Már közel 11 millió ukrán volt kénytelen elhagyni lakóhelyét az orosz agresszió miatt. A háború elől menekülők nagyobb része csendesebb ukrán városokban próbál biztonságot találni, míg mintegy 4,5 millióan átlépték az ország határait, jellemzően nyugat felé. A háború elől menekülő 26 éves Likával és 29 éves Szásával készítettünk interjút, akik egy hónapja érkeztek Ukrajnából hazánkba, és most a menekültek segítésével, a menekülő kisebbségiek elleni diszkrimináció csökkentésével és humanitárius segélyek szervezésével foglalkoznak.

(Az interjút magyarra fordítottuk és az érhetőségért szerkesztettük. Az interjú április elején készült. -a szerk.)

Hol éltetek és mivel foglalkoztatok hazátokban a háború előtt?

Lika: Én Délkelet-Ukrajnában, Zaporizzsja városában laktam. Jelenleg a város körül a legtöbb területet az orosz hadsereg ellenőrzi, de a város még ukrán kézen van és úgymond biztonságos. Emberi jogok védelmével foglalkoztam, főleg romák jogait védtem. Jelenleg a Voice of Romni nevű szervezetben futnak még projektjeim Délkelet-Ukrajnában.

Szása: Én eredetileg a donyecki régióból származom, de nyolc évig Harkivben éltem. Később Kijevben találtam munkát, és ott telepedtem le. A háború elől pedig Budapestre menekültünk. Otthon az EBESZ-ben a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok osztályán dolgoztam, jelenleg is az alkalmazásukban állok.

 Szása és Lika. Fotó: G7

Mikor hoztátok meg a döntést, hogy elhagyjátok Ukrajnát?

Szása: Nagyon gyorsan döntöttünk. Február 24-én reggel 5-kor a háború hangjai ébresztettek fel. Olyan volt minden, mintha mellettem lőttek volna. Felhívtam anyukámat, és ők ugyanazt hallották Bahmutban^*Város a donyecki térségben, közel a mostani háború előtti, az ukrán hadsereget és a donyecki szeparatistákat elválasztó frontvonalhoz., mint én Kijevben: megértettem, hogy az orosz invázió elkezdődött. Teljesen meg voltam rökönyödve. A barátommal éltem együtt egy apartmanban, de ő nem volt otthon, mivel tengerészként dolgozik, sokat van távol. Úgy döntöttem, hogy átmegyek egy barátomhoz, hogy ne legyek egyedül. Elhatároztuk, hogy elmenekülnünk nyugat felé. Jegy nélkül felültünk a vonatra, és péntek reggel már Lvivben voltunk.

Lika: A kislányom napokig volt kórházban hasfájással, mielőtt 23-án éjjel hazaengedték. Akkoriban nagyon sok információ volt arról, hogy mi lesz a háborúval, mivel az oroszok már a határon sorakoztak. Elmentem a Metro szupermarketbe, és elkezdtem vásárolni mindenfélét, mert volt egy megérzésem, hogy valami nincs rendjén. Másnap kitört a háború. Én nem keltem fel a robbantásokra, mert a lányommal napközben a kórházban voltam, és esténként dolgoztam; ki voltam merülve. Láttam, hogy a férjem otthon van, pedig korán reggel el kellett volna mennie a donyecki régióba generátort szállítani. Megkérdeztem, hogy miért van még itthon, amire azt mondta: „a háború elkezdődött, nem lehet Donyeckbe menni”. Még mindig nagyon rosszul érzem magam, libabőrös leszek, ha arra a napra gondolok. Nagyon-nagyon féltem aznap reggel, talán sosem féltem még annyira, mint akkor.

