Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2022. május 31. 15:27 Adat

Tízezer rosszindulatú daganatos beteget rejthetett el eddig a koronavírus Magyarországon

Évek óta nem volt olyan alacsony az új, rosszindulatú daganatos betegséggel regisztráltak száma, mint 2020-ban – derült ki a KSH adatbázisából. A Magyarországon még mindig vezető halálokok között található rákos megbetegedések száma utoljára 12 éve volt 68 ezer alatt, azóta kisebb-nagyobb mértékben, de nőtt. A tendencia nem valami csoda folytán változott meg, az okok mögött a koronavírus-járvány alatti szűrések elmaradása állhat.

Nemrég az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kényszerült arra, hogy új módszertan szerint számolja a koronavírus miatt elhalálozottak számát, mert eddig nem számolták bele azokat a többlethalálokat, amelyek az ellátórendszer leterheltsége miatt jelentkeztek, és bár a beteg nem volt koronavírusos, nem jutott rá kapacitás, ennek következtében elhunyt. A WHO eredeti számításai szerint több mint hatmillió ember halálát okozta a vírus közvetlenül, ám közvetett módon ez a szám majdnem a háromszorosa, 18 millió lehet. A magyarországi volt a világ egyik legsúlyosabb járványhelyzete, és ennek hatása a halálozások összesített számában is megmutatkozott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz egészségügyi kapacitáshiány legalább annyi áldozatot szedett, mint maga a CovidA vírusban eddig több mint hatmillióan haltak meg közvetlenül, a közvetett szám azonban ennek a többszöröse a világban.

A tízezerrel kevesebb ember nem jelenti azt, hogy tízezren meghaltak, csupán azt, hogy az előző évek számait figyelembe véve ennyi ember valószínűleg nem jutott el orvoshoz, hogy kiszűrjék a betegséget – ez viszont minél későbbre tolódik, annál inkább válik súlyossá, ami a beteg életébe is kerülhet. Az Affidea nevű, képalkotási eljárásokkal és diagnosztikával is foglalkozó magánszolgáltató gasztroenterológiai központjának vezetője, Sike Róbert szerint az összes vastagbélrákszűrő vizsgálat elmaradt az elmúlt két évben, így a korai stádiumú daganatos betegségek felismerése nem történt meg. „Várhatóan az elkövetkező években emelkedni fog a súlyos állapotú betegek száma, akiknek az életét meg lehetett volna menteni, ha időben felismerjük a rák jelenlétét vagy az azt megelőző állapotot.”

A KSH 2019-es egészségügyi helyzetképében írt arról, hogy a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel középtávon, míg a tudatos, megelőző életvitel hosszútávon javítja az életkilátásokat. A nők megbetegedései közül a vezető halálok a tüdőrák, ezt követi az emlőrák, a legnagyobb kockázatnak kitett 45-64 éves korosztálynak kétévente kéne szűrésre járnia. A KSH adatai szerint erős összefüggés mutatkozik az iskolai végzettség és a szűrővizsgálaton való részvételi hajlandóság között, természetesen nem csak a nők körében. A legfeljebb a közoktatás nyolcadik évfolyamát elvégzők fele sem, míg a diplomásoknak a 70 százaléka tesz eleget az egészségügyi ajánlásoknak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgymillió magyar halálát kerülhettük volna el az elmúlt 20 évbenBár az elkerülhető halálozások száma csökken, nemzetközi összevetésben így is rendkívül magas. Márpedig ez a mutatószám jól jelzi egy egészségügyi rendszer hatékonyságát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„A magyar egészségügy nem döglődő ló, már megdöglött”Hiába volt szinte mindenhol némi javulás, 2002 óta még a saját régiónkhoz sem sikerült felzárkózni sem az egészségügy kimeneti, sem a bemeneti mutatóiban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgészségügyi applikációk receptre? A németeknél már működik!Mentális egészséget felügyelő, dohányzásról történő leszokást segítő, kalóriaszámoló appok - a digitális egészségügyi alkalmazások segítenek az életminőségünk javításában, de őket ki felügyeli?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat diagnózis egészségügy koronavírus megelőzés rák Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. május 13. 15:33 Adat, Közélet

Nem tetszik a Fradinak, hogy több fiatal magyar focistát kell játszatnia

Az MLSZ azt szeretné, hogy a klubok ne a kiöregedő légiósokra. alapozzanak, miközben irdatlan közpénz folyik az utánpótlásba.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Torontáli Zoltán
2025. május 12. 10:23 Adat

Nem Magyarországra jönnek a magasan képzett szakemberek

Németország mellett több kelet-európai tagállam is vonzza a szakembereket, de Magyarország nem.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.