mondta, hogy 5-10 százalékos jutalékot akár reális is lehet fizetni a közvetítésért. A színházaknak hónapokig is eltarthat, amíg fel tudják tölteni a maximális támogatási keretet, és a jutalékért dolgozó cégek általában az adminisztrációs terheket is átvállalják. Az Operettszínház azok között van, amelyek a legtöbb tao-támogatást kapják, tavaly 1,1 milliárd forintot szerzett így. “Nagyon sok partnerrel kell egyeztetni, legkevesebb 20-45 cég támogatását kell megszerezni, de volt, hogy több mint száz cégtől érkezett a támogatás” – mondta Borbély László ügyvezető igazgató.
A versenyhelyzet a cégek tao-jáért ráadásul nem csak az előadó-művészeti szervezetek bevételének és számának rohamos emelkedése miatt nő, hanem amiatt is, hogy 2011 óta a sportklubok is igényelhetnek tao-támogatást. “Akkor elszabadult a pokol, mindenki elszemtelenedett. 30-40 százalékos jutalékokat kértek el, és a cégek is elkurvultak. Elkezdett terjedni a visszaosztás” – mondta egy színházi vezető, aki szerint 5-10 százalékos visszaosztások lehetnek, de hallott már olyan cégről, aki több mint negyven százalékot kért vissza. A megkérdezettek szerint azóta azonban sokat tisztult a helyzet. A színházak belejöttek a kapcsolatépítésbe, stabil céges partnerkört alakítottak ki, az elismertebb színházak egyre kevésbé szorulnak rá ügynökökre.
A visszaélések nem csak a közvetítésre korlátozódnak. Több olyan előadási forma is elszaporodott, amelyeknek lényegében a tao-pénzek opitmalizálása a céljuk. Ilyenek például a vonósnégyessel vagy szimfonikus zenekarral felturbózott szuperprodukciók, amelyek elterjedésében nagy szerepe van, hogy tao-t lehet igényelni a fellépések után. A jelenségről az Index írt részletes cikket a múlt héten. Szintén elterjedtek a színházi elemekkel felturbózott előadások. Ha egy koncert előtt két percig vicceket mesélnek, elmondanak egy verset, vagy például a koncertbe belecsempésznek dramatikus elemeket, például egy ember bejön maszkban, akkor már lehet rájuk tao-t igényelni.
Az egyik legelterjedtebb módszer méregdrága névértékű, de valójában ingyen osztott jegyeken alapul. Ez úgy működik, hogy egy előadó-művészeti szervezet rendez például egy szimfonikus zenekarral megfűszerezett popkoncertet, ami után lehet tao-t igényelni. A legdrágább jegyeket (hallottunk 90 ezer forintos névértékűről is) barterezi egy ismerős reklámcéggel. A reklámcég cserébe kitesz pár hirdetést a fellépésen vagy ad néhány kommunikációs tanácsot, a barterezett jegyeket pedig ingyen szétosztják ismerősöknek vagy ügyfeleknek. Hiába senki nem fizetne 90 ezer forintot egy hasonló előadásért, ezzel a módszerrel több mint 70 ezer forint közvetett állami támogatást lehet bevonni csak egy jegy után.
Koncert a Sportarénában- Képünk illusztráció. Fotó: MTI/Mohai Balázs
A VS még 2013-ban írt egy konkrét esetről. Egy táncszínház tömegesen szervezett telt házas előadásokat 12 ezer forintos névleges jegyárral gyerekeknek, miközben az előadásokért senkinek sem kellett fizetnie. Az előadások megszervezésében több az önkormányzat is aktívan részt vett, például ingyen használhatták intézményeiket az előadásokhoz.
Akárcsak az Indexnek, nekünk is szinte valamennyi megkérdezett elmondta a beszélgetések során, hogy szeretnénk, ha a sok visszaélés ellenére árnyaltan mutatnánk be a tao-rendszert, mert a megszűnésével minden színház rosszul járna. “Ne várjuk el egy újonnan bevezetett rendszertől, hogy hibátlan. Az Apple sem az Iphone7-tel jött ki. Attól, hogy vannak hibái a rendszernek, még lehet jó” – mondta Zsedényi Balázs. Szerinte a rendszer tökéletlenségei miatt több színház is rá van kényszerülve a kiskapuk keresésére, “amik nem is igazán kiskapuk, legyünk őszinték”.
„A visszaéléseket a leghatározottabban elítéljük, és elvárjuk egyrészt a hatóságoktól, hogy a törvény legszigorúbb erejével sújtson le a vétkesekre, másrészt a törvényalkotótól, hogy finomítva a szabályokon, zárja ki a visszaélés lehetőségét annak érdekében, hogy ez az alapvetően jó célt szolgáló rendszer megmaradhasson” – mondta a Madách Színház gazdasági igazgatója, Wettstein Tibor. Bár korábban maximálták az igénybe vehető tao-t évi 1,5 milliárd forintban, illetve földrajzilag is korlátozták a tao-zható előadásokat, de a korábbi cikkünk alapján mindkettőt könnyedén ki lehet játszani.
Több megkérdezett beszélt arról, hogy a tökéletlenségei mellett óriási költségei vannak a tao-rendszernek. Az EMMI háttérintézményénél külön iroda végzi a regisztrációt, a Kormányhivatal végzi a hatósági feladatokat, a színházak rengeteg energiát fordítanak a tao-keretük feltöltésére vagy pénzt az ügynökök jutalékára, és a tao-zó cégeknek is adminisztrálnia kell. (Bár érdekes, hogy hiába adminisztrálnak ekkora erővel, ha aztán eltűnnek az iratok a minisztériumból. Ez utóbbi éppen a napokban derült ki, miután jogerős ítélet volt arról, hogy az EMMI-nek és az NGM-nek ki kellett volna adnia a sport taó-támogatásokról szóló adatokat, a határidő is letelt – de az iratok hiányában ezt csak minimális részletben tudta teljesíteni a kormány.)
“Ha a tao-t megszüntetnék, és a [2014-ben rászánt 18 milliárd forint helyett] nyolc milliárd forinttal megnövelnék a színházak normatív támogatását, akárhogy is osztanák fel, mindenki a földhöz verné a seggét örömében” – mondta egy színházi vezető. “Viszont abban is biztos vagyok, hogy nem fog megszűnni a tao, mert ha megszűnne a színházaknál, akkor a sportban is meg kellene szüntetni” – mondta.
Élet
A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat
A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.
Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?
Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.
Új korszak előtt a G7
Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.
Fontos
Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?
Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.
Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik
Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.
Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés
A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.
