Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. szeptember 25. 17:55 Élet

A halálozási adatokon is jól látszanak tikkasztó nyár következményei

Az idei rekordmeleg nyár európai hőhullámai elsősorban a mediterrán országokat érintették, aminek következtében júliusban gyakran 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet volt mérhető, ami már jócskán próbára teszi az emberek tűrőképességét – mindezt most már a két hónappal ezelőtti halálozási adatok is alátámasztják. Legkeményebben Máltát érintette a rendkívüli hőség az Eurostat adatai szerint,

a szigetországban ugyanis több, mint másfélszeresére nőtt

 a júliusi hetekben*27., 28., 29. és 30. hetek. regisztrált halálesetek száma a 2016 és 2019 közötti átlaghoz képest.

Olaszországban is jelentős volt a többlethalálozás mértéke, Szicílián harmadával, Szardínián negyedével többen veszítették az életüket idén az elmúlt évtized második felében szokásoshoz képest, továbbá az olasz csizma déli részein – itt található például a magyar turisták körében is népszerű Puglia – ötödével több halálesetet regisztrált a hivatal. A kisebb, a magyarországi járásoknak megfelelő léptékű területi egységek elemzése a helyenként viszonylag alacsony népességszám miatt félrevezető lehet, Catania esete mégis figyelemre méltó: a Szicília keleti oldalán fekvő városban és környékén Máltához hasonlóan másfélszereződött a halálozások száma.

Görögországot sem kímélte a hőség, a meteorológiai szolgálat júliusban 46,4 Celsius-fokot is mért az ország peloponnészoszi régiójában, ami az erdőtüzek mellett emberáldozatokkal is járt: a már említett félszigeten 26 százalékkal nőtt a halálesetek száma a vizsgált időszakban, míg az Athént övező attikai régióban negyedével veszítették többen az életüket a néhány évvel ezelőtt szokásos szinthez képest. Sőt, az ország egészét nézve is drámai, közel húsz százalékos volt a nyár közepén a többlethalálozás mértéke, ami a kontinensen fekvő országok között kiemelkedő.

Magyarországon az idei július ugyan meleg volt, de a rekordforróság elmaradt, így a halálozások száma sem tért el érdemben a várható értéktől, sőt, annál valamivel alacsonyabb is volt. A kánikula azonban itt sem marad következmények nélkül, az eddigi legmelegebb, 2021. évi július során hét százalékkal több haláleset történt, mint amennyit a 2016 és 2019 közötti évek hasonló időszakainak statisztikái alapján várnánk, és az Országos Mentőszolgálat adatai is egyértelműen jelzik a szélsőségesen meleg nyári időjárás kedvezőtlen egészségügyi következményeit.

A fenti többlethalálozási statisztikákkal kapcsolatban kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy azok az összes halálesetre kiterjednek, így a változásokban az időjárás mellett más tényezők is szerepet játszhatnak. Még némi idő kell a pontosabb elemzések elvégzéséhez, azonban a tavalyi – Európában szintén hőmérsékleti rekordot döntő – évre vonatkozóan már megbecsülhető a kifejezetten a hőséghez köthető halálozások száma:

a kontinens egészén közel 62 ezren veszítették életüket a hőség miatt,

ami leginkább Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában volt gyakori halálok.

A nyári forróságot idén az El Niño jelenség idei megerősödése is okozta, aminek során nyaranta fokozódik a meleg és a szárazság. A Csendes-óceán vizének hőmérsékletével és áramlásával kapcsolatos klimatológiai hatás a következő hónapokban is fennmarad,  Európa északi részein eleinte csapadékos, de enyhe, majd január és március között hideg és száraz telet, míg délebbre általában véve nagyobb mennyiségű csapadékot okozva.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz El Niño és a felmelegedés is megágyazott a brutális görög erdőtüzeknek19 ezer embert menekítette ki Rodosz szigetéről, a görög tűzoltóság szóvívője szerint korábban ilyen méretű akcióra még nem volt példa.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA mentők adatai mutatják meg igazán, milyen durvák lettek a hőhullámokIdén még csak ízelítőt kaptunk a forróságból, főleg a krónikus betegek és a szabadban dolgozók számára jó hír, hogy az előttünk álló egy hét enyhének ígérkezik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAkár az 50 fokot is megtapasztalhatja Európa idén, visszatér az El NiñoAz eddigi rekordok gyorsan elhalványulhatnak, ha melegedésnek indul a Csendes-óceán keleti része.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Stubnya Bence
2023. december 7. 11:21 Adat, Élet

A magyarok negyven százaléka dolgozik olyan munkabeosztásban, ami megnehezíti a szociális életét

Az uniós átlag 32 százalék, ennél jóval több magyar dolgozik rendszeresen hétvégén vagy éjszaka, vagy kiszámíthatatlanul változó beosztás szerint.

Torontáli Zoltán
2023. december 6. 15:05 Adat, Élet

Három ábra arról, mennyire nincs pénzünk bármit is vásárolni

Az extrémen bukó Szlovénián kívül a magyar kiskereskedelmi forgalom csökken a legjobban, és más országokkal szemben nálunk a fordulatnak sincs még jele.

Debreczeni Anna
2023. december 5. 08:48 Élet, Támogatói tartalom

Csaknem egyhavi nettó átlagkeresetet költünk magánegészségügyi ellátásra évente, pedig volna olcsóbb megoldás

Magyarországon csak a lakosság 12 százaléka rendelkezik magán egészségbiztosítással.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 7. 12:41 Közélet, Vállalat

Olyan magasra került a léc idén, hogy jövőre már nehezen jut a húzóágazatok közé a magyar agrárium

25 százalékkal nőtt idén a magyar mezőgazdaság termelése, a növénytermesztésé pedig ezen belül csaknem 50 százalékkal.

Stubnya Bence
2023. december 7. 04:34 Közélet

Parragh és Orbán szövetsége is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a régió egyik legalacsonyabb minimálbére legyen a magyar

Idén a lengyel minimálbér vásárlóereje már akkora, mintha itthon 154 ezer helyett 240 ezer forint lenne a legalacsonyabb bérek nettója.

Kovács Krisztián
2023. december 6. 18:47 Világ

Argentína példája mutatja, hogy ostoba környezetben csak ostobán lehet kormányozni

A megválasztott elnök egyelőre keresi és nem találja a programot végrehajtó jegybankelnököt és pénzügyminisztert.