Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. március 2. 11:58 Élet

Tovább drágul a vaj és az olíva, mert a fél világ rákapott

Látványos áremelkedést okozott, hogy a világ tehetősebb részén sokan megfogadták az egészségügyi szakemberek tanácsait, és a zsiradékok felé fordultak. Na nem a disznózsírra kell gondolni, hanem az avokádóra, olívaolajra, lazacra, valamint a vajra. Ezek iránt annyira megugrott a kereslet, hogy a termelés sok esetben nem tudja tartani a lépést.

A táplálkozástudományi szakemberek egy ideje azt tanácsolják, hogy kerüljük az iparilag feldolgozott zsiradékokat, és helyettük természetes forrásból származókat fogyasszunk. Sokan ajánlják például az Omega-3 zsírsavakat, amelyek természetes formájukban elsősorban halakban találhatók meg. (Az más kérdés, hogy táplálékkiegészítőként van-e értelme fogyasztani.) Ennek hatására a globális lazacfogyasztás évi 4,5 százalékkal nő, az ára pedig az Egyesült Államokban közel 130 százalékkal emelkedett 2012 óta – derül ki a Wall Street Journal cikkéből.

A boltokba kerülő lazacok nagyrészt ma már tenyésztett példányok, 1998 és 2008 között évi 7,7 százalékkal nőtt a mennyiségük. A következő tíz évben viszont az ütem a felére csökkent, a tevékenységgel járó környezetszennyezés és technológiai problémák miatt. A lazacok ugyanis kényesek a víz tisztaságára, hőmérsékletére és oxigéntartalmára; ha túlzsúfolva tartják őket, paraziták támadják meg az állományt. Ezért több országban korlátozták az új halfarmok létesítését.

Az avokádó az utóbbi évek egyik legnagyobb sztárja, különösen a fiatalabb generációk körében, így aztán nem csoda, hogy az amerikai agrárminisztérium adatai szerint több mint 80 százalékkal drágult az utóbbi hat évben. Az avokádó már a magyar importstatisztikába is beverekedte magát, az alábbi cikkünkben foglalkoztunk a népszerűségével.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMeglepő zöldségekbe szerettek bele a magyarokAz avokádó, a Palermo paprika és a cukkini a zöldségpiac feltörekvő sztárja, a padlizsánnak viszont leáldozóban van. De miért vesszük télen sokkal jobban a pirosabb színű paprikákat?

Olívaolajból és -bogyóból azért még mindig több fogy Magyarországon, de a KSH ennek sem méri az árváltozását. Az Egyesült Államokban az olasz olívaolaj drágulása 2012 óta szinte pontosan száz százalékos.

Még több magyart érint a vaj drágulása, nem hiába született megannyi cikk a témában tavaly nyáron. Azóta lekerült a téma a napirendről, pedig az áremelkedés azóta sem állt le. A mértéke ugyan visszaesett, de az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva a drágulás 2016 novembere óta folyamatos. 2017 egészében 9,4 százalékkal, 2018-ban pedig 9,7 százalékkal drágultak átlagosan a vajak és vajkrémek a KSH szerint.

 

Az okok részben itt is a fogyasztói szokások megváltozásában keresendők. A vaj nemcsak a nyugati világban lett ismét népszerű, többet importál belőle Kína, Dél-Korea és Japán is. Fogyasztása világszerte 13 százalékkal nőtt az utóbbi öt évben. Ennek legnagyobb nyertese Új-Zéland, a világ legnagyobb vajexportőre, az innen származó vaj másfélszer annyiba kerül, mint 2012-ben.

Nemcsak az itteni, hanem az európai tejtermelés is nőtt, ám van egy kis probléma. A vaj és a sajt ugyan megfelelő haszonnal értékesíthető, ám a feldolgozás után maradó – a nyers tejhez képest jóval kisebb zsírtartalmú – tejről ez már nem feltétlenül mondható el, részben a fogyasztói szokások megváltozása miatt. A termelés további felfuttatásának pedig a tehéntartás kedvezőtlen környezetvédelmi hatásai is gátat szabhatnak.

Mindebből az következik, hogy a közeljövőben valószínűleg folytatódik a drágulás az említett termékeknél. Ezt rövid távon a vásárlóerőt korlátozó gazdasági visszaesés, középtávon pedig a fogyasztói ízlés újabb fordulata állíthatja meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA tej lehet a táplálkozási divat következő áldozataUgrásszerűen nő a növényi alapú italok népszerűsége, mert egyre több oldalról támadják a tejivást. A környezetvédelmi adatokban a tej elég rosszul áll.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet áremelkedés avokádó lazac olíva vaj Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2023. november 26. 04:34 Élet, Vállalat

Ilyenek voltak az élelmiszerboltok a nyolcvanas években, nem?

Visszamentünk 1986-ba, és megnéztük, hogyan vásároltak akkor az emberek, illetve milyen nehézségekkel küszködtek a boltok.

Avatar
2023. november 25. 17:19 Élet

Amikor Európa magyar aranyforintban üzletelt

A magyar aranyforintok gyors elterjedése és tartós európai népszerűsége a hosszú időn keresztül megőrzött, magas aranytartalomnak volt betudható.

Pálos Máté
2023. november 25. 04:31 Adat, Élet

Gazdagabb gazdagok, szegényebb szegények: szétszakadóban a magyar társadalom

Az Európa-bajnok infláció és a reálbércsökkenés hatása elkezdett megmutatkozni a társadalom anyagi lehetőségeit és relatív helyzetét leíró adatokban.

Fontos

Nagy Zsolt
2023. november 28. 17:58 Közélet

Szélerőmű a közeli jövőben nem, szivattyús erőmű viszont épülhet Magyarországon

Leporolták, visszatették, megint leporolták - újabb fejezethez érkezik a régóta meg nem valósuló magyar szivattyús erőmű projekt.

Jandó Zoltán
2023. november 28. 09:28 Adat

Kocsmaarmageddon van Magyarországon, de a kantinoknak jól megy

Több mint ezer vendéglátóhely szűnt meg 2023 első felében Magyarországon. A leggyorsabban továbbra is a italüzletek száma csökken.

Pálos Máté
2023. november 27. 19:16 Adat

Annyira keveset költünk egészségügyre, hogy az EU sereghajtói közé kerültünk

A GDP-arányos adat leginkább azt mutatja meg, hogy a döntéshozók mennyire tekintik fontos területnek az egészségügyet.