Az olcsó kályhákkal az utcát fűtjük az energiaválság közepén

Csütörtökön a Magnet Bank Andrássy úti épületében mutatta be a Habitat for Humanity civil szervezet az idei lakhatási jelentésének első fejezetét, ami az energiaszegénységről és a magyarországi tűzifahelyzetről szól.

Az előadások után Bódis Pál, a WWF Magyarország erdészeti szakértője, Kohán Károly kályhaépítő, Lukácsné Lembach Anita, a Baranya megyei Varga polgármestere és Rostás Ari, a Fényhozók Alapítvány alapítója beszélgetett elvileg „a lakossági szilárd tüzelés lehetőségiről és kihívásairól”, gyakorlatilag inkább arról, hogy közeleg a tél, de kevés a fa. Egy olyan tűzifakrízis van kibontakozóban a magyar kistelepüléseken, aminek nem igazán látjuk még sem a rövid, sem a hosszú távú következményeit.

A mindenre elszánt civilek azért igyekeztek reményteli hangot megütni, de hozzászólásaikban újra és újra felülkerekedett a tereptapasztalataikból és az állami szerepvállalás következetes hiányából táplálkozó krízisismertetés és válságanalízis: a leginkább rászorulókat megint magára hagyja az állam, a jó gyakorlatokkal kísérletező civilek viszont erőforráshiánnyal küzdenek: a napelem-pályázataikról nincs döntés, a hatósági árassá tett tűzifa nem jut el a háztartásokba, ha egyáltalán be tudják szerezni az önkormányzatok. Az erdőkből több fát kellene kitermelni, miközben hosszú távon a fenntarthatóság irányába kéne elmozdítani az erdészeti tevékenységet, ráadásul nincsenek jó állapotban a magyar erdők. Persze most mindent felülír az aktuális válságkezelés, vagyis az, hogy idén télen a lakásokban ne legyen hideg.

Babi kályhát kapott Ágon

Azt, hogy mit jelent Magyarországon energiaszegénységben élni, még az előző télen dolgoztuk fel, amikor elkísértük egy Baranya megyei zsákfaluba a Habitat önkéntes kályhaépítő munkásait. Akkor Babi, Flóra és Margit otthonába került egy hatékony, kevesebb tüzelővel több meleget adó modern kályha, pontosabban hőoszlop. Cikkünk alapján a Partizán forgatott korábban riportot.

Magyarországon alsó hangon is több százezer háztartás küzd hasonló problémákkal, mint az ágiak. A települések 9 százalékába egyáltalán nem ér el a gázhálózat, és a háztartások több mint negyede nem fogyaszt vezetékes gázt. A Habitat számításai szerint országosan a háztartások mintegy 40 százaléka használ valamilyen szilárd tüzelőanyagot, a falvakban a lakások közel 80 százalékát fűtik szilárd tüzelővel, több mint 820 ezret. Más számítás szerint pedig a négymilliót is elérheti azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek legalább részben szilárd tüzelőt is használnak.

A legalsó jövedelmi ötödbe tartozó mintegy 2 millió ember bő harmada olyan háztartásban él, ahol csak szilárd tüzelővel fűtenek. Viszont 2015-ben megszűnt a központi lakásfenntartási támogatás, amely a rezsicsökkentéssel szemben szociálisan célzott volt. A legszegényebbek így kimaradtak a rezsicsökkentés haszonélvezői közül, ráadásul a tűzifa ára 2012 novembere, a rezsiár rögzítése és tavaly év eleje között 67 százalékkal lett magasabb.

Így áll elő az a helyzet, hogy minél szegényebb valaki, arányosan annál többet kell energiára költenie. Ez létrehozza az energiaszegénység önerősítő körét, ami arra kényszeríti az embereket, hogy egyre korszerűtlenebb energiahordozókra költsenek, ami miatt pedig egyre kevesebb erőforrásuk marad például a lakóépületek felújítására, esetleg az ezeknek a háztartásoknak aránytalanul magas beruházást jelentő gáz bevezetésére.

A problémán az állami, évi ötmilliárdos tűzifaprogram hivatott enyhíteni, amit 5000 fő alatti települések vehetnek igénybe. Ugyanakkor a Habitat tapasztalatai szerint a programmal több gond van: a kiosztott fa sokszor magas nedvességtartalmú, és az is előfordul, hogy a fánál rosszabb tüzelőértékű, jóval szennyezőbb lignitet osztanak egyes önkormányzatok. De a legnagyobb baj, hogy a szétosztásban nem jelennek meg egységesen a rászorultsági szempontok, így a jobb helyzetű járásokban magasabb az egy háztartásra jutó támogatás átlagos összege.

Olaj a tűzre

Ahogy a Habitat idei jelentésében áll, az amúgy sem rózsás helyzetet a lakossági gázárak hirtelen növekedésének híre lobbantotta be: egyszerre családok tízezrei akarták biztosítani a téli tűzifát, ami gyors áremelkedéshez vezetett. Emiatt az energiaszegénységben élő családoknak még elérhetetlenebbé vált a megfizethető fűtés.

Flóra, balra mellette a régi vaskályha, jobbra az új Hőoszlop. Fotó: Habitat for Humanity Magyarország / Csátich Renátó

Ezeket a mutatókat a jelentés hosszú távon is végigveszi, és grafikonon is ábrázolja. Látható, hogy a rezsicsökkentés után hogyan csökkent a tűzifa-felhasználás, ami egyébként még így is több, mint 2005-ben, és nőtt a gázfogyasztás, miközben a hasított tűzifa évről évre drágult.

A jelentés arra az ellentmondásra is felhívja a figyelmet, hogy a tűzifa primer szilárd biomasszaként növényi alapú, megújuló energiaforrásnak számít a hivatalos statisztikákban. Következésképp Magyarországon a nagyrészt falvakban élő, alacsony jövedelmű háztartások által használt rossz hatékonyságú és légszennyező fűtési mód az, ami statisztikai szinten hozzájárul az ország által vállalt klímavédelmi célok teljesítéséhez. Számos zöld szervezet éppen emiatt lobbizik azért, hogy a biomassza-égetés ne számítson karbonsemleges energiaforrásnak a nemzetközi értékelési rendszerekben. A Habitat szerint az EU az utóbbi időben hajlandóságot mutat a számítás átalakítására.

A kerekasztal szereplői különböző aspektusokból világították meg a fent leírt krízist.

A hatósági áras tűzifát hirtelen, konzultáció és felkészülési idő nélkül vezették be egységesen, ami a piac állapota miatt az ország egyes részein épphogy áremelkedést hozott.
Egyes területeken várólistás a fa, és a lista vége már jövő évi fát jelent.
A hatósági ár óta sokkal kevesebb a fa, és az önkormányzatoknak már szeptemberben meg kellett volna kötni a szerződéseket, hogy novemberben ki lehessen osztani a tüzelőt. Idén több hetes-hónapos csúszásra számítanak.
Egyes helyeken egy mázsa akác 3400 forint helyett 7000 forint. Sokan eleve nem jelentkeznek a hatósági áras, nagyobb mennyiségben elvihető fáért, mert nincs rá pénzük.
Mivel a kitermelésnél a lakosság ellátása mindenek felett álló prioritás, a megnövekedett igényeket az erdészetek csak úgy tudják ellátni, ha nem dolgozzák fel a fát „konyhakészre”. A fával még további munka és költség jár, ami sokakat eltántorít a vásárlástól.
Ennél nagyobb fafeldolgozási kapacitást rövid távon nem lehet létrehozni.
Az önkormányzatoknak a kiszállítás költsége is problémát jelent, van, ahol el sem hozzák emiatt a fát. A 90 fős zsákfalu, Varga agilis polgármestere, Lukácsné Lembach Anita ezt úgy oldotta meg, hogy a közmunkásoknak közösségi eseményt csinált a kiszállításból, főzéssel, beszélgetéssel.
Kohán Károly kályhaépítő szakember szerint a 100 ezer forint körüli, barkácsáruházas kályhákat nem lenne szabad forgalmazni, annyira rossz minőségűek és alacsony hatásfokúak.
Bódis Pál erdészeti szakember szerint, ha – jobb kályhákkal, tudatos fahasználat mellett, szigetelt lakásokban – nagyobb hatásfokkal fűthetnénk, a jelenlegi fa negyede elég lenne mindenkinek. Meg lehetne szüntetni az erdőkre nehezedő nyomást, bár ha ez nem történik meg régiós szinten, akkor a kitermelt fából export lesz.
Magyarországon Bulgáriánál és Romániánál is rosszabb a hiányos szigetelésű házak aránya, amit nem indokol az országok gazdasági helyzete, csak az, hogy az elmúlt évtizedet Magyarország elvesztegette ez a téren: nem támogatta az állam a szigetelést, felújítást, ezért most, hogy beütött az energiaválság, a legolcsóbb kályhákkal az utcát fűtjük.

