Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2019. március 22. 15:00 Fizetett hirdetés

A digitalizáció miatt teljesen átalakul a munkaerőpiac, de már most sem mindegy, hogy mit írsz az önéletrajzodba

Gyakornoki állást kínált a Magyar Telekom a felsőoktatásban lévő hallgatóknak. Fél évvel ezelőtt még három hónap kellett ahhoz, hogy elbírálják az önéletrajzokat, behívják a legjobbakat, és végül leszerződjenek a kiválasztottakkal. Ma alig telik el 24 óra a jelentkezés és a szerződéskötés között.

A gyakornokok online jelentkezését egy digitális kompetenciamérő játék (serious game) követte, majd videointerjúk során kaptak bemutatkozási lehetőséget a pályázók. Akik az online köröket sikerrel teljesítették, meghívást kaptak másnapra egy személyes találkozóra. A legjobbakkal pedig délután meg is kötötték a szerződést. Így vett fel egy nap alatt a telekommunikációs cég 27 gyakornokot tavaly novemberben.

A munkaerőpiac elképesztő változáson megy keresztül, és a nem túl távoli jövőben az alábbi kérdések fognak felmerülni a munkaerőpiacon.

Igaz, hogy chatbot veheti fel a jövőben új kollégáinkat? Vajon hogyan formálja át a HR eszköztárát a digitális technológia, a mesterséges intelligencia és a big data? Milyen képességekkel kell rendelkeznie a mai és jövőbeli munkavállalóknak?

Fotó: Magyar Telekom

A Magyar Telekom innovációs rendezvénysorozata, a MOST Fórum Mesterséges intelligencia – intelligens mesterségek című tegnapi kerekasztal-beszélgetése a munkaerőpiac és a digitalizáció kapcsolatát járta körbe.

Húsz éven belül a digitalizáció hatására világszerte akár 380 millió embernek, köztük a mai magyar munkavállalók közel felének kell majd pályát módosítania. Ez a változás olyan gyorsan megy végbe, hogy a Világgazdasági Fórum friss tanulmánya szerint a digitalizációnak köszönhetően 2022-ig nagyjából 75 millió munkahely fog megszűnni világszerte.

Ez persze nem jelenti azt, hogy minden munkát robotok fognak elvégezni, csupán a változás gyorsaságát szemlélteti. A digitalizáció ugyanis nemcsak munkaköröket szüntet meg, hanem új álláslehetőségeket is teremt. A tanulmány szerint

az új technológiák elterjedése közel 130 millió új munkahelyet hozhat létre.

Szekeres Péter, a Neticle ügyvezetője a Telekom fórumán azt mondta, hogy nem aggódik a robotok miatt. Sőt, ha átveszik a munkájának azt a részét, ami automatizmusokból és számolgatásokból áll, még örülni is fog. Nem neki kell ezekkel az unalmas feladatokkal foglalkoznia, és több energiája marad a kreatív gondolkodást igénylő feladatok megoldására.

Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője szerint az elmúlt kétszáz évben láttunk már olyan változásokat, amelyek teljesen átalakították a munkaerőpiacot. Ilyen volt az ipari forradalom a 18. század végétől vagy az elektronika fejlődése a hetvenes évektől, most pedig az internet elterjedése hozott gyökeres változásokat. Tüzes szerint nem kell megijedni, csak fel kell készülni a változásokra.

„Ha el tudod mondani egy mondatban, hogy mivel foglalkozol a munkahelyeden, akkor két-három éven belül át fogja venni a munkádat egy robot – mondta Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom humán erőforrásért felelős vezérigazgató-helyettes. Ez már a jelenben történik.

A fórum szereplői (balról jobbra): Friedl Zsuzsanna, Tüzes Imre, Szekeres Péter, Megyeri Mirtill és Szily Nóra, a beszélgetés moderátora

A Magyar Telekomnál tavaly nyár óta minden, az ügyfélszolgálatot telefonos csatornán megkereső ügyfél hívását a mesterséges intelligencia alapú, magyarul beszélő Vanda fogadja. Ezzel váltották ki a hagyományos nyomógombos menürendszert. Vanda képes az elmondottak alapján megérteni az ügyfél szándékát, és a lehető leggyorsabban ahhoz a szakértőhöz irányítani a hívást, aki segíteni tud a megoldásban. Vanda egyszerre 75 ügyféllel tud kommunikálni.

