Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. december 18. 10:38 Világ

Új királysírok aranyleletei tanúskodnak az ókori luxuskereskedelemről

Két, nagyjából 3500 éves fejedelmi sírt tártak fel amerikai régészek a Görögország délnyugati részén, a Peloponnészoszi-félsziget nyugati oldalán lévő Pülosz romvárosában. Mindkettő a korszakra jellemző kör alaprajzú sírépítmény (tholosz), az egyik átmérője nagyjából 12 méter, a másiké kilenc. A kifosztást valószínűleg annak köszönhetően kerülték el, hogy még az ókorban beszakadtak – írja az AP.

A sírok falait részben arannyal díszítették, és a régészek találtak egyebek mellett egy aranygyűrűt, valamint egy olyan aranymedált, amely Hathor egyiptomi istennőt ábrázolja. Ez utóbbi arra utal, hogy Pülosz élénk kereskedelmet folytatott Egyiptommal a mükénéi civilizáció idején, amely nagyjából 1650 és 1100 között virágzott.

Erre a korszakra, annak is a második felére datálható az Iliász és az Odüsszeia cselekménye. A város és királya, Nesztór mindkét eposzban szerepel, Homérosz által is leírt palotája lehet az, amelyet már korábban feltártak. Az itt megtalált több ezer agyagtábla segítségével fejtették meg a lineráis B írást.

Az ásatást a Cincinnati Egyetem két szakembere vezeti, akik 2015-ben még gazdagabb leletekre bukkantak, rengeteg arany- és ezüsttárgyra, ékszerekre és bronzfegyverekre, amelyek valószínűleg Pülosz egy korai királyáé voltak.

„Ha az ember ránéz a térképre, manapság Pülosz egy távoli hely, hegyeken kell átkelni, hogy ide lehessen jutni. A közelmúltig még turistaösvény sem vezetett ide. De teljesen más a helyzet, ha valaki a tenger felől közelít. Innen már Itália sincs messze. Lassan megértjük, hogy milyen központi szerepet töltött be a város a bronzkori kereskedelmi hálózatban”

– olvasható az egyetem honlapján az egyik régész, Sharon L. Stocker gondolatsora. (Az egyetem belinkelt oldalán fantasztikus képek vannak a megtalált műkincsekről, érdemes megnézni.)

Ez jól tükröződik a most feltárt fejedelmi sírokban is, amelyekben megtalálható egyebek mellett a Balti-tenger partjáról származó borostyán és Egyiptomból behozott ametiszt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ ásatás Görögország kereskedelem régészet Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.