Azt mondta a férjem, hogy ő ötkor kel,t és hallotta a bombázásokat és a vadászgépeket is. Sokáig sírtam, aztán Szása hívott, határozott hangon csak annyit mondott: „menekülnünk kell”. A határra a férjemmel mentem kocsival. Mikor az ukrán-magyar határhoz értem, próbáltam rávenni a férjem, hogy jöjjön át velem. A lányomnak van egy betegsége, ami miatt jöhetett volna ő is. Azt mondta, hogy „itt kell lennem, itt kell lennem Ukrajnában, meg sem szeretném próbálni elhagyni”. Most önkéntesként dolgozik a városban, ahol rettenetes állapotok vannak, sok a menekült. Olyan kisebb falvakba visz segélyszállítmányt, amik nehezen megközelíthetővé váltak a háború miatt. Nagyon nehéz pillanat volt, de olyan érzésem volt, hogy nem sírhatok, mert velem volt a lányom, és nem akarom, hogy ő is sírjon.

Blokkoltak az érzéseim, nem tudok sírni még ma sem. Azóta próbálok segíteni azoknak, akik otthon maradtak.

Szeretnétek nyugat felé tovább menni a közeljövőben?

Szása: Most humanitárius segítséget szervezünk a Ukrajnába, amihez itt kell lennünk, de más országokkal is együtt kell dolgoznunk.

Lika: Nekünk még jó, mert nekünk van munkánk, és biztonságban vagyunk. Az az érzésem, hogy lehet, hogy én biztonságban vagyok, de a barátaimon és a családtagjaimon segítenem kell. Most nem tervezünk tovább menni, hanem pályáztunk az EVZ-nél (egy berlini központú alapítvány), és alá is írtunk egy szerződést velük, amivel már kaptunk is egy kevés pénzt, hogy humanitárius segítséget vigyünk Ukrajnába. Vannak koordinátorainak a háborús városokban, Krivij Rihben és Zaporizzsjában. Ezekben a városokban sok a menekült Mariupolból, akiket elkergetett az orosz tüzérség. Nekik szervezünk élelmet, ruhát és gyógyszereket és például golyóálló mellényeket is.

Milyen helyzetben vannak Magyarországon az ukrán menekültek?

Szása: Sok ukránnak nincs sok megtakarítása: nehéz helyzetben vannak, mivel nem tudják, hány hétre kéne itt berendezkedni úgy, hogy Ukrajnában is fizetésről fizetésre éltek.

Várható, hogy ők munkát fognak keresni Magyarországon?

Szása: Talán sokan el fognak fogadni pár hónap múlva munkalehetőségeket. Viszont főleg az alacsonyabb végzettséget igénylő szakmákban. Ez csak az én véleményem, de szerintem Magyarország nem tud magasan végzetteknek elég munkahelyet kínálni.

Lika: És hát van nyelvi akadálya is a munkavállalásnak. A magyarok nem nagyon tudnak angolul vagy oroszul. Az ukránok sem nagyon tudnak angolul, de azt érzem, hogy talán jobban beszélnek, mint a magyarok.

Ukránként könnyen lehet munkát vállalni Magyarországon, nem?

Szása: Persze ez van a papíron, de mi nem tudjuk, hogy pontosan hogyan működik ez a valóságban. Azt is mondták, hogy lesz valamilyen pénzügyi segélyezés is, de még erről sincs elég információ.

Diszkriminálják a romákat a mostani háborús időkben?

Szása: a European Roma Rights Centrében van projektünk, különböző roma aktivistákkal együtt Moldovában, Lengyelországban, Romániában. Megpróbáljuk a határon a romák elleni diszkriminációt csökkenteni. Monitorozzuk az emberi jogi sérelmeket, amiket a Magyarországra, Lengyelországba, Romániába és Moldovába menekülő romák ellen követnek el.

Rosszul bánnak a romákkal a határokon?