Megyeri Mirtill, a Zyntern társalapítója szerint még nem lehet pontosan tudni, hogy hány szakma fog eltűnni és milyen új állások lesznek a jövőben. Az biztos, hogy az oktatási rendszer világszerte nagy kihívások elé néz.

A cégek már ma is alapkompetenciákat keresnek, és elvárják, hogy a jelölt ismerje a digitális technológiákat, vagy legalábbis alapszinten használni tudja azokat. Fel kell készülni az élethosszig való tanulásra, a munkaadóknak pedig az oktatásban kell elmozdulniuk, nekik kell ugyanis a munkavállalókat kiképezni az adott feladatra és folyamatosan tovább is kell képezniük a kollégákat.

Bár a robotokkal nem lehet versenyezni, hiszen adatelemzésben sokkal gyorsabbak az embernél, azért nem minden munkát tudnak majd elvégezni. Friedl Zsuzsanna szerint a jövő szakmáiban felerősödik a kreativitás szerepe. Egy multinacionális cégnél például 

azok a munkavállalók fognak előny élvezni, akik tudnak kritikusan gondolkodni, és fejlett az érzelmi intelligenciájuk.

Tüzes Imre a Világgazdasági Fórum 2017-es elemzését idézte, amelyben a csapatmunka fontosságára hívták fel a figyelmet. Az állásinterjúkon már most is előnnyel indulnak az ilyen attitűddel rendelkező jelentkezők. Fontos, hogy tudj döntéseket hozni egyéni és csapaszinten is, és felértékelődik a változásra és a tanulásra való képesség is. Már ma sem azt nézi a munkáltató, hogy hol jártál iskolába, hanem azt, hogy milyen készségeid vannak.

A munkaerőhiány komoly kihívásokat jelent a megfelelő munkatársak megtalálásában. A digitalizáció azonban nagy segítséget jelent a fluktuáció csökkentésében és a toborzásban.

Szekeres Péter cége, a Neticle olyan keresőmegoldásokat fejlesztett, amellyel le lehet tölteni a publikus webes tartalmakat, cikkeket, kommenteket, posztokat hírportálokról, blogokról, fórumokról, Facebookról, Twitterrről, Google+-ról, Tumblr-ről és YouTube-ról. Ez alapján egy cég például megtudhatja, hogy a munkatársak hogyan ítélik meg a vállalatot.

Ez alapján feltérképezheti a cég, hogy min változtasson. A targoncás hiányszakma, viszont meg lehet találni őket, így kideríthető, hogy a targoncásokat mi motiválja, mik a preferenciájuk, mikről beszélgetnek. A hosszabb ebédszünet, a magasabb bér vagy béren kívüli juttatás, a nappali vagy éjszakás műszak? Egy új állás meghirdetésekor ezt a munkaadó beépítheti a hirdetésbe. De arra is jó ez a megoldás, hogy megtalálja a targoncásokat. Ha az jön ki, hogy sokan játszanak online játékokat, akkor azokon a felületeken érdemes targoncás állásokat hirdetni.

„A munkaerő-hiányos időszak előtt a toborzó egyfajta kapuőr szerepet töltött be. Arra várt, hogy beérkezzenek az önéletrajzok. Ma kapuőrből lepkefogóvá avanzsált, szinte lasszóval kell fogni az embereket” – mondta Tüzes Imre. Ez a cégeket is változtatásra kényszerítette. Erre jó példa a kiskereskedelmi szektor. Az elmúlt években sokkal átláthatóbbá vált a bérszínvonal. A sajtóban szinte egymásra licitálnak a kiskereskedelmi cégek, hogy náluk mennyivel többet lehet keresni.

Tüzes szerint a munkavállalónak is alaposnak kell lennie. Nagyon fontos, hogy az álláshirdetésben szereplő elvárások visszaköszönjenek az önéletrajzban vagy a motivációs levélben. Például, ha valahol kiváló angol nyelvtudást várnak el, akkor – még ha valaki anyanyelvi szinten is beszél – a kiváló szó szerepeljen a CV-ben.

