Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. november 17. 10:14 Élet, Világ

Csehország olyat szigorít holnaptól, hogy a boltosok teljesen kiakadtak

Szerdától újabb intézkedést léptetnek életbe Csehországban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében: azok a kereskedelmi egységek, amelyek még nyitva lehetnek, ezentúl egyszerre csak annyi vásárlót engedhetnek be a boltba, hogy mindenkinek jusson legalább 15 négyzetméternyi hely.

Az új szabályt hétfőn fogadták el Prágában, szerdától már érvényes is lesz, és a boltosokat a helyi sajtó szerint derült égből villámcsapásként érte az új helyzet (a szigorítás elvi lehetőségként már felmerült korábban, de arról nem volt szó, hogy azonnal be is vezetik). A 15 négyzetméteres szabályba a bolti alkalmazottak nem számítanak bele, de így is nagyon meg kell szűrni a vevőket, hiszen egy tipikusan 300 négyzetméter körüli diszkontban például egyszerre csak 20-an lehetnek majd bent.

A cseh kiskereskedők szakmai szervezetei egyrészt azt kifogásolják, hogy 36 óra alatt nem tudnak felkészülni az új helyzetre, másrészt azt mondják, hogy szerintük az óvintézkedés pont az ellenkező hatást is kiválthatja. A csúcsidőben üzleten kívül ragadó vásárlók ugyanis tumultust okozhatnak, és a boltok a tél beálltával várhatóan egyre türelmetlenebbül sorban álló vásárlók között aligha tudják majd fenntartani a kellő rendet. Kérdés például, hogyan kezelik majd a hidegben az időseket, a gyerekeket vagy akár a mozgássérülteket.

Azzal is érvel a szakma, hogy a kígyózó sorok láttán a vásárlók jelentős része a városokban elkezd bolyongani, olyan boltra vadászva, amelybe hamarabb bejuthat. A potenciális vevők 20-30 százalékát pedig ki sem tudják majd szolgálni, ami végső soron ahhoz vezet, hogy amikor az emberek bejutnak például egy élelmiszerboltba, akkor jóval többet fognak vásárolni. Ez egyrészt felhalmozás, amely logisztikai problémák elé állítja a boltokat, másrészt megnöveli az egy főre jutó vásárlási időt is, azaz tovább növeli az üzletek előtti várakozási időt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ bolt Csehország járvány szigorítás üzlet Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.