Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. augusztus 11. 11:54 Világ

Újabb probléma akadályozza a nemzetközi kereskedelmet

Míg a koronavírus-járvány első időszakában a leállt beszállítók és a lezárt határok okozták a legtöbb fejtörést a vállalatok logisztikusai számára, most újabb leküzdendő probléma jelentkezett: több áruszállító tengerjáró hajó legénysége is megtagadta a munkát, miután már akár több mint egy évet töltött el a fedélzeten.

Természetesen ez a jelenség sem független a járványtól: a beutazási korlátozások miatt nagyon nehéz a szerződéses idejüket letöltő embereket hazajuttatni. Ráadásul a pótlásuk sem olyan egyszerű, hiszen egyrészt tesztelés mellett sem lehet teljesen kizárni, hogy az új legénység valamelyik tagja lappangó koronavírusos, másrészt ők már pontosan tudhatják, milyen kockázatok övezik majd a hazatérésüket.

A legkényelmesebb megoldás nyilván az éppen szolgáló legénység megtartása lenne, de ennek egyrészt jogszabályi korlátai vannak, másrészt sokan szeretnék már újra látni a családjukat. Ahogy a Bloomberg írja, három hajó is azért vesztegel ausztrál kikötőkben, mert a legénység megtagadta a munkát, a cikkben megszólaltatott szakszervezet szerint jogosan.

Az egyik hajó fedélzetén már jó pár matróz több ideje szolgál, mint amennyit egyhuzamban megengednek a törvények, a csúcstartó 17 hónapja dolgozik. Eredetileg kilenc hónapos szerződést írtak alá, amelyet öt hónappal meghosszabbítottak, miután a hajó üzemeltetője megígérte nekik, hogy ezt követően hazajuttatja őket, de ez még mindig nem történt meg.

Ezt a hajót a világszerte – Magyarországon is – terményekkel kereskedő Cargill bérelte ki szója szállítására, egy másik alumíniumot szállított, míg a harmadik egy konténerhajó. De ez csak a jéghegy csúcsa, csak Ausztráliában legalább további négy hajó legénysége követeli, hogy hazatérhessen, a Cargill szóvivője pedig arról beszélt, hogy rengeteg hajón dolgozik lejárt szerződésű legénység.

Összesen nagyjából negyedmillió matrózt érint ez a probléma, ami azért is aggasztó, mert a fizikai és szellemi fáradtság növeli a balesetveszélyt. Gyorsan megoldást kellene találni erre a helyzetre, hiszen a világkereskedelem 90 százaléka tengeren zajlik, így a világgazdaság működése nem képzelhető el a matrózok munkája nélkül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA turistahajók egy része nem fogja túlélni a mostani időszakotMiné hosszabb ideig állnak, annál több probléma lesz a tengerjáró turistahajókkal. Néhány nem fogja elkerülni a hajóbontót.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ hajózás járvány koronavírus tengerhajózás világkereskedelem Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.