Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. március 15. 12:58 Adat, Világ

Jön a háború hatása a boltokba: Németországban korlátozhatják az étolajvásárlást

A nagy német üzletláncok közül a Die Welt német lapnak több is úgy nyilatkozott, hogy egyre nagyobb gondjai vannak az étolaj ellátással. A keresletet nem tudják folyamatosan kielégíteni, mert a háború miatt teljesen leállt az Ukrajnából származó nyers napraforgóolaj szállítása. A nyers alapanyagból helyben készítik a végterméket, de az üzemek kifogytak a készletekből, és egyelőre nincs alternatív beszerzési forrásuk.

A két német Aldi (Nord és Süd, Magyarországon csak a Süd van jelen), a Lidl, a Kaufland, a Real és az Edeka egyaránt arról számolt be, hogy problémás a termék beszerzése, és bár konkrétan nem mondta ki, hogy szükség lehet az étolaj vásárlások mennyiségi korlátozására, a lap szerint ez is reális lehetőség a válaszok alapján. Azt ugyanis már most hangsúlyozták a boltláncok, hogy kérik a vásárlókat, ne kezdjék felhalmozni a terméket, azaz ne kezdjenek pánikvásárlásokba, mert arra az esetre természetesen fenntartják a jogot, hogy közbeavatkozzanak. Erre egyébként a koronavírus-járványban 2020-ban is szükség volt.

A felhalmozás azért indult meg, még ha enyhe mértékben is, mert egyre gyakoribb az üresedő étolajos polcok látványa, vagyis az ellátási lánc szakadása látványosan érkezett meg az üzletekbe.

Ahogy arról mi is részletesebben írtunk korábban, az ukrán élelmiszeripari termékek kiesése rövid távon súlyos regionális hiányokhoz vezet, Magyarország például emiatt tiltotta be a magyar gabona exportját, de más államok is igyekeznek bezárkózni, határokon belül tartani bizonyos termékeket a helyi ellátás biztosítására.

A Die Weltnek nyilatkozó szakember azonban arra az egyszerű tényre emlékeztet, hogy a mezőgazdasági termékeknél nem lehet az ilyen hirtelen és ilyen nagy mértékben kieső mennyiségeket rövid távon pótolni, elvégre a napraforgót el kell vetni, le kell aratni és fel kell dolgozni, mielőtt piacra dobható.

Az viszont biztos, hogy az étolajok ára a szűkös kínálat miatt emelkedni fog. A helyzet Magyarországon kicsit hasonló az üzemanyagokhoz, a kormány ugyanis a tavaly októberi szinten árstoppolta, mesterségesen befagyasztotta a napraforgó étolaj árát, vagyis a lakosság a piaci folyamatokból közvetlenül semmit sem érez, ám a termék ára ettől függetlenül egyre jobban elszáll, és ezt a nap végén valakinek meg kell majd fizetnie.

Az alábbi grafikonon a napraforgó étolaj literenkénti árát mutatjuk be négy magyar boltláncban, saját gyűjtésünk alapján. Az árstop piaci folyamatokat elfedő hatása a februári adatokban már jól látszik.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogyan jelenhet meg a háború a magyar élelmiszerárakban?Ha Ukrajnában ragad, vagy orosz ellenőrzés alá kerül a gabona, az közvetve be fog gyűrűzni a magyar élelmiszer inflációba is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Világ árstop élelmiszer étolaj háború infláció kiskereskedelem korlátozás németország orosz-ukrán konfliktus Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.