Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2021. április 17. 16:16 Élet

Éveken át pofátlanul vágták át a vendégeket, végül a járvány söpörte el Budapest legrosszabb éttermét

Aligha van olyan étterem, amely nagyobb kárt okozott volna a budapesti turizmusnak, mint a Váci utcai turistacsapdák közül is kiemelkedő Monarchia Old és elődje, a Galilei. A Váci utca és a Havas utca kereszteződésénél működő egység már a 2010-es évek elején Budapest legrosszabb étterme volt, de hiába jelent meg róla számos elborzasztó történet és hívták rá rendszeresen a rendőröket, végül a koronavírus-járvány söpörte el.

A Galileiről több cikk is megjelent 2013 környékén, miután a világ egyik legjelentősebb utazási platformján, a Tripadvisoron sorozatban jelentek meg róla felháborodott vélemények a vendégektől. Ezeknek az volt a lényege, hogy pocsék ételek párosultak arcpirító árakkal, igénytelen vendégtérrel, piti lehúzásokkal és agresszív személyzettel.

Az Origo akkori riportja szerint hetente kétszer hívták rájuk a rendőrséget az átvágott vendégek. A cikkben tagadta a vádakat az éttermet üzemeltető Csöppű család, amely a Galilei mellett több, vendégek által szintén nagyon lepontozott vállalkozást is üzemeltetett a Váci utcában.


Az Index 2010-es, turistacsapdákról forgatott videójában is szerepelt a Galilei 4:54-től. Akkor 2400 forint volt egy sör és 1600 forintot számoltak fel a kenyérért

A 444 egyik akkori cikkében az étterem több volt munkatársa is megosztott részleteket a hely működéséről. Néhány kiragadott mondat ezekből:

  • A maradék ételt felhasználták újra és újra.
  • A használt korsókat csak ritkán mosták el.
  • Volt olyan, hogy kint hagyták véletlenül a húst a kocsiban egy napra, másnap aztán több fűszert kellett használni hozzá.
  • Olívás spagettivel nem egyszer előfordult, hogy se olívaolaj, se bogyó nem volt, ezt sima étolajjal és zöldborsóval pótolták. Ha valaki rákérdezett, hogy ez mi, akkor a bevált a szöveg az volt, hogy: „ez a magyar olíva”.
  • Ketchup/majonéz/mustár egyszerűen nem volt. Pontosabban a szokásos kis dobozok ki voltak rakta, de mind üres volt. Ha egy vendég szólt, hogy az adott szett üres, akkor vittek neki egy másik üreset, azzal a címszóval, hogy úgyis megunja, és nem fog még egyszer szólni.

A cikkek hatására lépett az V. kerületi önkormányzat, és visszavonta a Galilei teraszának közterület-használati engedélyét. A helyén nyílt meg a Monarchia Old, amely formálisan kikerült Csöppűék irányítása alól, azonban nagyjából ugyanott folytatta, mint Galilei. A Tripadvisoron jelenleg is az utolsó a nagyjából háromezer regisztrált budapesti étterem közül. A 815 értékelés közel 80 százaléka (643) alapján „szörnyű” az étterem, és a Google-ön olvasható értékelések is hasonlóak.

A vendégek ismét visszatérően pocsék ételekre, mocsokra, rejtett költségekre, részeg pincérekre vagy fenyegető fellépésre panaszkodtak. Néhány kiragadott mondat az értékelésekből:

  • Az étel hideg volt, a személyzet bunkó, az asztal mocskos.
  • Borzalmas. Ez egy turistacsapda. Az étel mikrózott, ízetlen. A tányérok és az evőeszközök mocskosak.
  • Itt volt a legundorítóbb wc, ahol valaha jártam.

Szinte kizárólag külföldi turisták hagytak véleményeket, és többen életük legrosszabb éttermi élményei közé sorolták a látogatásukat.

A nyilvánvaló átverések ellenére az étterem továbbra is működhetett és folytathatta a vendégek átverését. A Tripadvisoron 2020 februárjában is érkeztek elmarasztaló vélemények a Monarchia Oldról, a járvány miatt azonban tavaly márciusban kénytelen volt bezárni az étterem.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚgy omlott össze a magyar turizmus, mintha lenne tengerünkA 27 tagország közül mindössze öt-hat olyan lehetett, ahol nagyobbat esett a szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma, mint Magyarországon.

Azóta az is eldőlt, hogy már nem is fog újranyitni a Monarchia Old, az üzlethelyiség kiadóvá vált. A Csöppű család egyik tagja azt mondta telefonon, hogy az ingatlan az övék, de az éttermet hivatalosan már nem ők üzemeltették, bár azt nem árulta el, hogy ki (a Tripadvisorra feltöltött számlák alapján az üzemeltetők között a család üzlettársa is szerepelt).

Csöppű Zsolt szerint fél éve próbálják kiadni ezt és egy másik üzlethelyiségüket a Váci utcában, de még érdeklődők sem akadnak. Tudomása szerint az egész Váci utcában hasonló a helyzet: ismerősei kiadó ingatlanjai iránt sincsenek érdeklődők. Annak ellenére nem találnak bérlőt, hogy 10-30 százalékkal vitték eddig lejjebb a bérleti díjakat.

A Váci utca jelentős változás előtt át, a múlt héten 15 kiadó üzlethelyiséget számoltam össze a sétálóutcában, számos üzlet pedig átalakítás alatt áll. Főleg a Szabad sajtó út*A cikk eredeti verziójában tévesen Rákóczi út szerepelt helyette. és a Fővám tér közötti szakaszon vannak kiadó üzletek, ahol jellemzően kisebb magyar vállalkozások működnek, ellentétben a Vörösmarty tér környékével, amelyet globális üzletláncok boltjai uralnak. Főleg egykori éttermek és szuvenírboltok helyiségeit hirdetik, és van egy 2200 négyzetméteres kiadó üzletház is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEzermilliárd forinttal kevesebbet költöttek Magyarországon a külföldiek tavalyVásárolni is sokkal kevesebben jöttek, de a szabadidős turizmus teljesen összeomlott. A városnézők háromnegyede tűnt el.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet belváros Budapest turizmus vendéglátás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.