Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. augusztus 12. 11:55 Világ

Három kismalac árulkodik Kína nagy fordulatáról

Minden jel arra mutat, hogy Kínában eltörölhetik a gyermekvállalásra vonatkozó, az egykepolitikánál ugyan már kevésbé szigorú, de jelenleg is csak két gyereket megengedő korlátozást. Az ázsiai gazdaságban tartósan csökken a születésszám, ami népesedési problémákhoz és munkaerőhiányhoz vezet.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKína végre felhagy az állami születéskorlátozással, de így is baj lesz30 millió nő hiányzik az országból, és még több munkás a gyárakból. Későn eszmélt a pártvezetés, legalább két évtized, amíg enyhül a probléma.

 

A kínai állami média már arról ír, hogy egyre inkább érződnek a gazdaságon és a társadalmon az alacsony születésszám hatásai. A korlátozás megszüntetésére utaló másik fontos jel pedig, hogy a kormány közzétette a legújabb hivatalos postai bélyeg dizájnját, amelyen a soron következő Disznó évét szimbolizálva két szülő és három gyermek malacfigura szerepel – írja a Quartz.

Ugyanígy történt ez az 1979-ben bevezetett egykepolitika megszüntetése előtt 2016-ban, amikor a Majom évére készülve két kis majom szerepelt a hivatalos postai bélyegen.

Peking azután változtatott az évtizedeken át tartó egykepolitikán, hogy a gyermekhiányból fakadó népesedési problémák a felszínre törtek. A kínai munkaerőtábor fogy, miközben az idősebb korosztályt a dolgozó gyermekeik, illetve unokáik támogatják anyagilag, ugyanis állami nyugdíjrendszer még mindig nincs. Emellett az egykepolitika miatt a nemek aránya is felborult a népességben, ugyanis a legtöbb ázsiai országhoz hasonlóan Kínában is elsősorban fiúgyermekre vágynak a szülők, akik ezért a lánygyermekeket hajlandóak voltak elvetetni.

2017-ben a teljes termékenységi arányszám 1,6 volt, miközben 2,1-es ráta kell csak ahhoz, hogy stagnáljon a népesség. A szabályozás 2016-os lazítása nem oldotta meg a problémát, ugyanis a városi középosztály a nyugati országokhoz hasonlóan tartósan kevés gyermeket vállal.

Emellett az sem mellékes, hogy a születésszám-szabályozás szigorú időszaka alatt sok nő kényszerült abortuszra, bírságok megfizetésére, illetve sokakat kilakoltattak, akik megpróbáltak egy második gyermeket is szülni. Kormányzati kampányokkal szégyenítették meg a szülőket, hogy kevesebb gyereket vállaljanak. Ezek az élmények pedig minden bizonnyal beleégtek a társadalomba, amelynek idő kell, hogy kiheverje ezeket a traumákat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ demográfia gyermekvállalás Kína Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.