Túlélni a napot

A civilek megállapodtak abban, hogy folytatják a jó gyakorlatok keresését és a közös ötletelést. Bár alapszintű probléma, hogy döntéshozói szinten sem szándék, sem tudás nem látszik a helyzet kezelésére, a civilek reményüket fejezték ki abban, hogy egyszer talán a politikai döntéshozók valóban megismerik és végiggondolják az általuk feltárt problémákat. A WWF Magyarország szakértője megjegyezte: „az EU-val levelezünk a magyar állam helyett”.

Nézzük a felmerült ötleteket, gyakorlatokat.

A Habitat szociáliskályha-program növeli a hőleadási hatékonyságot, és lecseréli a régi, rossz kályhákat.
Általános edukációt kellene folytatni a hatékony fatüzelésről, kiadványok, kampányok formájában.
Tavaszra kellene átütemezni a tűzifabeszerzést.
Napenergia beemelése, energiaközösségek létrehozása, erről a Fényhozók Alapítványnak van tapasztalata. Felszereltek több napelemet, havi szinten több ezer forinttal csökkent a háztartások energiakiadása.
Varga polgármestere szerint az állami támogatásokból kiszorulnak a legszegényebbek – a Habitat szerint éppen ezért kell visszahozni a normatív lakhatási támogatást, és egyéb szociálisan célzott lakhatási támogatásokat kellene bevezetni.
Még a napelem-pályázatokból is kimaradnak a rászorulók, ugyanis Vargán hat napelem-pályázatot adtak be az önkormányzat segítségével, de még az a kettő sem jutott el szerződéskötésig, amelyiket év elején pozitívan bírálták el. A többire viszont választ sem kaptak. „Hát igazából már nem annyira bízunk”, jegyezte meg Lukácsné Lembach Anita.
A településekhez közeli erdőkben sarjgazdálkodás folyik, a lakosság onnan vesz fiatal fát, ami egyfajta hallgatólagos szürke zónás árnyék-tűzifaprogramként működik. Barnamezős területeken viszont a közösségi erdő- és sarjgazdálkodást tudatosan lehetne támogatni és terjeszteni.

A civilek tapasztalatai szerint a háztartások, önkormányzatok és szakemberek részéről most hatalmas a kapkodás, senki nem tudja, mi várható a télen, honnan lesz meleg, milyen következményekkel kell számolni.

Rostás Ari ugyanakkor arra is emlékeztetett: a mélyen hátrányos helyzetűeknek ez hétköznapi tapasztalat. Hozzá vannak szokva a tél farkastörvényéhez: „mindig az aktuális napot kell valahogy megoldani”.