Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. június 29. 13:58 Élet

Görögország áll nyerésre a milliárdos turistákért folyó idei versenyben

Először van a világon a legtöbb szuperjacht a görög vizeken azóta, hogy a Bloomberg elkezdte gyűjteni ezt a statisztikai mutatót. A június 21. és 25. közötti időszakban 194 nagyméretű jacht tartózkodott a görög partoktól legfeljebb kétmérföldes távolságra, ezzel Olaszországot (171) és az Egyesült Államokat (170) is sikerült lehagyni.

Ennek az érdekességen túl komoly gazdasági jelentősége is lehet, hiszen a földközi-tengeri országok ezekben a hetekben mindent megtesznek a turisták visszacsábítása érdekében, a luxusjacht-tulajdonosok és vendégeik pedig nyilván sokat költenek, amikor kikötnek és partra teszik a lábukat. Az amerikai hírügynökség cikkében közzétett lista élmezőnyében szerepel még Franciaország (151 luxusjacht), Spanyolország (124), Horvátország (50), Törökország (49) és Monaco (38) is.

A hajók hosszát tekintve pont az utóbbi vezet, ott ugyanis a luxusjachtok hossza átlagosan 56,5 méter, de azért a Görögország közelében lévők 49 méteres hosszával sem kell túlságosan szégyenkezni.

Egy évvel ezelőtt egyébként nagyon más volt a helyzet, akkor az amerikai vizeken 265 szuperjacht volt, a görögöket pedig az olaszok, a franciák és a spanyolok is megelőzték. Ez a változás valószínűleg leginkább annak tudható be, hogy Görögország élen jár a turisztikai nyitásban – május 14. óta léphetnek be turisták az országba –, az uniós engedéllyel rendelkezők mellett az orosz és kínai oltóanyagokat is elfogadja, emellett pedig negatív teszttel is be lehet lépni az országba.

A német kancellár és a francia elnök kritizálta is azokat az országokat, amelyek a kevésbé hatékonynak tartott keleti vakcinákkal oltottakat is ugyanúgy kezelik, mint akik uniós engedéllyel rendelkezőt (Astrazeneca, Janssen, Moderna, Pfizer) kaptak. A görög döntésekben azonban sok meglepő nincs, hiszen a turizmus adja az ország gazdasági teljesítményének ötödét, a munkahelyek közül pedig minden negyedik az idegenforgalomhoz kötődik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚj királysírok aranyleletei tanúskodnak az ókori luxuskereskedelemrőlKereskedelmi kapcsolatainak köszönhetően a bronzkor egyik leggazdagabb városa lehetett Pülosz, amelynek királya az Íliászban és az Odüsszeuszban is szerepel.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Görögország idegenforgalom jacht milliárdosok turizmus védőoltás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.