Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. szeptember 21. 11:37 Vállalat

Visszajönnének Kelet-Európába a Kínában gyártó német cégek

A lengyel fejlesztési miniszterhelyettes, Krzysztof Mazur szerint korábban soha annyi német cég nem érdeklődött lengyelországi beruházás iránt, mint most. A koronavírus hatására jelentősen átrendeződhetnek a globális ellátási láncok, és ennek Kelet-Európa lehet az egyik nyertese – mondta Mazur egy lengyel üzleti lapnak, a wnp.pl-nek adott interjújában.

A miniszterhelyettes által említett folyamat már évek óta elindult, de a járvány felgyorsítja. Kína évtizedeken át működött a világ gyáraként, ez a helyzet azonban elkezdett megváltozni, több tényező hatására. Egyrészt a kínai bérek növekedésével az alacsonyabb hozzáadott értékű tevékenységek (összeszerelés) fokozatosan kerülnek át a szegényebb ázsiai vagy afrikai országokba.

Másrészt az egyre élesedő amerikai-kínai szembenállás hatására szintén elindult a gyártókapacitások áttelepítése harmadik országokba, már csak azért is, hogy elkerüljék a Kínából származó termékekre vonatkozó amerikai vámokat (vagy éppen a szellemi tulajdonjogok védelme miatt). A kínai gyártás leépítése ráadásul egybeesik a kínai kormányzat szándékával, amely az összeszerelés és az export helyett a fogyasztást és a magasabb hozzáadott értékű, több tudást igénylő termékek előállítását helyezné előtérbe.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKínában nem azt kapod, amit kérsz, hanem azt, amit megérdemelszNem könnyű üzletelni a kínaiakkal, filléresek és akkor is azt mondják, hogy igen, ha máshogy gondolják. Milyen Kínában gyártatni magyar vállalkozók szerint?

A koronavírus – egészen pontosan az ellátási piacok bizonytalanná válása – pedig újabb okot adott a nyugati cégeknek arra, hogy csökkentsék a kínai gyártás arányát. A lengyel miniszterhelyettes szerint a délkelet-ázsiai és a kelet-európai országok versenyezhetnek egymással az átcsoportosítandó gyártókapacitásokért. Mazur szerint ha a francia és a német cégeknél a biztonságos ellátás, a székhelyhez való közelség fontos szempont lesz, akkor értelemszerűen Kelet-Európára esik majd a választásuk.

Mazur a német kereskedelmi kamara (amelyeknek kulcsszerepe van a német befektetéseknél) vezetőitől úgy tudja, hogy a német cégek részéről most “nagyon nagy az érdeklődés Lengyelország iránt”. A kamara több Lengyelországról érdeklődő e-mailt kapott a legutóbb hónapban, mint bármikor korábban. “Az e-maileket pedig talán valós befektetések követik. Nem csupán összeszerelő üzemek, hanem magas hozzáadott értékű iparágak is” – bizakodik Mazur.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat ellátási lánc Kína Lengyelország Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.