Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. december 24. 17:45 Élet

Úgy tűnik, hogy az ember természetes élettartama 38 év

Egy most közölt tudományos munka szerint az ember természetes átlagos élettartama nem több, mint 38 év. Az eredményt egy brit kutatócsoport jelentette, amely különböző gerinces élőlények élettartamát vizsgálta a DNS-ükben bekövetkező, öregedéssel összefüggésbe hozható változások alapján.

A mikrobiológusok az elmúlt években alaposan feltérképeztek több olyan változást is, amely az élőlények DNS szerkezetében az öregedés kapcsán történik. Ezek olyan időzített kapcsolókként foghatók fel, amelyek nem változtatják meg a szekvenciát (vagyis az egyes alkotóelemek sorrendjét), de egy-egy gén esetében kontrollálni tudják, hogy aktívak maradnak-e.

Ezeknek a változásoknak az öregedéssel való összefüggése ugyan egyértelmű, ám eddig senki sem használta fel őket arra, hogy egy élőlény természetes élettartamát megbecsülje. A kutatók most 252 gerinces élőlény teljes genomját vizsgálták meg, köztük a modern emberét is, és 42 olyan gént azonosítottak, ahol az említett változások összefüggésbe hozhatók az öregedéssel.

A vizsgálatba vont élőlények közül a Grönlandi bálna él természetes körülmények között a legtovább, 268 évig, az őskor óta kihalt gyapjas mamut élettartama 60 év lehetett, a neandervölgyi ember 37,8 évig élt, a csimpánzok 39,7 évig, a modern ember pedig 38 évig él.

Ez az érték egyébként nagyjából egybevág azzal az átlaggal, amit az őskorban élt emberek maradványaival foglalkozó paleontológusok és antropológusok mérni szoktak. A 38 évnél magasabb emberi élettartam a kutatók szerint nyilvánvalóan az életmódbeli változásoknak és az orvostudománynak köszönhető.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet DNS élettartam ember öregedés Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.