Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. április 29. 16:49 Adat

A teraszok megnyitását leginkább a Pfizernek köszönhetjük

Sokan várják, mikor érjük el a négymillió legalább egyszer beoltottat, ami után a védettségi igazolvánnyal rendelkezők már mehetnek szállodába, moziba és éttermek belső részeibe is. Ez várhatóan holnap meg is történik, így ha nem jön közbe váratlan fordulat, az említett nyitási lépések szombattól életbe léphetnek.

Ennek is biztosan sokan fognak örülni, még ha vélhetően nem is lesz olyan koncentrált fesztiválhangulat, mint a teraszok megnyitásakor az előző hétvégén. Ennek apropóján az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) pár órája frissült adatai alapján megnéztük, hogy az egyes vakcinák közül leginkább melyeknek köszönhető ez, illetve általában a nyitás, amelynek lépéseit a kormány ugyebár rendre bizonyos oltási számok eléréséhez köt.

Bár a nyugati oltóanyagok nagyságrendekkel kevesebb fényezést kapnak a kormánytól, mint a keletiek, előbbiek eddig nagyobb szerepet játszottak az oltási eredmények elérésében, közülük is mindenekelőtt a Pfizer-Biontech készítménye. (Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne lett volna szükség a Szputnyik V és a Sinopharm beszerzésére). Első grafikonunk azt mutatja, hogy a terasznyitás hetén milyen volt az első oltásként beadott vakcinák megoszlása. (Ez a hétvégi adatokat is tartalmazza, de ennek most nem volt különösebb súlya, a két napon összesen csak 27 ezer első oltást adtak be.)

Jól látszik a Pfizer fölénye, amelyet a másik mRNS-technológiájú oltóanyag, a Moderna követ. A Szputnyik szerepe a kimerülőben lévő készlet miatt jelentősen csökkent a korábbi hetekhez képest, és mivel a múlt héten érkezett Astrazeneca-szállítmányt tartaléknak jelölte ki az operatív törzs, ezért abból sem adtak be különösebben sokat. A korábban érkezett készlet vége felé járó Sinopharm szerepe elhanyagolható volt.

Sportszerűbb azonban a múlt héten beadott második oltásokat is figyelembe venni, hiszen ezeket a már korábban bevezetett változtatásokon túl nem lehet elhalasztani annak érdekében, hogy még több első oltást adhassanak be.

A Pfizer első helye így is vitathatatlan, az illetékesek nem is hagytak sokat belőle a hűtőkben, a teljes addig érkezett készletre vetített beadási arány szinte pontosan 99 százalék volt a hét végén. A második helyet viszont a Szputnyik szerezte meg, mert pont három héttel korábban kezdett felfutni az első dózisok beadása, és ennél az oltóanyagnál ennyi időnek kell eltelnie a két dózis beadása között. A további sorrendben nincs eltérés, már csak azért sem, mert az Astrazenecánál nem telt le az a 12 hét, amelyet március 1-jétől meghatároztak a két oltás közötti időre. A Sinopharm eredménye – az itt négyhetes – áthúzódó hatás miatt egy nagyságrenddel nagyobb, mint az első oltásoknál.

Az utolsó hét kiemelése persze önkényes, hiszen a 3,5 milliós szám egy héttel ezelőtti eléréséhez ugyanúgy szükség volt az elsőként beadott oltáshoz, mint a 3,5 milliomodikhoz. A teljes magyar oltási kampány első dózisainak megoszlása így néz ki:

A Pfizer itt is magasan az első, a második helyen lévő Szputnyik eredménye szinte pontosan 50 százalékos az amerikai-német oltóanyaghoz képest. Az Astrazeneca egy kicsit megelőzi a Sinopharmot, a Moderna utolsó helye pedig nem meglepetés, hiszen ez a legkisebb mennyiségben megrendelt vakcina a jelenleg használtak közül a magyar oltási programban.

Ha az első oltásokhoz használt vakcinák felhasználásának időbeli lefutását is ábrázoljuk, akkor megfigyelhető a nyugati és a keleti oltóanyagok érkezésének eltérő karakterisztikája. Míg nyugatról folyamatosan és főszabály szerint egyre nagyobb mennyiségben jön a vakcina (bár az Astrazeneca szállításai eddig meglehetősen rapszodikusak voltak), kelet felől hullámokban.

Végül ábrázoltuk az összes eddig (első+második dózisként) felhasznált oltóanyag megoszlását is, ahol a két oltás idejének három és tizenkét hét közötti távolsága miatt némileg eltérő arányokat láthatunk.

A következő két hétben itt a Szputynik felzárkózása várható, és természetesen megmutatkozik majd a tömeges oltási kampány eheti beindulása, amelyben a Sinopharm játssza a főszerepet. A Pfizer összetett elsőségét azonban valószínűleg így sem tudja veszélyeztetni, erre csak akkor kerülhetne sor, ha a mára előre jelzett 400 ezer kínai vakcina leszállítása után hátralévő 2,9 millió adag Sinopharm is gyorsan megérkezne, és fel is használnák. Ehhez azonban a regisztráltak számának nagyon erőteljes növekedésére lenne szükség első körben, ami mellesleg a járvány gyors letörése és a nyitás további lépései szempontjából is jó lenne.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKét-három héten belül a legválogatósabbak is megkaphatják a vakcinájukatA következő egy hét során még kevesen juthatnak Pfizerhez és Modernához, utána viszont valószínűleg már aránylag gyorsan beadathatja, aki ezekhez ragaszkodik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkErősen indult a tömeges Sinopharm-oltás, még Orbán célja is teljesülhetHozta az eddigi legsikeresebb Sinopharm-hét átlagát a kínai vakcina hétfőn, de a négymillió beoltott gyors eléréséhez a többi oltóanyag beadását is fel kell pörgetni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég egyszer arról, hogy miért nem érdemes közvetlenül összehasonlítani az oltások hatásosságátA számok önmagukban nem összevethetőek, és a méricskélés eltereli a figyelmet a lényegről.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat AstraZeneca járvány koronavírus Moderna oltás Pfizer sinopharm szputnyik védőoltás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.