1930-ban a 20. század egyik legnagyobb hatású közgazdásza, John Maynard Keynes egy azóta gyakran idézett esszéjében azt jósolta, hogy 2030-ra az átlagos munkaidő heti 15 órára fog csökkenni.
A jóslat nem jött be, ugyanakkor Nicholas Crafts, a University of Warwick professzora egy nemrég megjelent műhelytanulmányában arra jutott, hogy az Egyesült Királyságban 1931 és 2011 között
hatvan százalékkal nőtt az átlagos élettartam alatt szabadidős tevékenységekkel és önkéntes munkával töltött idő, ami jóval több, mint amennyire Keynes számíthatott a harmincas években.
A 15 órás munkahét egy évre átszámítva 780 munkaórát jelent, 2011-ben ugyanakkor egy évben 1641 órát dolgoztak az emberek átlagosan az Egyesült Királyságban. Keynes jóslata a munkaidő kétharmados csökkenésére vonatkozott, és bár a munkaidő ténylegesen csökkent, de csak harmadával. Habár azt Crafts is megjegyzi a tanulmányban, hogy Keynes az esszében nem írt az egész élettartamra vonatkozó munkaórák számának változásáról, szerinte a jóslatot megfordítva, a 15 órás munkahétből a teljes élettartam alatt ledolgozott órák szabadidőhöz viszonyított aránya alapján érdekes eredmények jönnek ki.
A tanulmány napi átlagos 8 óra alvással egy hétre 112 ébren töltött órával számol. 1931-ben a munkahét 46,5 óra volt Angliában, ami 65,5 órányi szabadidővel vagy önkéntes munkával eltölthető időt jelent. A 15 órás munkahét ehhez képest 95 óra nem fizetett munkával töltött időt tesz lehetővé, tehát a tanulmány szerint Keynes lényegében a szabadidő 48 százalékos növekedését jelezte előre. Ez több, mint kétszerese az 1931 és 2011 között valóban tapasztalt növekedésnek, ami 23 százalék volt (65,5-ről 80,4 órára nőtt az átlagos szabadidő).
Mindez ugyanakkor csak egy ember nyugdíj előtti életszakaszára vonatkozik. Crafts szerint ugyanis a szabadidő növekedése jelentős részben a várható élettartam és a nyugdíjas évek számának 1930-as és 2010-es évek közti jelentős növekedéséből származik. A tanulmány szerint egy 20 éves férfi 2011-ben 276,5 ezer nem fizetett munkával töltött időre számíthatott az életében, miközben 1931-ben ugyanennyi idősen csak 171 ezer szabadidős órára lehetett számítani átlagosan. Mindez pedig nagyjából 60 százalékos növekedést jelent, és abból következik, hogy egy 1931-ben 20 éves férfi 4,66 várható nyugdíjas éve egy 2011-ben 20 éves esetén már 16,37 év volt.
A tanulmány szerint mindez arra is magyarázatot adhat, hogy miért nem csökkent a heti munkaidő a Keynes által előrejelzett tempóban. A közgazdászok többféle módon is próbálták megmagyarázni, hogy mi lehet a gyorsabb munkaidőcsökkenés elmaradása mögött. Ilyen magyarázat például, hogy
- Keynes rosszul becsülte fel a munka és a szabadidő közti átváltás hajlandóságát,
- az új termékek mindig korábban nem létező keresletet generálnak a gazdaságban,
- a reklámok új fogyasztói vágyakat generálnak,
- a fogyasztásnak nem csak személyes motivációi lehetnek, hanem az emberek olyan jellegű fogyasztásért is hajlandóak dolgozni, amellyel felvághatnak mások előtt.
Crafts szerint ezekhez a magyarázatokhoz képest a teljes életciklus vizsgálata alapján felmerül az is, hogy az emberek azért sem dolgoznak jelentősen kevesebbet, mert a nyugdíjas évek hosszabbodása több vagyon felhalmozását teszi szükségessé a munkával töltött évek alatt, tehát több munkával lehet kitermelni a nyugdíjas évek alatti szabadidő fedezetét.
