A mostani világelsőhöz, vagyis az Egyesült Államokhoz képest Kína teljesen más politikai és gazdasági rendszert alkot, ezért a váltás teljesen felforgatná a világ ismert erőviszonyait mind gazdasági, mind pedig politikai értelemben.

Pekingben nem is olyan rég ünnepelték a Kínai Kommunista párt 100 éves évfordulóját. Az igényesen koreografált ünnepségek alatt Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke azt mondta, az ország megállíthatatlan ütemben fejlődik. A világelsővé válás ambíciója azonban nem jelenti azt, hogy ez feltétlenül meg is valósul.

A látványos GDP-mutatók, és az egyre gyakoribb katonai erődemonstrációk ellenére vitatott, hogy a nyugati hatalmaknak mennyire kellene tartania egy újabb keleti nagyhatalom felemelkedésétől.

A kínai vezetés számára nem a második hely a cél, de az egyik legrosszabb forgatókönyv, ha Japánhoz hasonló röppályát írna le. Három évtizeddel ezelőtt ugyanis Japán volt az Egyesült Államok potenciális kihívója, ám az ország a jelentős sikerei ellenére a mai napig sem képes megközelíteni a nyugati világelsőt. Kína pedig könnyen Japán sorsára juthat, ha nem képes komolyabb reformokat beiktatni, ha szövetségesek nélkül marad, illetve ha további gazdasági válságok akasztják meg a növekedési pályáját.
Sőt, még ha ezeket a körülményeket képes is orvosolni a vörös óriás, kérdés hogy az általa közölt adatok igazak-e. Nem csak a kínai vakcinával kapcsolatban merülnek fel kérdések, hanem alapvetően az ország éves GDP növekedésével is. Nem kizárt, hogy az elmúlt évek növekedési adatai kisebb-nagyobb szépítésen estek át. Az amerikai Brookings Intézet egyik kutatása szerint Kína növekedése a valóságban 1,8 százalékkal kisebb a hivatalos adatoknál, márpedig ez értelemszerűen azt jelentené, hogy Amerikát is nehezebb utolérnie.

Miért hamisítaná meg Kína a valóságot?

Hszi Csin-pingnek az az érdeke, hogy elkerülhetetlennek tűnjön Kína felemelkedése. Abban az esetben, ha a világ politikai elitje, befektetési menedzserei, és a nagyvállalatok vezetői bizonyosak a keleti nagyhatalom megerősödésében, akkor ezeknek a vezetőknek érdekében fog állni, hogy minél hamarabb az újdonsült világelső soraihoz csatlakozzanak, amivel Peking próféciáját önbeteljesítő jóslattá alakítják.

Ezt a víziót részben egyébként éppen a Fidesz-éra alatti Magyarország közeledésébe is beleláthatjuk, a magyar kormány már számos politikai gesztust tett a „megbízható nagyhatalom” felé.

A nagyhatalmi státusz nem is tűnik olyan légből kapott elgondolásnak, tekintve hogy Kína 1,4 milliárdos lakossága az Egyesült Államok több mint négyszerese, hatalmas piaccal, amely ráadásul egyre fizetőképesebb is. Sőt, a régióban több olyan szomszédos ország, (például Japán vagy Dél-Korea) robbanásszerű fejlődése is példaként szolgál arra, hogy a keleti országok – bár nem feltétlenül követik a nyugati rendszerek működési elveit – képesek jelentős fejlődésre, és növekedésre.

Az előbb említett történelmi logika azonban nem érvényes Kínára. Annak ellenére, hogy a történelemre a kínaiak teljesen máshogyan tekintenek, mint mi, az előző évszázad alapján elmondható, hogy a Kínai Kommunista Párt regnálása óta az ország fejlődése közel sem olyan nyilvánvaló, mint ahogyan azt a párt hangoztatja. A kínai nemzet nem hiába emlegeti az előző évszázadot a megaláztatás évszázadának, hiszen a kínai fejlődés csupán az elmúlt 40 évben kezdett kibontakozni a kommunista rendszeren belüli reformok segítségével. Az azt megelőző időszak közel sem volt egy sikertörténet, vagyis a 100 éves Kínai Kommunista Párt sikernarratívája megkérdőjelezhető.

Kína felemelkedése azonban nemcsak történelmi narratívájában, vagy adatai hitelességében bizonytalan, hanem jelenlegi gazdasági, és társadalmi szerkezete alapján is. A világelső pozíció elfoglalásához kulcskérdés, hogy az ország képes lesz-e tartani a gazdasági iramot az Egyesült Államokkal vagy sem.
A gazdasági teljesítmény mérésére a legszélesebb körben használt mutató a nominális GDP dollárban kifejezve. Ez egy ország nettó nemzeti termékét fejezi ki dollárban, és növekedését hosszútávon alapvetően három tényező befolyásolja:

1. A munkaerő mérete, azaz, hogy mennyien dolgoznak az országban.
2. A tőke mennyisége, az infrastruktúrától a kommunikációs csatornákon keresztül a gyárakig.
3. És a termelékenység, vagyis hogy az előző kettőt mennyire hatékonyan tudja kihasználni sz adott ország.

