Tízmilliókat vittek szatyrokban, amikor még hagyták trükközni a boltosokat

Nem sokkal az ezredforduló után a horvát-magyar határnál elloptak egy egész kamion ételízesítőt. Az elkövetők minél előbb igyekeztek pénzzé tenni, és nyomott áron sikerült is elpasszolni egy nagy- és kiskereskedelemmel egyaránt foglalkozó magyar vállalkozónak. Ő akciós áron azonnal elkezdte teríteni az árut a boltjaiba, de azért még maradt a raktárban is.

Nem sokkal később a nyomozók eljutottak a szóban forgó telephelyre. Amikor ezt a vállalkozó megneszelte, gyorsan körbetekertette kartonpapírral a raktárban lévő ételízesítőt, mielőtt még a pénzügyőrök beléptek volna. Hihetetlennek tűnik, de akkor ezzel sikerült elkerülni a lebukást. Mivel azonban a nyomozók időről időre visszajártak, valami más megoldást kellett keresni. Sikerült rábeszélnie egy a beszerzés forrásáról mit sem sejtő üzlettársát, hogy vigye el az árut a saját cégének egy másik településen lévő raktárába.

Így is történt, ott viszont már megtalálták a nyomozók, a szóban forgó üzlettárs pedig örülhetett, hogy végül megúszta három hónap előzetes letartóztatással. Valószínűnek tartja, hogy társa direkt dobta fel őt, hogy megszabaduljon tőle. Ez sikerült is, egy fillér nélkül hagyta ott a közös céget, amelybe korábban körülbelül 15 millió forintot beletett. „Nem kapsz semmit, kezet fogunk, aztán mehetsz a p.csába” – mondta neki az üzlettárs. Végül így is lett, pedig egyszer még azok után is visszamászott az irodájába, hogy négy biztonsági ember ledobta a kamionos rámpáról – szerencsére lábbal előre. De végül feladta.

Áfa nélkül

Az üzleti viták rendezésének ez nem legdurvább módja, de a történet mutatja, hogy milyen könnyen megtalálta az útját a vásárlókhoz az illegálisan beszerzett áru. Ez csak olyan helyen történhetett meg, ahol a forgalom tekintélyes része egyébként is számla nélkül zajlott. Ez azonban korántsem volt ritkaság az online pénztárgépek és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) 2014. szeptemberi, illetve 2015. márciusi élesítése előtt, valójában a magyar kiskereskedelem elég nagy részére volt ez többé-kevésbé jellemző.

Háttérbeszélgetések alapján azt igyekszem körbejárni, milyen kisebb-nagyobb trükkök segítették a rendszer működését. Némi óvatosságra ugyanis ekkoriban is szükség volt, hiszen a be nem fizetett áfa miatt sok százmilliárd forinttal megkárosított állam azért igyekezett küzdeni a jelenség ellen.

Itt most nem a klasszikus körhintás áfacsalásokról lesz szó, ahol az áru uniós tagországok közötti színlelt mozgatásával és bukó cégek felhasználásával csaltak, hanem egyszerűbb – mondhatni kézműves jellegű –, belföldi módszerekről. A kiindulópont egy olyan nagyker, amely hajlandó áfa nélkül kiszolgálni kiskereskedő partnereit. Persze csak részben, hogy ne legyen feltűnő.

Ehhez a nagykernél szintén áfamentes beszerzési források kellettek. Ez lehetett például olyan importszállítmány Kínából, amely a bevallottnál több árut tartalmazott, vagy olyan hazai termékek, amelyeket a hivatalos mennyiségen felül sikerült valahol legyártani. A csak papíron exportált – így áfamentesített – termékek szintén szóba jöhettek. Az esetleges ellenőrzések miatt előnyös, ha mindegyikből volt legálisan beszerzett mennyiség is.

Eltérő színnel

Ha ez biztosított, akkor jöhettek a nagyker raktárba a kiskereskedő partnerek. Egy bizonyos méret fölött már elengedhetetlen az informatikai támogatás, de ez sem volt probléma. Egy a bizniszt nagyban űző nagyker cégnél kifejlesztettek egy programot, amely követni tudta, hogy mely termékek az áfásak és melyek az áfa nélküliek. Ez színekkel megkülönböztetve a nagyker kinyomtatott újságjában is megjelent, hiszen kötelező volt feltüntetni a bruttó és a nettó árat.

Csak éppen a vevők nem vásárolhattak volna áfa nélkül, hiszen nem vitték ki másik uniós országba az árut.

