Nagy Józsefnek ítélte a G7 jelenlegi és volt újságíróiból álló zsűri az idén megalapított Szentkirályi Balázs-díjat. A 24.hu újságírója az elismerést a vérplazmabiznisz hátterét feldolgozó riportjáért kapta, amely a témát árnyaltan, sok szempontból bemutatva sokat tett azért, hogy – a díj kiírásának megfelelően – „jobban megértsük, hogyan működik az ország, amelyben élünk”.
A zsűri kiosztott egy-egy elismerést annak a két újságírónak, aki a győztes mellett bekerült a végső döntési körbe. Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője az elitellenesség okait bemutató cikkével érdemelte ezt ki, amely egy könyv alapján boncolgatja a jelenség elmúlt évtizedekben gyökerező okait és következményeit az Egyesült Államokban és Magyarországon.
Benyó Rita, a Szabad Európa riportere több videós anyagával is pályázott, a zsűri ezeket egyben nézve döntött úgy, hogy szintén érdemesek a kiemelésre.
A G7 szerkesztősége, volt munkatársai idén alapítottak díjat a tavaly, 41 éves korában elhunyt Szentkirályi Balázs emlékére, aki a G7 2017-es alapítástól súlyos betegségéig a gazdasági portál vezérigazgatója, szerkesztője volt.
Balázs újságírói pályája során a gazdasági folyamatok mellett fontosnak tartotta, hogy ezekkel párhuzamosan a társadalmi folyamatokat is megvilágítsa, erre motiválta kollégáit is. Hitt abban, hogy felül kell emelkedni a napi problémákon, kihívásokon és hosszabb távú trendek alapján, a hosszú távú hatásokat is vizsgálva kell elemezni országunk és társadalmunk működését.
A Szentkirályi Balázs-díjjal szeretnénk emlékezni egykori kollégánkra, barátunkra, de egyben fel is szeretnénk hívni a jövő újságíróinak, médiaszakembereinek figyelmét arra, hogy érdemes a témákat mélyebben megérteni, minél több nézőpontot bemutatni, és keresni a párbeszéd lehetőségét.
Az alábbi galériában látható néhány további kép a díjátadóról (a képekre kattintva jelennek meg jó felbontásban, illetve lapozni is lehet közöttük; fotó: Mohai Balázs).
Az alábbi cikkünkben írtunk részletesebben a díj megalapításának motivációiról.
Élet
Fontos