A Bloomberg szakértői szerint mindhárom területen bizonytalan Kína jövője, viszont kiemelik, hogy munkaerő szempontjából már Amerika helyzete sem kecsegtető.

Kezdve a munkaerővel, az egyenlet nem bonyolult: több munkáskéz több növekedést hoz, míg kevesebb dolgozó kevesebb növekedést jelent a gazdaság számára. Bár jelen állás szerint Kína nem panaszkodhat a lélekszám miatt, a több mint 30 évig fenntartott állami születéskorlátozás bizonyosan hatással lesz a népesség alakulására. A lakosság aktív dolgozói rétege 2015 óta csökken, és annak ellenére, hogy ma már az állam három gyermeket is engedélyez a családoknak, egyes becslések szerint Kína lakossága az elkövetkező évtizedekben közel harmadával (28 százalékkal) is csökkenhet, ha a születések száma nem változik jelentős mértékben. A nyugdíjkorhatárt ezért megemelték annak érdekében, hogy hosszabb ideig maradjon aktív a lakosság.

Ám még ha közel harmadával is csökken a népessége, Kína népessége akkor is többszöröse marad az Egyesült Államokénak, amely szintén jelentős születési ráta problémákkal küzd. Kínában gyenge növekedés tapasztalható a kétezres évektől kezdve, ám Amerikában 2007 óta csökkenés figyelhető meg.
Persze az sem egyértelmű, hogy Kína tovább fog növekedni, hiszen figyelemre méltó méretű középosztály kezd létrejönni az országban, ami tovább csökkentheti a rátát, míg az amerikaiaknál a folyamatos bevándorlás befolyásolhatja a folyamatokat kiszámíthatatlan módon. A kereteken kívül a gyermekvállalást alapvetően befolyásoló tényezők mind a két országban problémásak: a lakhatás és az oktatás költségei magasak, és ez csökkenti a gyermekvállalási kedvet.

A kínai tőkebefektetések kilátásai már közel sem olyan borúsak, mint ahogyan azt a munkaerőnél láthattuk. A befektetések és beruházások soha nem látott mértékben növekedtek Kínában, és bár az adótornyok, erőművek, vagy vasutak száma nem fog egyik évről a másikra csökkenni, mint a népesség, de vannak olyan jelek, amelyek az elérhető haszon apadását mutatják.

A Bloomberg szerint túlkapacitás van az iparban, másrészt pedig túl nagyok az állami beruházások, mint például a ritkán lakott területeken végigkúszó hatsávos autópályák, vagy az államilag létrehozott városrészek, amelyekbe senki sem költözik be. Természetesen minden befektetés belátható időn belül elkezd amortizálódni, viszont rossz állami fókusszal az értékvesztés fokozódik.

Az említett körülmények mellett azonban Kína és az Egyesült Államok között talán a legnagyobb különbség a termelékenységben van. Jelenleg az Egyesült Államok kétszer termelékenyebb, mint Kína, annak ellenére is, hogy a lakossága negyedakkora. Ez is azt mutatja, hogy fontos szempont ugyan a lakosság lélekszáma, a világelsőséghez azonban hatékonynak is kell lenni. Ahhoz, hogy Kína szépen csengő ígérete beteljesedjen, nem több munkáskézre, vagy több tőkére van szükség, hanem jobban képzett munkásokra, és fejlettebb technológiára. Ehhez pedig olyan környezet szükséges, amely képes az új körülményekhez gyorsan alkalmazkodni.

Ehhez Kínának az adópolitikáját, illetve a lakhatási és foglalkoztatási politikáját is meg kellene reformálnia. A megújult családpolitika és a nyugdíjkorhatár növelése sejtet egyfajta politikai akaratot, a kérdés csupán az, hogy ezeken túl miben újít majd a vezetés. Képes-e a társadalom belső mobilizációját javítani a hukou rendszer (ami a dolgozókat lakhelyhez köti) módosításával? Képes lesz-e fizetőképes középosztályt létrehozni, és képes-e a lakhatás, és a gyermeknevelés költségeit csökkenteni, hogy a világ legnépesebb országa ne csökkenjen drasztikusan? Mennyire fog elzárkózni a nyugati hatalmaktól, és meddig? Rengeteg hasonló kérdés befolyásolja az ország növekedését, és ez mind árnyalhatja az optimista előrejelzéseket.

Ha a GDP növekedése nem lassul, miközben a reformok valóban felgyorsulnak, és a munkaerő stabilizálódik az országban a születések, és a nyugdíjreformok segítségével, akkor egyes előrejelzések szerint már akár 2031 körül is kiéleződhet a küzdelem az Egyesült Államokkal a világelső pozícióért.
Ennek persze az is a feltétele, hogy ne legyen addig gazdasági recesszió, és a pekingi számadatok fedjék a valóságot. Mindemellett az Egyesült Államoknak is gyengén kellene teljesítenie ahhoz, hogy megközelítetővé váljon, nem véletlen, hogy Joe Biden elnök ettől a forgatókönyvtől teljesen el is határolódik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Amerika gdp Kína világelső Olvasson tovább a kategóriában