A cégek ugyanis egyre gyakrabban hívják a digitális technikát segítségül, hogy relevancia szerint állítsa sorrendbe a jelentkezőket. A HR-es sok esetben csak ezt követően veszi kézbe az önéletrajzokat.

A Telekomnál az ügyfélszolgálatos és az üzlethálózatban dolgozók felvételekor kiemelt figyelmet fordítanak a készségekre a kiválasztás során. Azokat hívják be, akik egy technológia által megtámogatott kiválasztáson jól szerepeltek és olyan kompetenciával rendelkeznek, amelyre szüksége van a vállalatnak. Egy játékot kell végigjátszani, majd online videointerjú következik.

Ez azért jó, mert ha valakinek nem tökéletes az önéletrajza, esetleg egy rosszul sikerült fotó miatt nem kelt szimpátiát a HR-es kollégában, mégis megkaphatja az állást, mert a készségei alapján abszolút megfelel a munkakörre.

Egy biztos, a digitalizáció rengeteg változást hoz az életünkbe. Az automatikus és unalmas munkafolyamatokat nagy valószínűséggel a robotok fogják helyettünk elvégezni. De a végső döntés az ember kezében marad. Nem baj, ha nem elit egyetemen tanultál. Ha gondolkodsz, szociálisan érzékeny és kreatív vagy, tudsz döntéseket hozni, és hajlandó vagy tanulni, akkor a jövőben is lesz munkahelyed.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAmikor az orvos hazaviszi a munkátA Magyar Telekom Csoport új, havonta jelentkező innovációs rendezvénysorozatának első fórumán részt vevők megtudhatták, milyen lesz a jövő orvoslása.

A cikk megjelenését a Magyar Telekom támogatta.

Fizetett hirdetés digitalizáció Magyar Telekom MOST Fórum munkaerőpiac robotok Olvasson tovább a kategóriában

Fizetett hirdetés

Kovács Ágnes Lilla
2019. március 13. 07:12 Fizetett hirdetés

Ha pár évente új autóra vágysz, most eljött a te időd

Itt az új autófinanszírozási módszer, ami a bevezetésekor felrobbantotta a brit autópiacot.

Kovács Ágnes Lilla
2019. február 22. 17:10 Fizetett hirdetés

Amikor az orvos hazaviszi a munkát

A Magyar Telekom Csoport új, havonta jelentkező innovációs rendezvénysorozatának első fórumán részt vevők megtudhatták, milyen lesz a jövő orvoslása.

Wiedemann Tamás
2019. február 19. 13:43 Fizetett hirdetés

Van még erő a magyar mezőgazdaságban?

Sikeres évet zárt a magyar mezőgazdaság, amit az ágazat szereplőinek idei évre vonatkozó várakozásai is megerősítenek. Az OTP Bank tevékenységében továbbra is kiemelt helyen szerepel az agrárium igényeinek kielégítése.

Fontos

Jandó Zoltán
2019. április 24. 17:35 Közélet

A Fidesz lemodellezte a szocializmus legnagyobb hibáit a magyar fociban, és elbukott

A magyar foci nem a rengeteg állami támogatás ellenére rossz, hanem épp amiatt. A korlátlan forrás ugyanis az eredményességre való törekvést utolsó csíráit is kiírtja a labdarúgásból.

Fabók Bálint
2019. április 24. 11:35 Élet

Új korszak jöhet a hentesnél: a sertéshús drágább lehet, mint a marha

Már hónap alatt akár hatvan százalékkal is drágulhat a sertéshús ára Magyarországon a Kelet-Ázsiában egyre inkább terjedő sertéspestis miatt.

Torontáli Zoltán
2019. április 24. 06:47 Élet

Kinyomoztuk, hogy indulás előtt mennyi idővel legolcsóbb a repülőjegy

220 napon keresztül követtük egy tervezett londoni utazás legolcsóbb repülőjegyének árváltozását, és az eredmény sok szempontból elgondolkodtató lett.