Hírlevél feliratkozás
Forint Ferenc
2019. február 15. 14:05 Fizetett hirdetés

Unod már a digitalizációt? Pedig most jön csak a java

A digitalizáció a ’90-es évek vége óta egyre masszívabban vesz körbe bennünket. A gazdaságba és az életünk különböző területeire már vagy 20 éve szivárognak be az új technológiák, új iparágak épültek ki és a hagyományosabb szektorok, vagy ezek részterületei is érdemi átalakuláson estek át, mégis, a digitalizációs folyamat még most, 2019-ben sem lefutott és befejezett. Sőt.

A digitalizációba még mostanság is új korosztályok, szakmák és gazdasági szektorok kapcsolódnak be. Hiába tart nagyon hosszú ideje, az átalakulás mostanság gyorsabb és mélyre hatóbb, mint bármikor korábban. Érinti a privát szféránkat, a digitalizált háztartási okoskütyük már mindenütt ott vannak. Érinti a munkaerőpiacot, átalakítja az egészségmegőrzést és az orvostudományt, a biztosításainkat és a pénzügyi szektort, az autóipart és az oktatást is az alapfoktól kezdve. Az 5G hálózatok terjedésével – amiről nemrég írtunk alaposabban – pedig nagyon úgy fest, hogy az, ami eddig volt, semmi azokhoz a digitális távlatokhoz képest, amelyek a 2020-as éveket jellemzik majd.

A Magyar Telekom ezeket a távlatokat szeretné közelebb hozni vagy tervezhetőbbé tenni azzal a hat részes konferenciasorozattal, amit jövő héten, február 21-én indít útnak az egészségügyben várható technológiai változásokról szóló kerekasztallal.

A MOST Fórumokkal a Telekom célja egy együtt-gondolkodó közösség formálása, ami véleményvezérekkel, pozitív példákkal, innovatív fejlesztések és új trendek bemutatásával felkészíti és inspirálja az eseménybe bekapcsolódókat. Utóbbi tényleg bárki lehet, ugyanis a több száz fősre tervezett események nyilvánosak lesznek, de regisztrációhoz kötöttek. Utóbbit itt lehet gyorsan elvégezni, illetve ugyanitt lehet a pontos időpontról és a helyszínről is tájékozódni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Fizetett hirdetés digitalizáció egészségügy Magyar Telekom Olvasson tovább a kategóriában

Fizetett hirdetés

Forint Ferenc
2025. május 5. 10:27 Fizetett hirdetés

Évi tízmilliárd forint marad a költségvetésben – pedig segíthetnénk is vele

Közel 10 milliárd forint sorsáról nem döntöttek tavaly az adózók, pedig az 1% felajánlás továbbra is a civil szervezetek egyik legfontosabb bevételi forrása.

Forint Ferenc
2025. február 5. 11:34 Fizetett hirdetés

Felújított eszközök: megbízható megoldás cégeknek is

A Furbify felújított eszközei megbízható és pénztárcabarát alternatívát kínálnak, így a vállalkozások prémium minőségű informatikai berendezésekhez juthatnak kedvezőbb áron.

Forint Ferenc
2024. december 12. 09:51 Fizetett hirdetés

Nemzetközi összefogás az egyeskocsi-forgalom megmentéséért

Megkongatták a vészharangot az egyeskocsi-forgalom sorsa miatt a Rail4Regions (R4R) projektben résztvevő kilenc közép-európai ország – osztrák, német, lengyel, cseh, szlovák, szlovén, horvát, olasz és magyar – minisztériumainak, vasútvállalatainak, regionális fejlesztési ügynökségeinek képviselői, akik november és december folyamán Budapesten, Ljubljanában, Zsolnán és Krakkóban értékelték a program eddigi eredményeit.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. május 19. 17:21 Pénz, Világ

Most örül a piac, de ördögi körbe kerülhet a román gazdaság

Többkörös megszorításra lehet szükség Romániában, miután az elmúlt években a túlköltekezés hajtotta a gazdaságot. Új kormány júniusra várható.

Stubnya Bence
2025. május 19. 13:17 Adat

Pont a távmunka hazai megugrása után döntött a Mol a home office teljes visszavonása mellett

Csaknem 30 ezer fővel nőtt az év elején a rendszeresen vagy alkalmanként távmunkában dolgozó magyarok aránya.

Stubnya Bence
2025. május 19. 05:50 Adat, Közélet

Nem maradt sok esély a minimálbér jövő évi 13 százalékos emelésére

Az emeléshez a tavaly készült makrogazdasági előrejelzés számainak kellene teljesülnie, de nem úgy néz ki, hogy teljesülni fog.