Az Orbán-kormány egyik legtalányosabb kezdeményezése a türk külpolitikai orientáció. A hétköznapi magyarok és a tudomány talán konszenzusosnak mondható álláspontja szerint a magyar nép nem türk származású, ennek ellenére a kormány egyre nagyobb magabiztossággal állítja, hogy türk, illetve kipcsak gyökereink vannak.

Nem is teljesen egyértelmű, hogy a kormány álláspontját képviselők ilyenkor nyelvi, genetikai vagy szociokulturális gyökerekről beszélnek, ahogy az sem, hogy ártatlan nemzeti romantika, vagy valami más van a kormány türk irányvonala mögött. Egyik oldalról a magyar kormány nyomás alá helyezte a tudományos életet, hogy valamilyen formában ismerjék el hivatalosan a magyar-türk rokonságot (ennek a törekvésnek a része a Magyarságkutató Intézet létrehozása).

Másrészt viszont súlyos külpolitikai következményei vannak annak, hogy a magyar kormány a nemzetközi színtéren a gyakorlatban is előtérbe helyezi a közép-ázsiai országok érdekeit. Csatlakoztunk Türk Tanácshoz^*Tagjai: Törökország, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Üzbegisztán. (egyelőre csak megfigyelő tagként, de az üléseken részt véve), éppen a napokban vétóztuk meg az EU állásfoglalását Törökországgal szemben a kurdok elleni emberi jogsértések miatt – miközben Orbán Viktor a türk országok ülésén a magyarországi kipcsak törzsek mindenkori elnökeként emlegette a kazah diktátort, Nurszultan Nazarbajevet.

Mivel Magyarország fő kinyilvánított külpolitikai irányvonala már évek óta a pénzközpontú pragmatizmus – tehát hogy melyik országtól várhatunk exportpiac-bővülést vagy más pénzügyi előnyöket -, így a kormány a leginkább gazdasági érvekkel próbálja eladni a közép-ázsiai nyitást.

Magyarország külkereskedelme a Türk Tanács országaival 4 milliárd dollár, ami duplája a korábbinak

– mondta például a napokban Szijjártó Péter. A külügyminiszter igazat mondott, a 2010-es válság óta valóban gyors tempóban emelkedett a régióval folytatott külkereskedelmünk, aminek szerkezete ráadásul előnyös Magyarország számára (többet exportálunk, mint amennyit onnan hozunk be).

Mint a fenti grafikonról leolvasható, többségében a Törökországgal folytatott, egyébként többletes kereskedelmünkről van szó, és egy kisebb részben Kazahsztánnal is üzletelünk. Azerbajdzsán, Üzbegisztán és pláne a (gazdaságilag) kicsiny Kirgizisztán viszont mintha nem szerepelne a magyar külgazdaság térképén, a teljes külkereskedelmi forgalmunk nem haladta meg a százmillió dollárt ezekkel az országokkal – ami egyébként teljesen normális, ha tekintetbe vesszük a térség világgazdasági súlyát.

Az egész türk külkereskedelmi forgalmunk nyolcada kőolajimport Kazahsztánból, jelentős mennyiségű ruhát és vasterméket importálunk Törökországból. A régióba exportálunk 160 millió dollárnyi gyógyszert, jelentős volumenű műanyagot, izocianátot (ez a BorsodChem terméke lehet), traktorokat, autókormányokat és a magyar feldolgozóipar más termékeit.

Négy milliárd dollár talán soknak tűnik, de valójában nem az. Az EU országaival tavaly 189 milliárd dollár értékben kereskedtünk árukkal, a teljes magyar külkereskedelem 2018-ban 241 milliárd dollár volt. Ennek a türk országokkal folytatott kereskedelem kevesebb, mint 2 százalékát teszi ki. Törökországgal szinte pontosan akkora külkereskedelmet folytatunk, mint Szlovéniával. És hát a növekedés sem olyan kirívó, hiszen dollárban számolva az EU-val folytatott kereskedelmünk is a másfélszeresére nőtt 2010 óta, miközben az európai országok gazdasági növekedése jóval csekélyebb volt, mint az ebben az időszakban nagy felfutást bemutató Törökországé.

Az MNB adatai szerint egyébként mindössze 33 millió euró a közvetlen török tőkebefektetés Magyarországon (szemben a 20 milliárd eurónyi német befektetéssel), a többi türk ország adatai pedig annyira elhanyagolhatóak, hogy nem is szerepelnek az MNB nyilvántartásában.

Gazdasági szempontból tehát nehéz megmagyarázni, hogy miért lettek ezek az országok ilyen fontosak a magyar kormány számára.

Érdemes viszont megnézni egy másik ábrát is, ami mennyiségi mutatók alapján próbálja követni a szabadelvű, demokratikus jogállam teljességét a világ országaiban.^*(Ehhez a V-Dem adatbázisát használtam fel.)

A térségben korábban viszonylag demokratikusnak számító Törökországban a kétezres évek közepén, Erdogan elnök tekintélyelvű fordulata után kezdett drámai tempóban romlani a demokrácia minősége, Magyarországon pedig Orbán Viktor kétharmados győzelme után kezdődött hasonló. Kazahsztánban és Üzbegisztánban stabilan tartja magát a tekintélyelvű rezsim, miközben Kirgizisztánban Bakijev elnök 2010-es elűzése óta rohamosan javul a helyet – ha minden így megy tovább, néhány év múlva demokratikusabbnak lehet majd mondani a kirgiz  államot, mint a magyart.

Ez alapján már jobban érthető, hogy miért orientálódik Orbán Viktor és kormánya az európai demokráciák helyett a közép-ázsiai diktatúrák felé.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet kipcsak külkereskedelem Orbán Viktor türk Olvasson tovább a kategóriában