Meg kellett volna fizetniük, és ezt az összeget aztán levonhatták volna a vevőktől beszedett áfából, vagyis a különbözetet kellett volna befizetni az államnak. De a trükközni akaró kiskereskedők az áruk egy részét számla nélkül értékesítették, így nem tudtak volna elszámolni az árukészlet egy részével. Vagyis a számla nélküli biznisz hatékony működtetéséhez az kellett, hogy a beszerzés is számla nélkül történjen. (A könyvelést is lehet manipulálni, de azért az sem kockázat nélküli.^*Egy nagykernél akadtak furcsaságok ezen a téren is. Az árbevétel két főkönyvi állapot szerinti eltérését az ügyvezető egy alkalommal egy NAV-jegyzőkönyv szerint azzal magyarázta, hogy „a könyvelő program adatbázisa bárki által hozzáférhető és módosítható. Nincs adatvédelemmel ellátva a szoftver. Mindenki ismerheti más jelszavát. Véletlenül és ártatlanul is bárki beletörölhet.”
A jegyzőkönyv készítője ezzel a magyarázattal kapcsolatban megjegyezte, hogy az ügyvezető „nyilatkozatában olyan dolgokat állít, amelyek ellentmondanak a jogszabályoknak, a számviteli törvény előírásainak. A cég akkori tulajdonosaként és ügyvezetőjeként nyilatkozatában elmondottakból az következik, hogy maga is hozzájárul ahhoz, hogy bárki hozzáférjen a rendszerhez, a rendszerben tárolt adatokhoz, azokon módosítson, hiszen a mai napig nem váltott könyvelő szoftvert.” Egyébként egy kkv-k által széles körben alkalmazott programról van szó.)

Praktikusan ez gyakran úgy nézett ki, hogy minden áruból – például az ajándék bögrékből – a mennyiség felét áfásan, felét áfa nélkül vették meg a kiskereskedők, de számla csak az előbbiről készült. (És az utóbbit persze készpénzzel fizették ki.) A szállítólevélen szintén csak a tényleges árumennyiség fele szerepelt, de az adattartalma összhangban volt a számláéval. Ha megfelelően pakoltak, akkor simán meg lehetett úszni egy útszéli ellenőrzést.

Csak a készpénz

A módszer óriási előnyt adott a résztvevőknek a tisztán dolgozó konkurenciával szemben. Az egyik ügyeskedő hálózat még azt is meg tudta tenni, hogy bérlőként elfoglaljon olyan üzleteket, amelyeket a válságban visszaesett vásárlóerő miatt feladott az egyik nemzetközi lánc. A 27 százalékos áfa meg nem fizetése ugyanis akkora előny, hogy annak egy részét a vásárlóknak is át lehetett engedni, ami igencsak javította a feketézők versenyképességét.

Mivel a bankkártyás fizetésnek nyoma marad, ezek az üzletek nagyon sokáig nem telepítettek POS terminálokat. Ennek nyomán már egy közepes nagyságú láncnál is tízmilliós nagyságrendű készpénz gyűlt össze minden nap, szatyorszám hordták be a központba. Ez nagy csábítás volt, és hiába próbáltak mindig bizalmi embereket tenni a kulcspozíciókba,

így is előfordult, hogy egy ügyvezető az irodavezetővel összejátszva megdézsmálta a pénzzel teli szatyrokat.

Olyan mértékben, amelyről azt gondolták, hogy nem feltűnő. Végül lebuktak, de különösebb bajuk nem esett, hiszen túl sokat tudtak a cég működéséről. Ráadásul így is maradt elég pénz a tulajdonosok számára. Az üzletmenethez, a beszállítók hivatalos kifizetéséhez szükséges készpénzmennyiséget pedig rendszeresen úgynevezett zsákos befizetéssel tették rá a cég bankszámlájára.

Jogi védelem

De nem csak az áfával csaltak ebben a körben, általános volt a zsebbe fizetés és a dolgozók be nem jelentése is. Az egyik láncnál egy belső írásos tájékoztatóban fel is hívták az alkalmazottak figyelmét arra, hogy munkaügyi ellenőrzésnél csak olyan munkatársat nevezzenek meg, „akikről biztosan tudod, hogy be van jelentve”. A jegyzőkönyvet pedig ne boltvezetőként írja alá az illető, mert ugyan „kijelölt boltvezetők vagytok belsőleg, de hivatalosan eladók”.^*Valószínűleg azért, mert a boltvezető csak megfelelő képesítéssel lehet valaki.

Az eladók, raktári dolgozók általában nem érezték a bőséget, átlagosan kerestek, nem adták ki rendesen a szabadságaikat, egyes boltok vizesblokkjánál egy pottyantós WC is többet ért volna, a mennyezet néhol le akart szakadni, valaki pedig azért mondott fel, mert hibás targoncával kellett volna dolgoznia. Pedig az akkori (tényleges) nyereséghez képest ezek bagatell összegből helyrehozható dolgok voltak.

