(Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
Az elmúlt hetekben nagy vihart kavart, hogy a magyar háztartások tényleges fogyasztása az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Nagyon fontos, hogy ezt ne keverjük össze a vagyoni helyzetükkel: nem azt mondja ezzel az Eurostat, hogy a magyarok a legszegényebbek között vannak az unióban. Hanem azt mondja, hogy az adott évben keveset fogyaszthattak. Természetesen ha tartósan, évről évre fennmarad a relatíve alacsony fogyasztás, akkor valóban szegényebbek lesznek, hiszen akkor kisebb autót, kevesebb ruhát és lukasabb ereszcsatornát fognak tudni csak felhalmozni.
A gazdasági nemnövekedés szükségességének híveként nem gondolom, hogy a fogyasztás öncél lenne. Arra azonban tekintettel kell lennünk, hogy Magyarországon nagyon sok ember fogyasztási szintje nyomorúságos. Azaz az ő fogyasztásuknak nőnie kellene, miközben összesített GDP-nk és az azzal járó szén-dioxid-kibocsátás és anyaghasználat már nem nőhet tovább, ha be akarjuk tartani a párizsi klímaegyezményben tett vállalásunkat. (Zöld növekedés nincs, az egy mítosz.) Azaz ma már sokkal inkább az elosztási kérdésekre kellene koncentrálni, mint a növekedésre.
De van egy igen jelentős oka annak, hogy a háztartások fogyasztása ilyen alacsony. Egy mutató, ami ritkán kerül elő: a GDP béraránya.
Ez pedig Magyarországon nagyon alacsony, és ráadásul hosszú ideje csökkenő!
Miért nagyon alacsony a bérarányunk?
A magyar munkavállalóknak az ENSZ Munkaügyi Szervezete (International Labour Organisation, ILO) adatai szerint mindösszesen 9 százaléka szakszervezeti tag, ám szakszervezeti vezetők privát beszélgetésekben már ebben az arányban sem bíznak. Nyugat-Európában a szociáldemokrata jóléti államok korszakában ez az arány sokkal magasabb volt, a skandináv államokban még mindig 60-80 százalék között van. Az ILO és számos munkaügyi közgazdász kutatásai szerint egyértelmű összefüggés van egyik oldalról a szakszervezeti tagsági arány és a kollektív szerződések lefedettsége, illetve másik oldalról a GDP-n belül mért bérarány között.
Hogy Magyarországon a munka világának osztálykonfliktusaiban a munkavállalók alulmaradnak, annak egyértelmű folyománya az európai viszonylatban is legtőkebarátabb munka törvénykönyve megszavazása, illetve a „rabszolgatörvény”.
Az ILO bérarány/GDP adatai mutatják, hogy mennyire alacsony a munka részesedése a gazdaságban megtermelt hozzáadott értékből:
Az összehasonlításként feltüntetett holland bérarányból látható, hogy kapitalista viszonyok között is kiharcolható sokkal magasabb bérarány, ha megfelelően militáns a szakszervezet. A magyar arány ma 47,6 százalék, míg 2006-ban még 55,8 százalék volt. Jellemző egyébként, hogy a magát baloldalinak valló 2005-2010 közötti kormányzás idején is vagy 5 százalékponttal romlott ez a mutató. Ahogy látható az ábrán, Hollandiában a 66 százalék körüli értékek sem ritkák. Azaz nemcsak hogy sokkal magasabb a holland GDP, de ráadásul még sokkal magasabb arányát is viszik haza a hollandok bér formájában.
A rendkívül alacsony magyar bérarány elsődleges oka, hogy a magyar munkavállalók többségében nem hajlandók belépni szakszervezetbe. Ebből a szempontból nem lehet az érv, hogy nem bíznak a szakszervetek vezetésében. A szakszervezet ugyanis önkormányzó testület. Ha valaki tag lesz, jelöltetheti magát, jelölhet másokat, és leválthatja a vezetést. Ugyanúgy, mint a kormány esetében, a közösképviselő-választáson vagy a madártani egyesület vezetőségének megválasztásakor. Tömeges szakszervezeti tagság nélkül csak a bérarány folyamatos romlása várható.
Ahogy azt Pierro Sraffa, a Cambridge-i Egyetemen dolgozó elismert olasz közgazdász bebizonyította, a hozzáadott érték elosztása a bér és a profit között nem a neoklasszikus termelési függvény szerint történik, azaz nem a két termelési tényező egyébként sem függetleníthető termelékenysége szerint, hanem a két fél nyers érdekérvényesítő erejének megfelelően. A magyar munkavállalók nem egyszerűen csak az alacsonyabb termelékenységnek megfelelően keresnek kevesebbet, hanem a megtermelt hozzáadott értéknek is kisebb részét viszik haza. Ennek elsősorban az az oka, hogy sokkal kisebb arányban vesznek részt szakszervezetben, illetve harcolnak ki kollektív megállapodásokat.
Szakszervezeti tagsági arányok (kék), illetve a kollektív szerződéses lefedettség aránya (zöld) egyes országokban. Forrás: ILO
Adat
Hiába nőnek meglepően a fizetések, nem merjük elkölteni
A jelenlegi helyzet jó példát mutat arra, hogy aligha csak a jövedelmek alakulásán múlik, mennyire visszafogott a háztartások fogyasztása.
Csak egy rekordot hagyott érintetlenül Magyarország eddigi legdurvább hőhulláma
Végül 15 napig volt érvényben hőségriasztás, de hétfőre is meg lehetett volna hosszabbítani. Az abszolút melegrekord nem dőlt meg, de sok más csúcs igen.
A számok nem indokolják, hogy vendégmunkásokkal dolgoztató beruházót támogasson a kormány Nógrádban
Ha viszont a cég korábbi nyilatkozataival összhangban helyieket vesznek fel, akkor megtérülhet az állami ösztönzés, hiszen majdnem 10 ezren keresnek munkát a megyében.
Fontos
Tele van kérdőjelekkel az álomszerű utasszám-növekedés, amit a MÁV kommunikál
Egyelőre nem látszik, hogy az ország- és vármegyebérletek bevezetése óta érdemben nőtt volna a közösségi közlekedést választók száma.
Keveset költünk a kormány terveihez képest, és még a megtakarítást sem állampapírba tesszük
A magyar lakosság nem hajlandó jelentősen növelni költéseit, inkább megtakarít, az viszont átrendeződött, hogy hova teszi a pénzét.
A pénz már a Molnál van, de jobb lesz-e a magyar hulladékos rendszer?
Fél év alatt elvitte a Mol az ágazati profit harmadát, miközben nőtt a hazai hulladékgyűjtés és kezelés korábban átlagosnak számító költségszintje.