Szása: Most különböző diszkriminációs ügyeket gyűjtünk. Sok-sok eset van, egy párat meg is említhetek. Mikor a romák átjönnek a határon, sokszor a sor végére rakják őket. Mivel a romáknak sok gyerekük van, ezért a férfiak is átjöhetnek a családdal. A törvénytől függetlenül – ami kimondja, hogy három gyermekkel a férfiak is elhagyhatják Ukrajnát – azért mégsem szívesen engedik át őket. Úgy büntetik őket, hogy a sor végére rakják és sokáig túráztatják a családokat a határon. Egyébként is kevesebb humanitárius segítség jut el a roma telepekre, mint az ukránok lakta részekre. Valamint Moldovában például azt tudjuk, hogy a kormányzat külön buszokat szervez romáknak Románia felé, mert Moldovában nem látják őket szívesen. Más nemzeti kisebbségekkel együtt szegregálták őket. Erről az ERRC is beszámolt.

Lika: Engem a dnyiprói ombudsman megbízottja keresett meg, hogy Krivij Rihben egy hétgyermekes roma nő szeretett volna humanitárius segítséget kapni, de mivel autóval jött, nem adtak neki, mert azt mondták, hogy csak kihasználja a háborút, hogy támogatást kapjon. Sok ilyen eset van.

Mindeközben ti magatok is menekültek vagytok. Igényeltetek menekültstátuszt Magyarországon?

Lika: Igen. A családom és én úgy döntöttünk, hogy kérünk menedékes státuszt. A nagymamám és gyermekem egészségügyi ellátásra szorul. A lányomnak óvodába kell járnia. Ezek a szolgáltatások a menedékes státusszal elérhetők.

Szása: Itt dolgozom, de én mint „turista” vagyok itt; 90 napig legálisan, biometrikus útlevéllel. Én most Lengyelországból kapom a fizetésem. Azt a tanácsot kaptuk, hogy ne folyamodjunk az átmeneti menedékes státuszra.

Hogyhogy?

Lika: Nagyon sok korlátozással jár. Például nem, vagy csak nehezen hagyhatom el Magyarországot, ha itt kapok menekültstátuszt. Egyébként nem teljesen értettük, mert nem nagyon segítettek a kormányzati szervek.

Szása: Sok történetet hallottunk, de mi úgy értesültünk, hogy akik elmentek a menekültekkel foglalkozó kormányzati szervhez, azok aztán olyan körülmények mellett kaptak menedékes státuszt, amiben az egyéves menedékes időtartam alatt nehezen hagyhatták el az országot. 90 napig tudunk utazni más európai országba, de máshol nem telepedhetünk le. Nem tudjuk, most még nem akartam folyamodni érte. Nemzetközi munkavégzésünket nem korlátozhatja a magyar menedékes státusz.

Terveztek hosszú távon itt maradni?

Szása: Ha lesz lehetőségem, egyből visszatérnék Ukrajnába. Azt gondolom, hogy Ukrajnának szüksége is lesz ránk. És tudod „migránsként” vagy „menekültként” élni… az egy nehéz élet.

Lika: Haza akarok menni! Haza akarok menni, mert minden nap és minden este kérdezi a lányom, hogy hol van az apja, és azt is, hogy mikor megyünk haza. És én pedig nagyon ukránnak érzem magam. Büszke vagyok az ukránokra és az ukrán katonákra. Nekik és a bátorságuknak köszönhetően most mindenki megtudhatja a világon, hogy hol van a térképen Ukrajna, és hogy milyen büszke nép vagyunk! (sír)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyértelműek az orosz háborús bűnök, de nehéz lesz igazságot szolgáltatniJogi értelemben Putyin személyesen is felelős az elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekért és a háborús agresszióért, de jelenleg nincs bíróság, amely ezt megállapíthatná róla.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem csoda, hogy továbbállnak innen az Ukrajnából menekülőkAz Ukrajnából külföldi ismerősökhöz menekülők jó eséllyel nemcsak a szomszédos országokból, hanem akár még a kontinensről is továbbállnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegfordíthatja Ukrajna a háborút, de ehhez új fegyverek kellenekA légvédelem hatékonyságának fenntartása mellett olyan harceszközökre van szükségük az ukránoknak, amelyekkel nagy veszteségeket okozhatnak az orosz tüzérségnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ diszkrimináció interjú menekültek Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában