Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. február 23. 12:07 Világ

Felveszel 320 ezer forintnyi hitelt, de csak 285 ezret kell visszafizetned

Minden eddiginél agresszívabb, mínusz 10 százalékos hitelmutatójú kampánnyal rukkolt elő a német Smava. A negatív kamat azt jelenti, hogy a pénzügyi termékek összehasonlító portáljaként működő Smava fizet azért, ha valaki rajta keresztül vesz fel hitelt. Ha az akcióban résztvevő ügyfelek 1000 euró hitelt vesznek fel két évre, akkor a futamidő végéig csak 894 eurót kell visszafizetniük, vagyis nyertek 106 eurót (ha nem fektették be a pénzt, mert akkor még annak a hozamát is beleszámolhatjuk a nyereségbe).

Az akció természetesen marketing jellegű és nem sok köze van a hitelezéshez. A Smava nem először hirdet ilyen programot, ám 10 százalékos negatív kamatot még sosem kínált. Az apropót most a társaság tervezett tőzsdei megjelenése adja, amihez nagy hírverést szeretne csapni. A cég tulajdonképpen két év alatt 106 eurót fizet ki egy bizonyos ügyfélkör tagjainak, és ezzel valószínűleg jobban jár, mintha hagyományos marketing eszközökre költötte volna ugyanezt a pénzt.

A Handelsblatt emlékeztet rá, hogy a hitelfelvevőknek sok személyes adatot meg kell adniuk, ez már önmagában értékes adatbázisépítő eszköz, de még a cég 11 oldalas dokumentumát is át kell tanulmányozniuk a hitelfelvétel előtt, vagyis részletesen megismertetik velük a Smava kínálatát és működési mechanizmusát. Az adatokat akkor is meg kell adni a bírálathoz, ha az ügyfél végül nem kapja meg a kölcsönt (ahhoz ugyanis hitelképesnek kell lenni), és ekkor a Smava további pénzhez jutási alternatívákat ajánl fel.

Az akció tehát jól át van gondolva, a Smava eddig már 20 millió euró hitelt közvetített ki negatív kamattal, és az ügyfelek átlagosan 67 eurót nyertek egy-egy hitelfelvétellel, ami azt jelenti, hogy a cég eddigi kampányai összesen sem kerültek 1 millió euróba. A társaság éves árbevétele ezzel szemben 440 millió euró volt, és a maga területén piacvezető Németországban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTízezer eurót ad kölcsön a bank, de legfeljebb 9958-at kell visszafizetnedMegőrültek a német bankok: kevesebbet kell visszafizetned, mint amennyi kölcsönt felvettél. Újabb szintet lépett a hitelezési láz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ hitel kamat negatív kamat németország Smava Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.