A jogi ügyekre viszont nem sajnálták a pénzt. Ha szükségét érezték, nemzetközi hátterű adótanácsadóval és az ország egyik legjobb nevű ügyvédi irodájával dolgoztattak, de az igazán kényes ügyek intézésére megvolt a bevált jogászuk. Ahhoz ugyanis, hogy évtizedes távlatban is működőképes maradjon a biznisz, nem lett volna elég a józan paraszti ésszel is belátható ügyeskedés. Kellett egy olyan ügyvéd, aki – összességében tízmilliókra rúgó juttatások fejében – minden eljárásban profin húzta az időt, szinte minden alkalommal kimentette a vezetőket az idézések alól, akár a rendőri fellépés ellenére is kihozatott több kamionnyi árut. Ha pedig arra volt szükség, hamis nyilatkozatokat gyártott, és tanúk felsorakoztatásával cáfolt egyértelműnek tűnő írásos bizonyítékot.

Visszaosztás

Az egyik már említett nagyker használt olyan klasszikus kereskedelmi módszereket is, mint a szállítói finanszírozás: a kiskereskedőknek 14 napon belül kellett fizetniük, a beszállítókat viszont legjobb esetben 30, de inkább 60 vagy akár 300 nap után fizette ki. Ha pedig igazán megcsúszott, és már milliókkal tartozott valakinek, azt nyomásgyakorlásra használta fel: „szállíts többet vagy még hosszabb fizetési határidővel, különben nem fizetek”! „Egyre többet vittek, egyre kevesebbet fizettek. Mindenkinek tartoztak, náluk így működtek a dolgok” – mondta egy régi beszállító.

Az ilyen partnerektől 10 százalék „akciós állandó kedvezményt”, 2 százalék reklámköltség-hozzájárulást és 1-4 százalék forgalmi bónuszt kért a nagyker. Ez teljesen bevett módszer volt a szektorban, és egy ismert láncnál olyan nagy készpénz-visszaáramláshoz vezetett, hogy a beszállítók képviselőinek rendszeresen sorban kellett állniuk, hogy a megadott helyen és időben átadhassák az aktuális összegeket. Az elszámolás pontosan működött: ha valaki véletlenül túl sok pénzt adott át, az legközelebb visszakapta a különbözetet, vagy beleszámolták a következő körbe.

Az áfamentes beszerzés olyan csábító lehetőség volt, hogy a fénykorban, 2015 előtt naponta akár 200 kiskereskedő is vásárolt egy ilyen nagyker raktárban. Az online kasszák és az ekáer bevezetésével aztán minden megváltozott. Az áfabeszedés hatékonysága óriási mértékben javult, amit jól mutat az Európai Bizottság statisztikája a magyarországi áfarés – az állam számára elméletileg járó és a ténylegesen befolyt összeg közötti különbség – alakulásáról.

A kiskereskedők számára kockázatosabbá vált a tételek ne nem ütése és a szállítás is. Az egyik már említett nagykereskedő cég számára az jelentette a vég kezdetét, amikor az egyik partnere megbukott egy fuvarral, és egyfajta vádalku keretében feltárta az áfás-áfa nélküli rendszer működését.

A NAV részben ez alapján sok százmilliós büntetést szabott ki a nagyker cégre, amelynek tulajdonosi köre azóta is utóvédharcot folytat, ügyvédek, strómanok és kilós vazelint emlegető erős emberek fedezékében. Az üzleti birodalom megrendült, az összegyűjtött vagyont – ingatlanok, luxusjárművek – viszont egyelőre nem fenyegeti veszély.

Az áfamentes beszerzési és értékesítési lehetőségek beszűkülésének valószínűleg ahhoz is köze van, hogy a válság lecsengése után a boltok száma még a 2008-at megelőző időszakban látottnál is gyorsabban csökkent.

Ebben szerepe lehet a csökkenő népességnek, a dohánykereskedelem átalakításának és a fogyasztási szokások megváltozásának is, de feltűnő a különbség a 2010-2012-es, rövid ideig tartó fellendüléshez képest, amikor megtört a korábbi csökkenő trend. A kiskereskedelmi forgalom 2013 óta folyamatosan nő, ilyen környezetben pedig elég megdöbbentő az ilyen mértékben zuhanó boltszám. Kivéve akkor, ha tudjuk, hogy a komoly versenyképességi hátrányban lévő kereskedők elvesztették a korábbi kompenzálási lehetőségeik egy részét.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Olvasson tovább a kategóriában