Trump hajmeresztő kijelentései a NATO-ról rövidtávon még jól is elsülhetnek, de hosszútávon kockázatosak
Kemény hangotütött meg a NATO-tagországokkal kapcsolatban Donald Trump egykori amerikai elnök, aki a visszatérésre készül.
Mi történt: egy hétvégi, Dél-Karolinában tartott gyűlésen Donald Trump megosztott egy történetet a szimpatizánsaival, amely aztán komoly visszhangot keltett a védelmi szövetségen belül.
Trump felidézett egy állítólagos találkozót egy meg nem nevezett ország elnökével, aki megkérdezte Trumpot, vajon akkor is számíthatna-e az Egyesült Államok védelmére egy esetleges orosz támadás esetén, ha nem teljesíteni a NATO által elvárt, védelemre fordítandó kiadásokat.
Trump erre azt mondta, hogy nem, sőt, bátorítaná az oroszokat, hogy támadjanak meg nyugodtan minden olyan NATO-országot, amely nem teljesíti az előírt kiadási limitet.
Miért fontos: Trump kijelentése veszélybe sodorhatja az amerikai és európai NATO-katonákat, ezt már Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára mondta. „Bármilyen támadás a NATO ellen erős és egységes fellépést vált ki. Bármilyen arra utaló kijelentés, hogy a szövetségeseink nem védik meg egymást, aláássa a szervezet biztonságát, a katonákat pedig fokozott veszélybe sodorja”.
Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel felelőtlen viselkedésnek minősítette a kijelentést, amely csak Putyin érdekeit szolgálja.
Kontextus: Trumpnak nem ez az első NATO-ellenes kijelentése: elnöki időszaka alatt többször belengette, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a védelmi szövetségből, de ez blöffnek bizonyult, a mostani kijelentés pedig egy csúsztatáson alapul.
A NATO ajánlása (ami nem kötelező) az, hogy minden ország minimum a GDP 2 százalékát költse védelmi kiadásokra. Ennek a legtöbb tagország nem felel meg.
Ugyanakkor a szervezet alapokmányának ötös cikkelye szerint a kollektív védelem elve megkívánja, hogy bármelyik NATO-tagország elleni támadás estén a többi ország egységesen lépjen fel a támadóval szemben – függetlenül attól, hogy a GDP hány százalékát fordítják védelmi kiadásokra.
A NATO-nak van közös büdzséje is, amibe a tagországok befizetnek, ezek a szervezet működési költségeit fedezik (ide értendő a civil és a katonai működés is).
Igen, de az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az Egyesült Államok a NATO legerősebb tagja. Amennyiben a jelenlétét garantáltnak veszik, a tagországok elkényelmesedhetnek abban a hitben, hogy nem kell a saját védelmükkel foglalkozniuk.
A nyomásgyakorlás tehát rövidtávon akár még kifizetődő is lehet, ha a nemzetek többet költenek a saját védelmi képességeik megerősítésére, hiszen ezzel az egész szervezet jól jár. Egy ilyen kommunikációs trükközés viszont hosszabb távon negatív hatással lehet a kohézióra.
Alulnézet: Magyarország idén – amennyiben a költségvetés nem módosul – először átlépheti a 2 százalékos küszöböt.
Az utóbbi néhány évben komoly modernizálás és bővítés indult a Magyar Honvédségnél.
Tavaly hazánk a német hadiipar harmadik legnagyobb fegyvervásárlóvá vált (Ukrajna és Norvégia után), a nem végleges adatok szerint egymilliárd euró értékben importált német fegyvert.
Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.
Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.
Kissé emelkedett ugyan a lakosság téli földgázfelhasználása az előző télhez képest, de még így is látványosan elmaradt a rezsiemelés előtti időszakban megszokottól.
Románia azért is előzhette a kanyarban Magyarországot, mert romlik a magyar kkv-k versenyképessége, aminek szerves része a digitalizáció alacsony szintje.
Hivatalosan is új tulajdonoshoz került az Aquarius-Aqua bukásának jelképévé váló luxusjacht. A hajót át is nevezték: néhány napja már nem Cassiopeiának, hanem Aragónak hívják.